“Jó napot kívánok! Tisztelettel köszöntöm Önöket! Mindannyiukat, határokon innen és túl.
Egy könnycsepp, a legsűrűbb dolog a világon. Benne sűrűsödik össze a szülők boldogsága a gyermekük születésekor. Az édesanya öröme gyermeke esküvőjén. A fájdalom, amit szeretteink elvesztésekor érzünk. Minden, ami bennünk, emberekben ott van, az egy könnycseppben is benne van.
Vannak különleges idők, amikor különös könnycseppek fordulnak ki az emberek szeme sarkából. Ilyen idők jártak itt a Kossuth téren négy évvel ezelőtt, amikor egy könnycseppben sűrűsödött össze egy nemzet szabadságvágya, szomorúsága és megvalósítatlan álmai. Ebben a Magyarországért hullajtott közös könnycseppben született meg az az erő és hit, amely egyben tartott minket, akik itt álltunk akkor. Akkor született meg az erő és a hit, amely azóta hozzánk húzta sok-sok honfitársunkat. A Magyarországért hullajtott könnycseppből született erőt és hitet ünnepeljük ma, a magyar szolidaritás napján. Arról se feledkezzünk el, különösen ne ezen a napon, hogy honfitársaink ezreinek otthonát fenyegeti az árvíz. A magyar szolidaritás jegyében arra kérek mindenkit, segítsen, ahol lehet, és ahol tud.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Megrendítő érzés látni és érezni, hogy ismét ennyien vagyunk, még többen, mint négy évvel ezelőtt. Akkor azt mondtuk, hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Azt is mondtuk, akik hisznek a szeretet és az összefogás erejében, azoknak a megpróbáltatások is javukra válnak. Sőt még ellenfeleik is útjukra segítik őket. Miért kellett nekünk az összefogás ereje. Azért, hogy meg tudjunk őrizni mindent, amit 1998 és 2002 között építettünk. Megakartuk őrizni a hitet, hogy volt értelme küzdeni az orosz csapatok kivonásáért. Volt értelme küzdeni a szabad választásokért. Volt értelme küzdeni a határon túl élő magyarokért. Hogy volt értelme megőrizni az 56-os forradalom emlékét. Meg akartuk őrizni a hitet, hogy kell lennie a világban egy erkölcsi rendnek, amely végül mindent, és mindenkit oda helyez, ahová való. Négy éve fogadalmat tettünk. Négy éve fogadalmat tettünk, hogy bármilyen nehéz idők következzenek is, megőrizzük, ami történelmünkben érték és jelenünkben összetartó erő. Fogadalmat tettünk, hogy megőrizzük az ezer éves államot, Márai nyelvét, a Csíksomlyói búcsút, a Szent Koronát, az 56-os zászlót, és a rendszerváltás szabadságát.
Igen Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Négy éve féltettünk mindent, ami drága a szívünknek. De amikor itt együtt megláttuk egymást, éreztük a bizonyosságot. Nem hagyjuk akkor sem szétszóródni, elsüllyedni, ha nincs a kezünkben a kormányzás eszköze. Ne restelljük kimondani, azért akartuk így, mert mindezekben magunkat akartuk megőrizni. Mert általuk vagyunk, akik vagyunk, idősek és fiatalok, sikeresek és elesettek, életerősek és elfásultak, lelkesek és kiábrándultak. Általuk vagyunk, és csak általuk lehetünk így együtt XXI. századi magyarok.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma azt látjuk, vannak dolgok, amelyek újra és újra megpróbálnak beférkőzni az életünkbe. A múlt ilyenkor új ruhába öltözik, mint amikor újra csomagolnak egy régi árut. Mi bedőlünk, és amikor otthon kicsomagoljuk, kiderül, ugyanolyan hitvány, mint a régi volt. De akkor már késő. De akkor már késő ráébredni, hogy a raktár nyilván tele van eladhatatlan áruval.
