Nem túlzás azt mondani, hogy a ChatGPT novemberi elindulása teljesen feje tetejére állította a világot. A Microsoft által is erősen támogatott OpenAI fejlesztése amellett, hogy jó szórakozást és még jobb osztályzatokat biztosít a fiataloknak az iskolapadban, teljesen új korszakot nyitott a Google által dominált keresőpiacon. A chatbot eddig elképzelhetetlen munkaerőpiaci trendeknek nyitott ajtót, melyek révén az értelmiségi szakmákat végző emberekre is sikerült ráijeszteni, a visszaélések miatt pedig a törvényhozók körében is riadalmat keltett, nem éppen érdemtelenül.
A technológiával kapcsolatos aggályok nem csak a laikusok körében szaporodtak meg, hanem bizony a számítógépes tudományok úttörőinek kollektív tudatában is. Március végén több elismert szakember is arra kérte a tech cégeket, hogy legalább hat hónapra függesszék fel a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kísérleteiket. A kezdeményezést Elon Musk, a SpaceX, a Tesla és a Twitter vezérigazgatója, Steve Wozniak, az Apple társalapítója és Yuval Noah Harari történész és több ezer további ember támogatta.
Sam Altman, az OpenAI vezetője azonban nem fogadta meg a szakemberek kérését, és egyes hírek szerint akár már az idei év végén bemutatkozhat a GPT-5 nyelvi modell, ami már elérheti a mesterséges általános intelligencia (AGI) szintjét. Ez már az MI-k egy magasabb szintje, ahol a robot képes megérteni és megtanulni minden olyan feladatot, amire az ember képes. A fejlesztők körében azonban sokkal jelentősebb riadalomra okozott, hogy Olaszország egy csapásra betiltotta a ChatGPT-t.
Mi történt?
Március utolsó napján robbant a hír, hogy Olaszország azonnali hatállyal megtiltotta a hozzáférést az OpenAI által fejlesztett ChatGPT chatbothoz. Az olasz Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (Garante) közleményében az EU általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) állítólagos megsértésére hivatkozott, valamint egy március 20-ai adatvédelmi incidenst jelölt meg problémaként, mely során a felhasználók beszélgetései és a fizetős szolgáltatás előfizetőinek személyes adatai is kiszivároghattak.
A hatóság továbbá nehezményezte, hogy 13 év alatti fiatalok is hozzáférhettek az oldalhoz, szülői jóváhagyás nélkül. Ezzel a lépéssel Olaszország olyan országok közösséghez csatlakozott, amelyek betiltották a platform elérését.
Az olaszok példáján felbuzdulva több európai ország is elgondolkodott a korlátozáson. Franciaországban Jean-Noël Barrot digitális miniszter kijelentette: az oldal láthatóan nem tiszteli a GDPR-irányelveket, azonban a megoldás nem a tiltásban van, hanem az új technológiák kijavításában és az ahhoz szükséges kompetenciák elsajátításában. A német adatvédelmi biztos, Ulrich Kelber szerint elvileg Németországban is lehetséges egy ilyen lépés, mivel egy ilyen határozat állami jogkörbe tartozik. A szakember elárulta, Írország adatvédelmi szakembereivel egyetemben további információt kértek Olaszországtól a tilalom részleteivel kapcsolatosan.
Kemény követelései vannak az olaszoknak
Pár héttel a tiltás bejelentése után, április 12-én a Garante aztán közzé is tette, milyen lépéseket vár az OpenAI-tól annak érdekében, hogy megszüntessék a tiltást. A hatóság közölte, a vállalatnak közzé kell tennie egy tájékoztatót az oldalán, amelyben leírják a ChatGPT működéséhez szükséges adatkezelési szabályokat, valamint az érintettek jogait. A fejlesztőnek ezt meg kell mutatnia az olasz felhasználóknak, akiknek a regisztráció befejezése előtt nyilatkozniuk kell arról, hogy elmúltak 18 évesek.
Itt azonban még közel sincs vége a követeléseknek. A Garante ugyanis arra kényszerítené az OpenAI-t, hogy szeptember végéig lássa el korhatárkapuval az oldalát, hogy kiszűrje a 13 év alatti felhasználókat, továbbá szülői engedélyhez kötné a 13 és 18 év közötti felhasználóknak a belépést. Ezen felül ki kell fejleszteniük egy olyan eszközt is, amellyel a felhasználók jelezhetik, nem kívánják az adataikat a nyelvi modell képzéséhez átadni.
Ezek részeként tájékoztatniuk kell a nyilvánosságot az adatgyűjtésük módszereiről és arról, hogy az olaszok személyes adatait hogyan használják fel a vállalat algoritmusainak képzésére. Az olasz felügyeleti hatóság ismét nyomatékosította, hogy amennyiben a ChatGPT mögött álló vállalat nem orvosolja hamar az adatvédelmi problémákat, 20 millió euró vagy az éves bevétel 4 százalékának megfelelő bírság kiszabására számíthat.
A feltételek nehezen tűnnek megugorhatónak, főleg ilyen rövid határidőkkel, azonban az OpenAI szóvivője pozitívan értékelte a döntést a Reutersnek.
Örülünk, hogy az olasz Garante átgondolja a döntését, és már várjuk az együttműködés kezdetét, ahogy azt is, hogy a ChatGPT hamarosan újra elérhetővé váljon ügyfeleink számára Olaszországban.
Túlszabályoz az Európai Unió?
Az Európai Unióban évek óta azt lehet tapasztalni, hogy a mesterséges intelligenciához hasonló robosztus rendszerek fejlesztésében sokkal előrébb jár az Egyesült Államok és Kína, így az öreg kontinensnek leginkább csak a szabályozás marad. Az EU jelenleg is nagy erőkkel dolgozik a mesterséges intelligencia szabályozását célzó, AI Act elnevezésű dokumentumon, amelynek első változata még idén, várhatóan novemberben jelenik meg. Az átfogó szabályozás mellett pedig a ChatGPT-nek is külön figyelmet szentelnek Európában.
Az európai adatvédelmi hatóságokat tömörítő Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) április 14-én ugyanis bejelentette: külön munkacsoportot állítanak fel, ami a ChatGPT által jelentette adatvédelmi kockázatokat vizsgálja. A tájékoztatás szerint a munkacsoportot azért hozták létre, hogy elősegítsék az együttműködést az adatvédelmi hatóságok által végrehajtott lehetséges végrehajtási intézkedésekkel kapcsolatos információcserében.
Dr. Rab Árpád Szörény, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint informatikai szabályozás területén alapvetően három modell létezik jelenleg a világon: a kínai, az amerikai és az európai.
Kínában hatalmas mesterségesintelligencia-rendszerek működnek, amelyeket sokszor megfigyelési céllal használnak. Itt az állampárt nem csinál ügyet a személyiségi jogi kérdésekből, könnyedén begyűjthetők a felhasználói adatok profilozási célból. Az Egyesült Államokban nem a politikai, sokkal inkább az üzleti célok érvényesülnek: az embereknek adottak a jogai, azonban amint elfogadnak egy üzleti szabályozást, lényegében lemondanak azokról.
Szerencsére azt már az Európai Unióban is felismerték, hogy egyensúlyt kell találni az adatok felszabadítása és az adatok védelme között. A most megjelenő európai adatstratégia például már azt mondja ki, hogy szükség van olyan nagy európai adatterekre, ahonnan adatokat lehet kinyerni. Itt azonban vékony a határmezsgye: nehéz ugyanis úgy hozzáférhetővé tenni az adatokat, hogy garantálva legyen a személyiségi jogok védelme és az adatok anonimizálása is.
A jövőkutató lapunknak elmondta, az MI és a profilozás korában már vissza lehet fejteni az anonim adatokat is (deanonimizálás), éppen ezért hatalmas problémát jelent, hogy nem tudjuk, mit kezd az adatokkal az amerikai OpenAI.
A nagy adattömegekre alapozott, azok alapján generált új adatok tulajdona, kezelése, és felhasználásának szabályozása mellett a visszafelé vezető út is problémás: az anonimizált adatokra alapozott célcsoport profilozás létező lehetőségét kezelni kell.
Megoldás: európai mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia fejlődésének sebessége sokakat meglepett, pedig a kutatók már jó ideje előre jelezték, hogy erre lehet számítani. A problémát pedig csak felnagyította, hogy hiányzott a prevenció: a szakmai szervezetek nem kommunikálták előzetesen, miként érdemes hozzányúlni a chatbotokhoz. Ebben természetesen nagy szerepe volt annak, hogy robbanásszerű volt azok terjedése: a ChatGPT pár hét alatt a leggyorsabban növekvő internetes szolgáltatássá lépett elő, lepipálva a Facebookot és a TikTokot.
Ennek hatására az emberek szinte rögtön olyan személyes adatokat kezdtek el betáplálni a rendszerbe, mint az egészségügyi információik, vagy épp a céges levelezésük. Az pedig, hogy a tengerentúli anyacég, az OpenAI nem közli, miként kezeli az adatokat, és többek közt európai állampolgárok adatai által tesz szert jelentős mennyiségű profitra, már csak olaj volt a tűzre. A lapunknak megszólaló szakember szerint ezek tükrében nem kérdés, hogy az MI-t szabályozni kell: a szakértők után várhatóan az Európai Unió is azt kéri majd a cégektől, hogy fél évig szüneteltessék a fejlesztést.
Rab Árpád szerint ez, és a szabályozás viszont nem oldja meg önmagában az Európai Unió lemaradását, és nem kérdés, hogy az öreg kontinensnek is saját fejlesztésekre lesz szüksége. Az NKE Információs Társadalom Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint azonban ha nem szabadítjuk fel az adatokat, sosem lesz jó mesterséges intelligencia az Európai Unióban. Ehhez viszont elmondása szerint komoly átalakításra lesz szükség, ugyanis 10 éve ugyanazokkal a szabályozásokkal próbálkoznak.
A korhatáros bejelölést simán át lehet hágni, személyi igazolványt pedig nem kérhetnek el a weboldalak a GDPR miatt. Így tehát egyértelmű, hogy a cégek felelősségét kell növelni. Az európai MI létrehozása szükségszerű, ugyanis ha az EU-s állampolgárok adataiból táplálkozó programok más országokban termelnek hasznot, az hatalmas gazdasági kiesést jelent.
A szakember szerint a megszokott szabályok alkalmazása a társadalmi bizalom elérésében segít már csak, ahhoz hogy Európa versenyképes maradjon, és megszűnjék a gazdasági vákuum, egyértelműen saját fejlesztésekre van szükség. A jövőkutató szerint pedig már látni is a lépéseket ebbe az irányba: Spanyolországban például már létrehoztak egy programot, ami a mesterségesintelligencia-fókuszú startupokat segíti, és már fejlett magyar nyelvi modellel is büszkélkedhetünk.
„Most is hasonló kihívással állunk szemben, csak éppen nagyobb, okosabb, kevésbé átlátható helyzetben” — mondta a jövőkutató. A technológiai szabályozás mellett Rab Árpád szerint fontos az üzleti szereplők felelősségének szabályozása, és az emberek digitális tudatosságának növelése. Végül pedig az is, hogy visszaszerezze Európa az üzleti lépéselőnyt a nem európai cégek elől. A kutató ugyanakkor bízik abban, hogy a közösségi appok és a streamingek térhódítása után sikerült megtanulni a leckét, és képes lesz az Európai Unió is előállni egy versenyképes alternatívával.