Gazdaság

Így kereshet néhány kattintással több százezer forintot a nappalijában ülve

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Persze csak akkor, ha van aktuálisan parlagon heverő pénze. A szakértők 18 százalék körüli inflációt várnak az idén, vagyis egy átlagos háztartás 700 ezer forintot is bukhat 2023-ban, ha nem kezd semmit a pénzével. Még mindig sok a készpénz és a lekötetlen betét, pedig vannak már jó betéti ajánlatok, és az állampapírpiac is kínál biztonságos, vonzó lehetőségeket.

Szeretne néhány perc alatt több százezer forintot keresni néhány kattintással a nappalijából a kanapén ülve? Hatásvadásznak tűnik a felhívás, pedig igaz, sok magyarnak ugyanis mindössze ennyit kellene tennie ahhoz, hogy keressen egy jól kamatozó megtakarítást a jelenleg parlagon heverő pénzének, amiből nagyjából 15 ezer milliárd forintnyi van most felhalmozva a háztartásoknál. Az inflációs előrejelzések alapján akár 2800 milliárd forintot veszíthetnek az idén a háztartások, ha nem kezdenek valamit a pénzükkel – ez bizony szép nagy summa, a négymillió magyarországi háztartás között szétosztva családonként átlagosan 700 ezer forint.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint

a háztartások több mint 6300 milliárd forintot tartanak forint készpénzben, és a 8200 milliárd forintot is meghaladja az az összeg, amit látra szóló betétben őrizgetnek.

Ezen kívül van még devizájuk is, amit a mostani árfolyamok mellett megfontolandó lehet forintra váltani. Az nem vitatható, hogy minden háztartásban szükség van némi készpénzre, és a folyószámlán is jó, ha van könnyen hozzáférhető összeg, de amit a magyarok tartanak, az valószínűleg túlzás.

Érdemes megmozdítani a pénzünket

Sokan ódzkodnak a lekötésektől, mert szeretik, ha a pénzük kéznél van, mások azért nem foglalkoznak ezzel, mert nem értenek hozzá, olyan kifogás is akad, hogy ha a saját bankjánál nem talál megfelelő ajánlatot, akkor nem mer váltani, mert egy kisebb bankban nem érzi elég nagy biztonságban a pénzét.

Csakhogy a nagybankok többsége nulla százalék körüli betéti kamatot ad, a kis és közepes bankokban pedig pont ugyanakkora biztonságban van a bankbetét, mint a nagyokban. A betétek minden pénzintézetnél azonos védelem alatt állnak 100 ezer eurónak megfelelő forintösszegig (személyenként és hitelintézetenként) az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által. Ez pedig csaknem 40 millió forint, ami bőven elég egy kisbefektetőnek, ha pedig mégsem, teheti több bankba a pénzét.

A pénzükre szinte semmi kamatot nem kapó ügyfeleknek megérné mozdulni,

mert a piacon találni 10 százalékosnál magasabb kamatot fizető betéti ajánlatot is.

Egymillió forintos megtakarításra ilyen esetben egy év alatt a kamatadó levonását is beszámítva 85–90 ezer forintot is ad némelyik hitelintézet, ami miatt bőven megérheti vállalni a bankszámlanyitást vagy akár a bankváltással járó adminisztrációt. Az utóbbi egyébként az egyszerűsített bankváltásnak köszönhetően sokkal kevésbé bonyolult, mint ahogy azt sokan képzelik, gyakorlatilag csak be kell menni az új bankba, és kérni, hogy ott intézzék el a régi bankból az átlépést, az ottani számla megszüntetését.

Vannak 10 százalék fölötti ajánlatok is

Jelenleg több olyan bank is van Magyarországon, amelyik 10 százalék fölötti kamatot ad lekötött lakossági pénzekre. A Cetelem Takarékszámla 12 és 24 hónapra is elérhető, az előbbi esetben 10,5, az utóbbiban 11,36 százalékos az egységesített betéti kamatlábmutató (ebkm). A Cetelemnél 100 ezer forinttól él az ajánlat, és a számlát online is meg lehet nyitni, a számla nyitása, kezelése díjmentes.

A Bank360.hu lekötött betét kalkulátora szerint kiemelkedők a Gránit Bank ajánlatai is. A hitelintézetnél egyetlen aktivált bankkártya a feltétele annak, hogy az ügyfelek 12 hónapos lekötésre 10,25 százalékos kamatot (aktuális jegybanki alapkamat mínusz 2,75 százalék) kapjanak. Rövidebb lekötésre is versenyképesek a Gránit Bank betéti ajánlatai. Hat hónapra – bankkártyás vásárlás mellett – 8,50 százalék, míg három hónapra új pénz lekötésével és aktivált mobilbanki applikáció mellett 8,00 százalék az éves kamat és ebkm. A banknál az összes betét esetében 50 ezer forint a minimálisan elvárt összeg, és bankfiókot sem kell keresni a lekötéshez vagy a számlanyitáshoz, hiszen minden elintézhető online, mobillal és a videóbankon.

A milliomosoknak még nagyobb a választék 

Akinek kicsit több pénze van, a Cetelem és a Gránit mellett még több betéti ajánlat közül válogathat 10 százalék fölötti vagy körüli kamattal. A Magnet Bank évesítve 11 százalékot (10,88 százalékos ebkm) kínál, de csak három hónapra lehet lekötni a betétet. A kiemelkedő kamat kizárólag az új betétekre érvényes minimum 1 millió forintos összegtől felfelé (a felső határ 100 millió forint), emellett aktív mobilbank és bankkártya-használat szükséges hozzá. Vagyis praktikusan azt kéri a bank, hogy ne csak átvigye a kliens a pénzét a magas kamat láttán, de váltson is bankot, de legalábbis használja úgy a számláját, mintha az egy fő bankszámla volna. A számlanyitás náluk is megoldható online, a számlavezetés díja pedig „becsületkasszás”, mindenki annyit fizet, amennyit szeretne.

Az Oberbanknak is van egy vonzó ajánlata, de csak azok számára, akik legalább 8 millió forintot lekötnek. Minél hosszabb a futamidő, annál magasabb a kamat, a csúcskamat 12 hónapra már 10,75 százalék. Megnehezíti azonban az ügyfelek helyzetét, hogy a lekötést csak személyesen a bankfiókban lehet kezdeményezni, amiből az Oberbanknak viszonylag kevés van az országban, leginkább csak a fővárosban és a nagyobb városokban.

Már annak sem reménytelen a helyzete, aki úgy akar érdemleges kamatot, hogy nem köti le a pénzét.

A lekötésre már kétszámjegyű kamatokat is kínáló bankok közül a Gránitnak és a Cetelemnek is van olyan ajánlata, amivel látra, azaz lekötés nélkül is hasonló nyereséget tud nekünk termelni a pénzünk a folyószámlánkon. A Cetelem 9, a Gránit pedig friss ajánlatában 8 százalékos kamatot ad látra, az utóbbi a jegybanki alapkamathoz kötötten (alapkamat mínusz 5 százalékot).

Az infláció ellen igazán az állampapír véd meg

Azoknak, akik a bankban romló pénzüket egyszerű és biztonságos megoldással szeretnék védeni az infláció ellen, a jobb kamatú betéti ajánlatok mellett az állampapírok nyújtanak most lehetőséget. Ahogyan a statisztikákból látszik, sokan még odáig sem jutottak el, hogy legalább egy jobb lekötést keressenek a pénzüknek, de aki legalább erre hajlandó, annak az állampapír-vásárlás sem jelenthet túl nagy feladatot, hiszen ez is egyszerűen elintézhető.

Az államtól most a leggálánsabb befektetési ajánlat a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP), amelynek két sorozata érhető el.

  • A 2030-ban lejáró kötvény minden évben az előző évi átlagos infláció fölött 1,5 százalékos kamatot fizet,
  • a 2027-esnél a kamatprémium 0,75 százalék.

Ez azt jelenti, hogy jelenleg a hétéves kötvény 16, a négyéves 15,25 százalékos kamatot ad. Ha a prognózisok helyesnek bizonyulnak, és az idei infláció 17–19 százalék körül lesz, akkor jövőre ez a két kötvény még magasabb kamatot fizet majd. A most a hároméves futamidejű Bónusz Magyar Állampapírnak is 15,15 százalék az induló kamata. Ennek a hozama a diszkont-kincstárjegyekéhez kötött, arra ad fix kamatprémiumot.

Az állampapír-vásárláshoz sem kell feltétlenül felállni a kanapéról. Akinek van ügyfélkapus hozzáférése, azon keresztül is igényelhet értékpapírszámlát a Magyar Államkincstárnál, emellett több banknál és brókercégnél is nyitható értékpapírszámla, amelyre meg lehet vásárolni az állampapírokat. Ha kész a számla, akkor pedig az ügyfelek a Webkincstárban vagy a pénzügyi szolgáltató honlapján maguk is megvásárolhatják az állampapírokat. Persze, aki szereti a személyes ügyintézést, az úgy is nyithat számlát a kincstárnál vagy a befektetési szolgáltatóknál, hogy bemegy valamelyik fiókba. A kincstárnál a sorban állást úgy lehet elkerülni, ha az ügyfél az intézmény honlapján időpontot foglal magának.

Akinek az értékpapírszámla túl bonyolult dolog, vagy egyszerűen szereti kézben tartani a befektetését, annak marad a Kincstári Takarékjegy. Ezt a kinyomtatott, 1 vagy 2 éves futamidejű állampapírt a postákon lehet megvenni, és most ez is ad 9–9,5 százalékos éves hozamot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik