Belföld

Pokollá tette az öt kisgyermeke életét egy alkoholista nő Dunaalmáson

Vádat emelt a Komáromi Járási Ügyészség azzal a kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított nővel szemben, aki alkoholista életvitelével mind az öt gyermeke gondozását súlyosan elhanyagolta.

A főügyészség tájékoztatása szerint a nőnek öt gyermeke született, akiket a néhai férjével közös, Kisbérhez közeli családi házban neveltek. A házastársak gyakran veszekedtek ittasan, és többször is előfordult, hogy ilyenkor a nő ismeretlen helyre távozott. A szülői magatartás miatt több rendőri intézkedés is volt náluk 2019 júniusa és 2020. októbere között.

A nő italozása rendszeressé vált, gyakran egész nap alkoholt ivott. Eközben a gyermekek nevelési, felügyeleti és gondozási feladatait súlyosan elhanyagolta. A gyermekek részére nem főzött, a lakást nem takarította, s élelmiszert sem vásárolt rendszeresen.

Ittasan ment az öt éves gyermekéért az óvodába, a két éves gyermekét nem látta el, s az iskolás korú gyermekei nevelésével sem törődött. De nem hozta lázba az iskolai felszerelés, és a házi feladat hiánya sem.

A gyámhatóság a kiskorú gyermekek védelembe vételét rendelte el, az anyát pedig a gyermekjóléti szolgálattal történő együttműködésre, mentálhigiénés szakemberrel való kapcsolatfelvételre, a túlzott alkoholfogyasztástól való tartózkodásra, betegségei kivizsgálása céljából orvosi, pszichológiai vizsgálat igénybevételére, az oktatási intézményekkel való kapcsolatfelvételre, valamint a gyermekek tanulmányi eredményeinek figyelemmel kísérésére kötelezte.

Az anya azonban az intézkedések ellenére nem változtatott a magatartásán. A nő 2020 augusztusában Dunaalmásra költözött a gyermekeivel, ahol tovább folytatta az alkoholista életvitelét, és a gyermekeiről sem gondoskodott.

A gyámhatóság másfél hónappal később nevelőszülőnél, illetve gyermekotthonban helyezte el az öt gyermeket. Az anya életvitele, elhanyagoló magatartása a kiskorú sértettek testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a nőre azzal, hogy tiltsák el minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amely során 18 év alatti személlyel foglalkozhatna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik