Szórakozás

Gwyneth Paltrow sok őrültségen van túl, de a síbalesetes tárgyalása miatt végképp mémmé vált

Rick Bowmer-Pool / Getty Images
Rick Bowmer-Pool / Getty Images
Amikor Gwyneth Paltrow március 21-én olívazöld kabátban és krémszínű garbóban (amik valószínűleg többe kerülnek, mint egy átlagember havi fizetése) belibbent a bíróságra a síbalesetének első tárgyalási napján, még nem lehetett sejteni, hogy az ügy nyilvánosságra kerülő bizarr részletei napokra elárasztják majd a közösségi médiát. Ami szokványos jogi eljárásnak indult, azt a különböző celebpereken előszeretettel csámcsogó internetezők true crime-sorozattá, tárgyalótermi drámává és divatbemutatóvá alakították – miközben remekül szórakoztak.

2016. február 26-án, a utahi Deer Valley síparadicsomban Gwyneth Paltrow, Oscar-díjas amerikai színésznő és életmód-influenszer a leglankásabb, zöld színnel jelzett pályán összeütközött az akkor 69 éves Terry Sanderson nyugdíjas optometristával, az amerikai hadsereg veteránjával. A férfi, akinek saját bevallása szerint három évtizednyi síelés során soha nem esett bántódása, azt mondta, fizikai sérülésein túl életét megváltoztató mentális károsodást szenvedett a balesetben, ezért három évvel később beperelte a színésznőt. Idén márciusban került sor a tárgyalásra, a két hétig tartó polgári peres eljárást végig kiemelt médiafigyelem kísérte.

Máshogy emlékeznek, ki volt a hibás

Sanderson 2019-ben indított pert Paltrow ellen. Állítása szerint a híresség vakmerően és nagy sebességgel síelt egy kezdőknek szánt tanulópályán, amikor fentről belé csapódott, „vérfagyasztó sikolyokat” hallatott, majd segítségnyújtás nélkül cserbenhagyta őt. A férfi elmondása alapján a baleset eszméletvesztést, agysérülést, rövid távú emlékezet-kiesést és négy bordatörést, illetve – mint később kiderült – tartós személyiségváltozást, az életkedve csökkenését és érzelmi szorongást okozott nála. Ekkor 3,1 milliós kártérítést követelt a színésznőtől, később ezt lecsökkentette 300 ezer dollárra, ami még mindig száz millió forint feletti összegnek felel meg.

Rick Bowmer-Pool / Getty Images Terry Sanderson a síbaleset tárgyalásán.

Paltrow végig tagadta a vádakat. Viszontpert kezdeményezett, áthárítva a felelőséget Sandersonra. Az ő álláspontja szerint a férfi volt az, aki hátulról nekisíelt és a földre terítette, noha a síetikett és az állam törvényei is kimondják, hogy neki volt elsőbbsége, mivel ő volt lentebb a pályán. (Ilyenkor a fentről jövő felelőssége, hogy előzés esetén biztonságosan kikerülje az előtte lévőt, aki, mivel háttal van, nem láthatja őt.)

Megrázta és felzaklatta az eset, aznapra abba is hagyta a síelést, noha még csak délelőtt volt

– állt a bíróságra benyújtott, 18 oldalas viszontkeresetében, amiben az szerepelt: szerinte Sanderson az ütközés után nem ájult el, rögtön felállt és bocsánatot kért, és csak azért támadja a színésznőt, hogy „kihasználja a hírnevét és gazdagságát”. Mivel Paltrow sérülései csekély mértékűek voltak (csupán enyhe térdfájásra panaszkodott), mindössze jelképes, egy dollár értékű kártérítést igényelt, illetve kompenzációt a plusz költségei és az ügyvédi díjainak kifizetésre.

Álláspontok ütközése

Több mint hét évvel az eset után az Utah állambeli Park City bíróságán tartották meg az ügy nyolcnapos tárgyalását, amin mindkét, magát középhaladó sízőnek valló sértett végig részt vett, hogy előadják a saját verziójukat, és megvédjék magukat.

Paltrow a tanúvallomásában elmondta, amikor feltűnt két síléc a lábai között, „furcsa morgást” hallott, és érezte, hogy egy test nyomódik hozzá hátulról.

Az első benyomása az volt, hogy szexuálisan zaklatják.

Úgy fogalmazott, hogy mikor Sandersonnal a földre estek, összegabalyodtak a síléceik, és szinte kiskanál–nagykanál pozícióba kerültek. Elismerte, hogy trágár szavakat üvöltött a férfinak („Elnézést a csúnya beszédemért” – mondta utóbb eskü alatt), és azért nem kérdezte meg a másik felet, hogy jól van-e, mert bántalmazva és sértve érezte magát.

Arra a kérdésre, hogy milyen kellemetlenséget okozott neki a baleset, Paltrow tömören, már-már flegmán felelt. Válasza pedig – azon túl, hogy simán beleillene A Fehér Lótusz következő évadának szövegkönyvébe – szinte rögtön szállóigévé vált, és nagy eséllyel hosszú ideig a popkultúra megkerülhetetlen része marad:

Nos, vesztettem egy fél napot a síelésemből.

Sanderson szintén kitartott az eredeti meggyőződése mellett, miszerint a színésznő csúszott belé. Két lánya is tanúskodott, ők azt vallották, apjuk jelentősen megváltozott a baleset után: míg korábban a társaság közepe volt, most gyakran zavart, gondterhelt és könnyen frusztrálttá válik. Egyikük kijelentette, hogy Sanderson megszállottja lett annak, hogy kicsikarja a bocsánatkérést Gwyneth Paltrow-ból.

Az időszűke miatt az esküdtszék az eredeti tervekkel ellentétben nem hallgatta meg Paltrow két gyerekét és a férjét, akik szintén a sípályán voltak a baleset idején – még jó, mivel, mint megtudhattuk, legalább 9000 dollárt, átszámítva több mint hárommillió forintnak megfelelő összeget fizettek aznap privát síoktatásért –, azonban egyikük sem volt tanúja az ütközésnek. Írásos tanúvallomásaikat azért felolvasták, ezekből egyebek mellett kiderült, pontosan mit csinált Paltrow a baleset napjának hátralévő részében síelés helyett.

Apple Martin, a színésznő 18 éves lánya szerint anyja az incidenst követően „kissé sokkolt állapotúnak” tűnt, és „szemmel láthatóan ideges” volt.

Emlékszem, inkább elment a wellness részlegbe egy masszázsra

– jelentette ki Martin.

A bíróságon felszólalt még a család síoktatója és a helyi síjárőr csapat tagja, aki annak idején ellátta Sandersont, valamint mindkét oldal több neurológiai szakértelemmel rendelkező orvost is felkért tanúnak. Egyikük intelligens emberként jellemezte Terry Sandersont, aki „egyértelműen nem tud már olyan szinten funkcionálni”, mint régen, példának pedig azt hozta fel, hogy sérülései miatt nem élvezi már annyira a borkóstolókat. A védelem szakértői szerint valószínűbb, hogy a férfi már meglévő neurológiai problémái a kor előrehaladtával, a balesettől függetlenül súlyosbodtak. Egyikük egyenesen úgy fogalmazott, demensnek nyilvánítaná Sandersont.

Jeff Swinger-Pool / Getty Images Gwyneth Paltrow Park City bíróságán március 23-án.

Abszurdum a tárgyalóteremben

A tárgyalás – a közönség legnagyobb örömére – tele volt bizarr pillanatokkal. Paltrow kikérdezésekor a magasságától kezdve a Taylor Swifthez fűződő kapcsolatáig sok minden szóba került, köszönhetően Sanderson egyik ügyvédjének, Kristin VanOrmannek. A jogász néha véletlenszerűnek tűnő kérdései, és Paltrow arra adott nyers és őszinte, olykor szenvtelen, máskor hitetlenkedő mosollyal kísért válaszai szürreális hangulatot kölcsönöztek a peres eljárásnak.

VanOrman feltűnően barátságos volt a sztárral, ennek jó példája, hogy miután a színésznő megerősítette a magasságát (178 cm, de már megy össze), VanOrman így reagált:

Annyira féltékeny vagyok… Nekem tízcentis magassarkút kell viselnem, hogy elérjem a 165-öt.

Másik aranyköpése az volt, mikor közölte, hogy Paltrow „valószínűleg menőbb síruhában volt”, mint bárki más a lejtőn; majd, miután megtudta, hogy a színésznő bőséges borravalót szokott adni, kijelentette: „Fantasztikus, nem is vártam volna kevesebbet”.

A VanOrman leggyakrabban idézett mondata valószínűleg az volt, amit szintén Gwyneth Paltrow-nak mondott, visszautalva a magasságára:

Kicsi vagy, mégis erős. Valójában nem is vagy olyan kicsi.

Ezen kívül akkor is sokaknak felszaladt a szemöldöke, mikor megkérdezte Paltrow-t, hogy jó barátságban van-e Taylor Swifttel. Ezzel azt akarta kideríteni, hogy az énekesnő adta-e az ötletet az egydolláros viszontperlésre, Swift ugyanis 2017-ben szintén szimbolikus összegért perelt be egy rádiós DJ-t.

Nem. Nem mondanám, hogy közeli barátok vagyunk. Barátságosak vagyunk egymással. Korábban elvittem a gyerekeimet az egyik koncertjére, de nem beszélünk túl gyakran

– hangzott a válasz.


A per harmadik napján Gwyneth Paltrow jogi képviselője – ügyfele kívánságát tolmácsolva – a transzparencia jegyében megkérdezte, kedveskedhetnének-e apró ajándékkal a bírósági végrehajtóknak. Feltehetően így akarták kifejezni a köszönetüket, amiért a köztisztviselők elviselik az esetről tudósító újságírók és fotósok jelenlétét. A szokatlan kérés ellen Sanderson ügyvédei tiltakoztak, ami arra késztette Kent Holmberg bírót, hogy visszautasítsa a gesztust. „Mivel van ellene kifogás, ezért köszönjük, de nem kérjük” – mondta. Arra nem derült fény, Paltrow-ék milyen ajándékkal készültek.

A tárgyaláson az is szóba került, hogy egy celebritást megillet-e a névtelenség joga a pályákon, vagy sem. Sanderson, aki a baleset után pár órával „Híres vagyok, de milyen áron?” tárggyal küldött e-mailt lányainak, a tanúk padján azt mondta, nem illetődött meg vagy nyűgözte le, amikor megtudta, hogy egy sztárral került kapcsolatba, és egyáltalán nem tartotta menő dolognak a szerencsétlen találkozást. „Nem kenyerem a hírességekért való rajongás” – mondta az esküdteknek.

Sanderson a tanúk padján azt mondta, nem bánta meg, hogy elindította a keresetet, még úgy sem, hogy a róla nyilvánosságra került személyes információk miatt valószínűleg soha többé nem jár majd sikerrel az online randizás terén.

Ez a fájdalmas velejárója, ha egy hírességet perlek

– fogalmazott. Szerinte, ha a sztárokat nem vonják felelősségre a tetteikért, akkor újra és újra megismétlik azokat, amíg el nem jutunk odáig, hogy „emberek gyerekeket molesztálnak egy szigeten”. Ezt hallva még Gwyneth Paltrow-nak is elkerekedett a szeme, a kijelentés ugyanis minden bizonnyal a néhai szexuális bűnelkövetőre, Jeffrey Epsteinre és a karibi magánszigetére utalt, ahová állítólag tucatjával szállítottak fiatal lányokat, hogy szexpartikon vegyenek részt. A bíró utóbb utasította az esküdtszéket, hogy hagyják figyelmen kívül a vallomás ezen mondatát.

Gazdagok játszótere

A tárgyalás – azon túl, hogy folyamatosan szolgáltatta a fentebb bemutatott komikus részleteket – azért tarthatta fenn az emberek érdeklődését, mert a tétje alacsonyabb volt a hasonló, közelmúltban lezajlott celebperekhez képest. Amber Heard és Johnny Depp rágalmazási ügye súlyos társadalmi kérdéseket érintett, Jen Shah reality-sztár több mint hatéves börtönbüntetést kapott pénzmosás és telemarketinges csalás miatt, a Született feleségek egykori színésznőjét, Felicity Huffmannt pedig Amerika legnagyobb egyetemi korrupciós botrányában mondta ki bűnösnek a bíróság.

Ezekhez képest a Paltrow-Sanderson jogvita, bár nem teljesen komolytalan, mégis könnyedebb témát érintett. Két kiváltságos ember állt szemben egymással, akik egy rendkívül drága üdülőhelyen kerültek egymással összetűzésbe, és egy olyan baleset ügyében pereskedtek, ami bármikor előfordulhat, tekintve, hogy a síelés természetes velejárói a kisebb-nagyobb esések és ütközések.
Ráadásul a kockán forgó 300 ezer dollár hollywoodi mércével mérve aprópénznek számít, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a színésznő nettó vagyonát 200 millió dollárra becsülik, ami forintban 68,8 milliárdot jelent.

