Rónay Zoltán, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem főtitkára megerősítette a FigyelőNetnek a hírt. Mint mondta, ma délután kettőtől a kiürítik és bezárják a lágymányosi épületeket. A főtitkár elmondta, tudomásukra jutott, hogy a Hallagtói Hálózat országos gyűlést szervezett ide. A rendezvényt nem jelentették be, nem kértek engedélyt, az egyetem vezetői is csak plakátokról és a szervezet honlapjáról tudták meg, hogy a lágymányosi campuson lenne a demonstráció.
Olvasóink szerint az ELTE TTK-n reggel közölték a hallgatókkal, hogy hogy ma délután 2-ig lesz oktatás, addig hagyják el az épületet. Rónay kiemelte, holnap reggel a szokott rendben kezdődik az okatatás.
Kedden délután „egy az egyetemen kívüli, azonosítatlan szerveződés által meghirdetett rendezvény okán, a kar épületeinek védelme érdekében” már elrendeltek egyetemi szünetet az egyetem Trefort-kerti és az Ajtósi Dürer sori kampuszokon, a szerdaihoz hasonló okokból.
Délután két óráig a hallgatóknak el kellett hagyniuk az egyetem területét, éjfélig pedig teljesen lezárták a két kampuszt. A rendkívüli dékáni szünet alatt lezárták a kapukat is.