Ma újra el akarják nekünk adni a XX. századot. Még van belőle a raktáron, de a régi külsővel eladhatatlan. Hát újracsomagolják nekünk. Az utóbbi hetekben hatalmas toronyházakat is beborító arcképek néznek ránk. Furcsa érzés fog el bennünket, mintha egyszer már találkoztunk volna ilyesmivel. Ismerős ez a mindenen elhatalmasodni akaró aránytalanság. Több kilométerről is látható papírszobrok néznek le ránk a magasból. Szobor, amit nem egy közösség állított tiszteletből valaki emlékének. Olyan szobor, amit valaki még életében saját magának állítatott saját maga iránti nagyrabecsülése jeléül.
Igen, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy ma élő ember papírszobra. Nagyobb, mint amekkorát Sztálin, Mao Ce-tung vagy Kim Ir Sen állítatott magának. Valóban a jó szemű orvos nem hibázott, csak a füle három emelet.
Kedves Barátaim!
Egy ember, egy program, egy papírszobor. Ebben az egyben világelsők lettünk az elmúlt négy év alatt. Ekkora szobra még soha senkinek sem volt, talán még a fáraóknak sem.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Világos jele ez annak, hogy valami elszabadult. Világos, kiáltó jele ez annak, hogy lázad a szoborpark. A múlt szobrai, amelyeket 1990-ben sikeresen eltávolítottunk, és a városon kívüli parkba zártunk, most megpróbálnak visszalopakodni. Egy letűnt korszak, amelyről azt gondoltuk, végleg elmúlt. Amelyről azt hittük, sikerült legyőznünk, most újra feltápászkodni készül. A múlt, amelyet egyszer már magunk mögött hagytunk, amitől egyszer már megszabadultunk, most átöltözve, újracsomagolva vissza akar lopakodni a városba.
Ma már ott tartunk, hogy a diktatúra legmagasabb döntéshozóit a március 15-i kitüntetésekkor egy nevezőre hozzák a demokrácia megteremtésében kimagasló érdemeket szerzett polgártársainkat. Megcsúfolva ezzel az ’56-os forradalmat, a rendszerváltást és március 15-e szabadságszellemét is.
Igen, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A múlt szobrai kiszabadultak a múzeumból és a város felé tartanak. Jönnek, jönnek, akik eladósították, és csődbe juttatták az országot. Akik nem viseltek el más véleményt, mint a sajátjukat. Akik idegen hatalmakat szolgáltak a magyarok ellenében. Akik hallani sem akartak szabad választásokról és demokráciáról. Akik soha sem mondták meg az embereknek az igazságot, s az utolsó pillanatig tagadták, hogy az ország csődbe jutott. Akik szemernyi lelkiismeret-furdalás nélkül uszították a magyart a magyarra. Akik lesötétített limuzinokban jártak, szegénységről sajnálkoztak, krumplilevesről beszéltek, miközben luxusban éltek.
Sose felejtsük el Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A legnagyobb szobrot mindig azok állíttatják önmaguknak, akik lélekben a legkisebbek. Akik a legjobban félnek attól, hogy ez a kishitűség kívülről is meglátszik rajtuk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Látom, itt vannak sokan a fiatalok is, akik már nem is értik ezt a régi világot, amiről beszélek. Mondjuk el nekik.
Kedves fiatal barátaink, ezek a szobrok arra valók, hogy erőt demonstráljanak. Hogy senki se merjen mást mondani, mást gondolni, mint amit a hatalom elvár. Azt üzenik, ne merd kétségbe vonni, hogy a hatalmon lévők sokkal nagyobbak és erősebbek nálad. Ne merd kétségbe vonni, hogy a hatalomnak van igaza. Ezek a szobrok azt akarják elhitetni, hogy nektek is fiatal barátaim, bele kell törődnötök a sorsotokba. Innen üzenjük, innen üzenjük minden magyar embernek, aki valaha támogatta a demokratikus ellenzék ügyét, ébredjünk fel, vegyük észre, mi folyik itt már megint.
Ébresztő, Magyarország!
Kérjük meg a demokratikus polgártársainkat, emlékezzenek, miért is mentünk tüntetni akkoriban? Miért vállaltuk a kockázatot, hogy megfigyelnek, lehallgatnak, zaklatnak, kihallgatásokra cipelnek, gumibottal csépelnek bennünket.
Kérjük meg őket, emlékezzenek, akkor is különbözőek voltunk. Akkor is voltak egymással vitáink, nehéz kérdésekben. De egy valamiben mindannyian egyetértettünk. Fideszesek, akkori SZDSZ-es, MDF-esek, kisgazdák, kereszténydemokraták és szociáldemokraták. Abban mind egyetértettünk, hogy nem akarjuk vissza a múltat, a szobrokat, nem akarjuk vissza a limuzin szocialistákat.
Kérem, értsük meg mindannyian. Értsük meg mindannyain, akik valaha a demokráciáért összefogtunk, és együtt küzdöttünk. Itt most nem egy négyévente szokásos választásról van szó, amely egy a sok közül. Igen, sokáig mi magunk sem akartuk elhinni, hogy mindez 16 évvel a rendszerváltás után igaz lehet. Ne dugjuk homokba a fejünket. Ma már ott tartunk, hogy terrorveszélyre hivatkozva akarják elültetni lelkünkben a félelmet és a bizalmatlanságot. Itt az ideje, itt az ideje, hogy elhiggyük, ami eddig hihetetlennek tűnt. A szoborpark lázad a demokrácia ellen.
Kedves Barátaim!
Egy éve ezen a napon távozott közülünk II. János Pál. Első beszédében, amelyet az akkor még kommunizmusban élő Lengyelországban mondott el, így szólt hozzánk: ne féljetek. Hát ne féljünk. Ne fordítsuk el a fejünket, nézzünk a szemükbe, és ismerjük fel őket. Azt mondják, ők védik a köztársaságot. Mi úgy emlékszünk, hogy ezt a köztársaságot mi harcoltuk ki a magyarok számára.
Kedves Barátaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nekünk nem kenyerünk a kérkedés. Nem várunk elismerést azért, amit a rendszerváltáskor véghez vittünk. Nem érdemrendekért, hanem a hazánkért és a szabadságért tettünk, amit tettünk. De most fel kell vennünk az elénk dobott kesztyűt, és világosan megvallani: mi vagyunk azok, akik demokratikus ellenzékként és demokratikus eszközökkel kivívtuk 1990-ben a szabadságot, megteremtettük a többpártrendszert és a demokráciát. Kiharcoltuk azokkal szemben, akik védték a diktatúrát. Akik gumibotokkal és könnygázzal, lehallgatással és titkosszolgálatokkal védték az egypártrendszert, a szovjet katonai megszállást, a függőséget, a kiszolgáltatottságot, és védték a Népköztársaságot.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi nem ítélkezünk. Nem törünk pálcát senki felett. Ne ítélj, hogy ne ítéltess. De azt is tudjuk, hogy a szelídség nem azonos az ostobasággal.
Barátaim, ne legyünk Magyarország balekjai! Emeljük fel a szavunkat, fogjunk össze, mert a végén még oda jutunk, hogy pártmunkásokból lett milliárdosok fognak kioktatni bennünket demokráciából, munkából és becsületből. Ezt ne engedjük, ezt ne hagyjuk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az elmúlt négy évben kiálltunk azért, ami igazán fontos, és széppé teszi az életet. Kiálltunk a családunk, gyermekeink, emberi méltóságunk, szabadságunk, a hitünk és a hazánk mellett. Most is ezt kell tennünk, kiállni és küzdeni a változásért. Magyarország változásért kiállt. Milliók mondják, becsületes munkából nem, vagy alig lehet megélni. A jólét és a munka elvált egymástól, pedig mindannyian azt szeretnénk, hogy a jólét előfeltétele a munka legyen, és a munkának természetes következménye lehessen a jólét.
A mai világ hősei nem a munkájukat becsülettel végző emberek, hanem a gyorsan meggazdagodó spekulánsok, akik jókor voltak, jó helyen. De a spekulánsok mai gazdasági rendszere munkanélküliségre ítéli a magyarokat. 750 ezer embernek nincs biztos kenyérkeresetet adó munkája. Ez két megye teljes lakossága.
Gazdaságunk a magyar emberek munkája helyett külföldi befektetésekre és hitelekre épül. Nem a saját lábán áll. Nemcsak a folyók árhulláma, de az adósság is elöntéssel fenyeget. Már a szánk széléig ér. Ma minden magyar embernek több mint 1 millió 300 ezer forint nyomja a vállát. És nem látjuk hova tűnt az a rengeteg pénz, amit hitelként vettek fel.
Kedves Barátaim!
Az eladósodást meg kell állítani, a gazdaságot a saját lábára kell állítani, a becsületes munkát tisztes megélhetéssé kell tenni. Mi készen állunk, érezzük magunkba az erőt, hogy útjára indítsuk az új Széchenyi Tervet. Mi érezzük magunkban az erőt és a képességet, hogy olyan munkára épülő gazdaságot teremtsünk, amely minden dolgozni akaró magyarnak munkát ad. Munkát ad, és tisztes megélhetést biztosít. Tudjuk, ellenfeleink azt mondják, ez populizmus. De mindannyian ismerjük a pesti történetet. Édesapám, kérdi a gyerek, mi az, amikor olcsón vesszük meg az állami vagyont, és méregdrágán adjuk el, az a piacgazdaság fiam. És mi az, amikor erre rájönnek, az a populizmus.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mondjuk ki, hogy készen állunk, hogy sokmillió magyar ember akaratát teljesítve a mai önző és kíméletlen állam helyett szolidáris államot teremtsünk. Készen állunk, hogy véget vessünk annak, hogy a magyar állam nem a saját polgárainak oldalán áll. Nem a saját polgárainak oldalán áll, mert amikor dönt a gáz, a villany, vagy a gyógyszer áráról, átmegy a másik térfélre. Összefog a monopol tőkével, és a luxusprofit érdekében az ötödik és hatodik bőrt is lehúzza rólunk az indokolatlanul magas áraival. Készen állunk, hogy véget vessünk ennek. Hogy véget vessünk a felelőtlenség korszakának. Az államkassza csőd közeli állapotban, a forint labilis és sérülékeny, költségvetésünk romokban. Készen állunk, hogy véghez vigyük a biztonságos kormányváltás programját.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Véget vetünk annak a korszaknak, véget vetünk annak a korszaknak, amikor a politika büntetlenül kioktatta, sértegette, lenézte és megbántotta a magyarokat. Amikor öregecskedő feleségek lecseréséről lehetett viccelődni, amikor a fiatalokat külföldre, az ötvenes éveiket taposókat kényszernyugdíjba lehetett zavarni, és a roma családokat következmények nélkül azzal fenyegethette a miniszterelnök, hogy megszakítja a generációs láncot, és elveszi a roma családoktól a gyermekeiket.
Készen állunk, hogy olyan államot építsünk, amely nem lenéz, kioktat, megsért, hanem elismer, megbecsül és bátorít. Amely számára az a legfontosabb, hogy megvédje minden magyar emberi méltóságát. Készen állunk arra, hogy újra legyen nemzeti programja és nemzeti kormánya Magyarországnak. Készen állunk, hogy megvédjük a magyar termőföldet, és nem engedjük, hogy Magyarország Európa élelmiszer szemétlerakó telepévé váljon, miközben a gazdáink nem tudják eladni saját jó minőségű termékeiket.
Igen Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Készen állunk, hogy teljesítsünk egy nemzetegyesítő programot. Ne engedjük, hogy bemagyarázzák nekünk, hogy a magyarok megosztottak!
Vitáink persze vannak. Időnként éles vitáink is. De melyik családban, még oly boldog és harmonikus családban nincsenek időnként viták. Időnként mi is úgy felemeljük a hangunkat, hogy másnap már megbánjuk. Az is előfordul, hogy egy ideig meg sem szólalunk. De ettől a családunk még nem válik megosztottá. Megosztottá akkor válik egy család, és egy nemzet, ha nincs többé egyetlen olyan közös cél sem, amelyben mindannyian osztozhatnának. Ha nincs többé egyetlen olyan közös cél sem, amely pántként abroncsozhatná össze a család vagy a nemzet tagjait. De nekünk vannak ilyen céljaink.
Az elmúlt négy évben több mint 3 millió 200 ezer embernek adtunk lehetőséget, hogy elmondhassa véleményét a magyar jövőről. Megtanulhattuk, igen is vannak közös céljaink, csak ezeket nem a pártideológiák hátsó udvaraiban kell keresnünk.
Munka, otthon, család. A munka nem jobb vagy baloldali dolog, okos ember mind a két kezével dolgozik. Otthonra sem csak a szocialistáknak, nekünk is szükségünk van, és pontosan tudjuk, hogy nemcsak mi polgári, nemzeti és keresztény értékeket valló emberek, hanem a szocialisták is arra vágynak, hogy munka után nyugalom és szeretet fogadja őket otthon a saját családjukban. Biztos megélhetést, kenyérkeresetet adó munka, saját otthon, szeretet és nyugalmat biztosító család, ez a mi nemzetegyesítő programunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A szocialisták tegnap nemet mondtak ránk. Mi ma igent mondunk rájuk is. Nem azért, mert szocialisták, hanem azért, mert a mi szemünkben ők is elsősorban magyarok. Mi nem felejtjük, először magyarok vagyunk, s csak utána szocialisták, liberálisok vagy kereszténydemokraták.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Készen állunk arra, hogy olyan politikát teremtsünk Magyarországon, amelyben végre a magyar emberek lesznek a legfontosabbak. Nem kérünk előnyöket külföldön. Ott mindig lesznek nálunk fontosabbak. De kell, hogy legyen egy hely a világon, ahol senki sem lehet nálunk fontosabb, egy hely, ahol mi vagyunk a legfontosabb, s mi azt akarjuk, hogy ez a hely végre Magyarország legyen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mi szövetségünk annyi szervezetet, közösséget visz majd be az ország házába a választások után, mint még soha senki a rendszerváltás óta. Ott lesznek velünk a gazdák, mert megállapodtunk a Magosszal. Vegyék végre saját kezükbe sorsuk irányítását. Ott lesznek az eddig méltánytalanul mellőzött magyar kis- és középvállalkozók a Vállalkozók Pártjával, és ott lesznek a fiatalok is. Hiszen emlékszünk, milyen fontos volt, hogy 1990-ben a saját hangunkon szólalhassunk meg a Magyar Országház épületében. És ott lesznek a romák is, akiket arra biztatunk, hogy vegyék végre saját kezükbe a sorsuk irányítását. Tudjuk, hogy a felemelkedésük útja a munkán és a tanuláson keresztül vezet. Hát menjenek ők elől, mi segítjük őket. És ott lesz a magyar parlamentben Lakitelek is, mert nekünk fontos a magyar rendszerváltás hagyománya. És ott lesznek Kedves Barátaim a kereszténydemokraták is, ott lesznek a kereszténydemokraták is, mert mi, akik itt vagyunk ezen a téren, mindannyian pontosan tudjuk, hogy kereszténység nélkül sem Európának, sem Magyarországnak nincsen szíve.
Kedves Barátaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Négy éve szívesen előrehajtottuk volna az idő kerekét. Hogy egy szempillantás alatt túl legyünk azon a négy esztendőn, amelyről pontosan tudtuk, hogy mit tartogat hazánk számára. Sokszor úgy éreztük, soha sem volt ilyen hosszú négy évünk.
Most elérkezett a pillanat, itt az idő, amire vártunk. Itt a lehetőség, amire négy éve készülünk, itt az alkalom, hogy az ébren tartott reményt beváltsuk. Egyetlen dolgot kell már csak tennünk. El kell mennünk választani.
Mi tudjuk, hogy Magyarország többre képes. Tudjuk, mert mi nem egy pártpolitikát szolgálunk, hanem a magyar országépítők hagyományát folytatjuk. Látom, itt vannak közöttünk a nyugdíjasok, akik a II. világháború után tíz körmükkel kaparták ki Magyarországot a romok alól és ország építőként egy új hazát teremtettek a számunkra. És látom, hogy itt vannak a magam korabeliek szüleinek nemzedékét képviselők is. Itt vannak azok, akik már a kommunizmusba születtek, és bár vágytak a szabadság után, még sem mentek el, hanem maradtak. Maradtak, és becsületesen elvégezték a munkájukat, bár nem remélhették, hogy is remélhették volna, hogy az ő életükben még egyszer hazamennek az oroszok. Hogy még ők a saját szemükkel megláthatják, amikor összeömlik a kommunizmus, nem remélhették, és mégis minden reggel felkeltek, elmentek dolgozni és becsületesen elvégezték a munkájukat, mert ők is magyar ország építők hagyományát folytatták. Elvégezték a munkájukat, hogyha változik a történelmi csillagállás, akkor nekünk az ő gyermekeiknek ne kelljen nulláról kezdeni az országépítést. Mi elfogunk menni szavazni.
És kedves barátaim itt vagyunk mi is, a mai negyvenesek. Kellő szerénységgel, de önbecsüléssel mondjuk ki, eddig mi is elvégezték azt az országépítő munkát, amit a vállunkra rakott a történelem. Mégis csak végrehajtottuk a rendszerváltoztatást és kimentettük Magyarországot a kommunizmus leomló gerendái alól egyetlen emberélet elvesztése nélkül. És látom, itt vannak a fiatalok. Hívjuk őket is, az első szavazókat. Jöjjenek, ők is csatlakozzanak a magyar ország építőkhöz, ők is legyenek ott az első választáson. Mert lehet, hogy éppen az ő szavazataik döntik majd el, merre haladjon tovább Magyarország.
Kedves Barátaim!
Sokan vagyunk idősek, középkorúak, meglett emberek és fiatalok is. De nincs itt mindenki. Nincs itt mindenki, mert vannak olyanok, akik maguk sem tudják, hogy mitévők legyenek. Akik fásultak és elfáradtak, akik ki sem látnak a napi gondokból, akik betegek, magányosak, akikre olyan csapásokat mért az élet, amelyeket eddig nem tudtak kiheverni. Nekünk országépítőknek bennük is tartani kell a lelket. Nekünk őket is fel kell keresnünk. Nekünk kell elmondanunk nekik, hogy arra kérjük őket, csak még egyszer kerekedjenek fel, csak még egyszer szedjék össze magukat, jöjjenek el választani, és adjanak nekünk, magyar országépítőknek még egy esélyt. Adjanak még egy esélyt, hogy nemzeti kormány legyen Magyarországon, amely magyar szemmel nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik, és magyar színben érez. Adjanak nekünk még egy esélyt, és mi nekik is vissza fogjuk adni a jövőbe vetett reményt. Nekik is be fogjuk bizonyítani, hogy soha sem lehet a hazánkat úgy tönkre tenni, hogyha összefogunk, mi közösen ne tudnánk újra és újra felépíteni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végezetül köszönet mindenkinek az elmúlt négy év kitartásáért. Köszönet a polgári köröknek, őket akarták a leghevesebben négy éve megbélyegezni. A polgári körök minden támadást, durva sértést és szitkot fegyelmezetten tűrtek, soha sem panaszkodtak, csak tették a dolgukat rendületlenül. Védték értékeinket, és ők kezdték feléleszteni a magyar szolidaritást. Köszönöm a hősies kitartást, köszönöm a példamutató helytállást. Nélkülük kedves barátaim ma nem lehetnénk itt. Nélkülük jövő vasárnap sem győzhetnénk, hiszen nekik köszönhetjük, hogy annyian együtt tudunk mozdulni, amikor eljött az idő. És köszönöm a szellem és a kultúra embereinek, a híres sportolóknak, színészeknek, zenészeknek, művészeknek, professzoroknak, hogy kitartottak mellettünk.
Kedves Barátaim!
Négy hosszú éven keresztül együtt maradtunk. Minden hónapban, minden héten, minden nap és a nap minden órájában emlékeztettük a magyarokat, hogy a polgári Magyarország ereje rendíthetetlen. Most ne hagyjuk magunkat elbizonytalanítani. Se fenyegetésekkel, se papírszobrokkal, sem rémhírekkel, sem jóslatokkal. A valóság az, hogy az elmúlt három évben az előrejelzések ellenére, a jóslatok dacára minden választáson győzelmet arattunk. Én hiszem azt, hogy április 9-én ismét meg fog szólalni a valóság.
Kedves Barátaim!
Kérem Önöket, ne feledjék. Sztálin szobra 65 mázsa volt, egy egész birodalmi hadsereg állt mögötte, mégis sikerült ledönteni. Most csak egy papírszobrot kell a helyére tennünk. Rajta, induljunk neki, mindenki tegye a dolgát, és találkozzunk vasárnap a befutónál.
Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!” – zárta beszédét Orbán Viktor.