Az, hogy cserébe egy dollárt kért, csak újabb bizonyítéka, mennyire nem számít neki a pénz.

Gwyneth Paltrow az utóbbi években parkolópályára tette amúgy sikeres és pénzügyileg is jövedelmező színészi karrierjét, hogy üzletasszonyként, nem titkoltan gazdagokat megcélzó luxuscégével gyarapítsa még tovább a vagyonát. Goop nevű wellness- és életmódmárkáját elképesztő árú, de annál haszontalanabb termékek (leghíresebb a vaginaillatú gyertya) értékesítése, szélsőséges életvezetési tanácsok nyújtása és a hétköznapi emberek életétől való teljes elrugaszkodás jellemzik.

Rachel Murray / Getty Images Gwyneth Paltrow a Goop egyik 2020-as eseményén.

A magazint és webshopot leginkább a folyamatos hírverés és a kedélyek borzolása tartja a felszínen. Paltrow a tárgyalás előtti héten állt elő legutóbbi hajmeresztő kijelentésével, amikor szemrebbenés nélkül kijelentette: az étrendje szinte kizárólag csontlevesből és kávéból áll. Amit ő időszakos böjtnek nevezett, azt az internetezők inkább koplalásnak titulálták, mindez azonban feledésbe merült, mikor a média és a közönség figyelme a tárgyalásra terelődött.

Az eljárás kezdete előtt úgy tűnhetett, a közvélemény a nyugdíjas férfi oldalára áll majd, aki azt állítja, hogy egy celeb elgázolta, agysérülést okozott neki, majd elmenekült a helyszínről. Ennek ellenére Paltrow széles körű támogatottságot élvezett a közösségi oldalakon, a tárgyalásról szóló mémek többsége őt ünnepli, szatirikusan üldözöttnek, mártírnak, igazságharcosnak állítva be őt.

Miért ússza meg Gwyneth Paltrow ennyivel?

A per fogadtatását látva kimondható: tíz év elég volt ahhoz, hogy Gwyneth Paltrow leggyűlöltebb celebből (2013-ban kapta meg a nem túl megtisztelő címet) közönségkedvenccé váljon. Egy korábbi cikkünkben feltettük a kérdést, vajon ő a világ legnagyobb trollja, vagy az egyik leginkább irigylésre méltó nő, aki azt csinálja, amit szeret, miközben csodálatos méltósággal kezeli, hogy mindenki hülyének nézi. Mostanra úgy tűnik, már nem nevetség tárgya a színésznő, sokkal inkább szórakoztató médiajelenség, aki vaginagőzölést és rossz energiákat elriasztó spray-t népszerűsít, és olyan kijelentéseket tesz, miszerint gyakorlatilag ő találta fel a jógát, és hogy „inkább szívna cracket”, mint hogy ömlesztett sajtot egyen, vagy éppen azt sugallja, félnapi síelés elbukása valódi nehézséget jelent az életben.

A tárgyalás minden napján vezető tervezők kifogástalanul szabott, neutrális színű, átlagember számára megfizethetetlen ruhadarabjait viselő Paltrow bebizonyította, hogy aki egyszer színésznő volt, az mindig az is marad, és hogy nem hiába kapta meg 1999-ben azt az Oscar-díjat. A tárgyalóteremben nyújtott „alakítását” a New Yorker évek óta a legjobb szerepének nevezte.

Gátlástalanul rájátszott az összes sztereotípiára, amit valaha ráaggattak: végig hozta a dúsgazdag, sikeres és gyönyörű nő karakterét, akit imádunk utálni, és tette mindezt úgy, hogy végig önazonos maradt.

Rick Bowmer-Pool / Getty Images Gwyneth Paltrow állítólag minden jót kívánt Terry Sandersonnak az ítélethirdetés után.

Sanderson oldala pont ezzel támadta Paltrow-t, próbálták azt a képet festeni róla, hogy egy magától teljesen elszállt sztár, aki Taylor Swifthez hasonló ismert emberek köreiben mozog, és nem törődik azzal, ha átgázol egy kisemberen. A színésznő és a jogi csapata által bemutatott bizonyítékok azonban meggyőzték az esküdtszéket, akik száz százalékban neki adtak igazat, és úgy ítéltek: megilleti őt a kért egy dollár kártérítés. Gwyneth Paltrow tehát megnyerte a pert, de veszített egy fél nap síelést, amit, akármennyi pénze is van, soha nem kaphat már vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik