Tech

Íme négy remek mobil, ha 200 ezer alatt keres okostelefont

Motorola
Motorola
Több, mint fél éve, hogy utoljára körbejártuk, milyen készüléket érdemes venni 200 ezer forint alatt, és ennyi idő éppen elég ahhoz, hogy ismét számba vegyük a lehetőségeket, hiszen azóta érkeztek új versenyzők a piacra, továbbá az árak is megváltoztak. Listánkban ismét négy olyan készüléket gyűjtöttünk össze, amiket bátran ajánlunk azoknak, akik új középkategóriás okostelefon vásárlását fontolgatják és nem kívánnak többet költeni a címben jelzett összegnél.

Motorola Edge 40

Listánk legfrissebb tagja a május legelején bemutatott Motorola Edge 40, amely 199 990 forintos árával épphogy belefér a mezőnybe, de a márkának ezúttal sikerült előállnia egy olyan készülékkel, ami bőven megéri az érte kért összeget. Egyrészt adott egy kiváló kijelző: 6,55 hüvelykes, 8-bites pOLED panellel, 1080 x 2400 pixeles felbontással, 144 Hz-es képfrissítéssel, 1200 nites maximum fényerővel, HDR10+ támogatással, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasóval és egy 32 megapixeles szelfikamerával. Emellé jön az IP68 szabvány szerinti védelem, tehát a mobil víz- és porálló, akár a víz alá is merülhetünk vele, meg sem fog kottyanni neki. Viszont ahogy az mostanában lenni szokott, nincs jack bemenet és SD-kártyás tárhelybővítésre sincs lehetőség.

Motorola Nyitóképünkön a műanyag hátlapos Motorola Edge 40, itt pedig a vegán bőr kivitel.

A burkolat alatt egy MediaTek Dimensity 8020 lakpakészlet dolgozik, amit 8 GB LPDDR4X RAM és 256 GB (UFS 3.1) tárhely egészít ki. Ez az összeállítás gond nélkül futtatja az Android 13 operációs rendszert, simán boldogul minden alkalmazással és a mobiljáték sem kizárt a készüléken. Nem hiányoznak továbbá az olyan „extrák” sem, mint az NFC, a Wi-Fi 6, az 5G, a Bluetooth 5.2, vagy a hazánkban is egyre elterjedtebb eSIM támogatása. Az akkumulátor 4400 milliamperórás, 68 wattal tölthető, a gyártó az ehhez szükséges adaptert sem spórolta ki a dobozból, ráadásul az Edge 40 azon 200 ezer alatti telefonok listáját bővíti, ami vezeték nélkül is tölthető – 15 wattal.

A hátlapon ugyan csak két kamera kapott helyet, de ez ne tévesszen meg senkit, ezek legalább jól használható modulok: adott egy 50 megapixeles főegység, illetve egy 13 megapixeles ultraszéles kamera, amivel akár makrózni is lehet. A Motorola újdonsága lényegében minden fontos részletet kipipál, és van egy olyan különlegessége is, hogy a fekete és zöld variáns kifejezetten elegáns vegán bőr hátlappal kerül forgalomba. Persze ha valakinek ez nem jön be, az még mindig választhatja a kék verziót, amely műanyag burkolatot biztosít.

Nothing Phone (1)

Ez ugyan egy tavalyi telefon, és már szerepelt a korábbi listánkon is, de a OnePlus márkát alapító, majd onnan lelépő Carl Pei új cége olyan mobilt rakott össze, ami még egy évvel a megjelenés után is bátran ajánlható. A készülék egyetlen komoly hibája, hogy nem elérhető a hazai szolgáltatók kínálatában. Az ára ugyanakkor mostanra 165 ezer forintra olvadt (vagy ennél kevesebbre), és ezért kifejezetten jó kijelző és korrekt hardver üti a markunkat.

6,55 hüvelykes, Super AMOLED panel, 1080 x 2400 pixeles felbontással, 120 Hz-es képfrissítéssel, HDR10+ támogatással és képernyőbe épített ujjlenymat-olvasóval. Emellé jön egy Qualcomm Snapdragon 778G+ processzor, Adreno 642L grafikus maggal, 8 GB memória és 128 GB háttértár. Adott továbbá a Wi-Fi 6, a Bluetooth 5.2 és az NFC, két kártyahelyes SIM-tálca, továbbá egy 4500 milliamperórás akkumulátor, ami nemcsak vezetékkel tölthető (33 W), de vezeték nélkül is (15 W), sőt a reverse charging (5 W) sem maradt ki, azaz maga is képes más eszközöket tölteni.

Varga Jennifer / 24.hu A Nothing Phone (1) hátlapja nem parasztvakítás.

Kamerából itt is csak kettőt kapunk, de legalább nem szúrják ki a szemünket egy semmire sem használható makró modullal. Van egy jól teljesítő 50 megapixeles főkamera és egy szintén 50 megapixeles széleslátó egység, ami a Motorola mobiljához hasonlóan makrózásra is jó. Van továbbá a hátlapon egy olyan különlegesség, amivel más telefon nem nagyon rendelkezik. Ez az úgynevezett, négy különálló LED-csíkból álló Glyph, aminek a fényei testre szabhatók: használhatók hívásokhoz, értesítésekhez, névjegyekhez, de akár a zenékhez is társíthatók vagy extra fényt biztosíthatnak fotózáskor. Nem elhanyagolható továbbá, hogy a gyártó a szoftveres frissítésre is figyel, így a megjelenés óta a készülékre már elérhető az Android 13 is.

Samsung Galaxy A54

A dél-koreai gyártó A5-ös telefonjai rendre szerepelnek a középkategóriás listáinkon, és nincs ez másképp most sem. A megjelenéskor a Galaxy A54 még bőven 200 ezer forint felett tanyázott, viszont azóta eltelt pár hónap, és a 128/8 gigabájtos verzió már a márkaboltokból is elvihető 180 ezerért, nem mellesleg elérhető az összes mobilszolgáltató kínálatában.

Ezért a pénzért kapunk egy kiváló kijelzőt (6,4 hüvelyk, Super AMOLED, 120 Hz, 1080 x 2340 pixel, beépített ujjlenyomat-olvasó), továbbá teljesen korrekt hardvert egy Exynos 1380 lapkakészlet, 128 gigabájt háttértár és 8 gigabájt memória kíséretében. Emellé jön az IP67 szabvány szerinti védelem, a Gorilla Glass üveg (elől és hátul), az NFC, a Wi-Fi 6, a Bluetooth 5.3 és az 5000 milliamperórás akkumulátor. Ami viszont fájó (főleg az előző két telefon fényében), hogy a töltés maximuma 25 watt, vezeték nélküli megoldás nincs, és adapter sincs a készülék dobozában.

Samsung

Ezt némileg ellensúlyozza a jól sikerült kamerarendszer: az előlapon egy 32 megapixeles szelfiegységet találunk, hátul pedig egy 50 megapixeles főmodul, illetve egy 12 megapixeles ultraszéles és egy 5 megapixeles makró kamera várja a felhasználókat – kiváló szoftveres támogatással és 4K felbontással. Érdemes továbbá kiemelni, hogy bár a készüléknek akadnak hiányosságai a többi versenyzőhöz képest, itt garantált, hogy a telefon évekig megkapja a szükséges támogatást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Galaxy A54-re még az Android 17 is megérkezik, továbbá a gyártó minimum 2028-ig biztosítja a hibajavításokat és biztonsági frissítéseket. Ha valaki nem akarja két évente lecserélni a telefonját, annak ez olyan opciót jelent, amilyet jelenleg más cég nemigen kínál a felhasználóinak.

Xiaomi Redmi Note 12 Pro+

Újabb idei modell, legalábbis olyan értelemben, hogy a Xiaomi márciusban jelentette be, hogy a Redmi Note 12-széria megérkezik hazánkba is. A Pro+ variáns a legerősebb az itthon kapható négy modell közül, az indulóára 190 ezer forint volt, de ennél olcsóbban is hozzá lehet jutni, a készülék ráadásul nyártól bekerül néhány hazai mobilszolgáltató kínálatába is.

Farkas Norbert / 24.hu A Xiaomi Redmi Note 12 Pro+ sem szabadult meg a használhatatlan makró kamerától.

A pénzünkért itt is AMOLED kijelző jár 1080 x 2400 pixeles felbontással, 120 Hz-es képfrissítéssel, 1000 nit maximum fényerővel, 10 bites színmélység és Dolby Vision, illetve HDR10+ támogatással – az ujjlenyomat olvasó viszont a bekapcsoló gombra került. Hardverként Mediatek Dimensity 1080 lapkakészletet kapunk, 256 gigabájt háttértárral és 8 gigabájt memóriával, ami játékra csak kompromisszumokkal alkalmas, így akinek ez kiemelten fontos, jobban jár a listánk többi tagjával.

A telefon erőssége, hogy az 5000 milliamperórás aksi 120 wattal is tölthető, a dobozban pedig ott van az ehhez szükséges adapter is. Szomorú ugyanakkor, hogy a Xiaomi 200 ezer alatt még nem kínál vezeték nélküli töltést, nem hiányzik viszont az 5G, az NFC és a Wi-Fi 6 sem, Bluetooth-ból pedig az 5.2-es szabványt kapjuk. Pozitívum továbbá az IP53 szabvány szerinti csepp- és porvédelem, illetve a kijelzőt védő Gorilla Glass 5 üveg is – amin már alapból van védőfólia.

Ami a kamerákat illeti, az előlapi 16 megapixeles egységet a hátlapon három modul egészíti ki, köztük a 2 megapixeles makró, aminek semmi haszna. Szerencsére emellé egy 200 megapixeles főegység és egy 8 megapixeles széleslátószögű kamera dukál, amikkel normális fotók lőhetők. Érdemes tudni továbbá, hogy a telefon Android 12-vel került forgalomba, és nincs infó a frissítésről, így akinek fontos az új szoftver, az jobban jár a listánk többi tagjával. Ugyanez a helyzet a már említett mobiljátékok esetében is, viszont, amennyiben a hosszú üzemidő és a minél gyorsabb töltés az elsődleges preferencia, akkor érdemes elgondolkodni a Xiaomi mobilján.

Kapcsolódó
Itt egy jó vétel, ha 100 ezer forint alatt keres okostelefont
A Redmi Note 12 olyan alacsony áron kínál meglepően jó funkciókat, amilyet nem sűrűn látni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik