Belföld

Közpénzen fizették be az Egyenes Beszédbe a polgármestert, összesen nyolcszor – állítja az ellenzéki hivatal

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
A XVIII. kerületi önkormányzat szerint a DK-s Szaniszló Sándor többször is egy több millió forintos szerződés keretében járt az Egyenes Beszédben, ahol tavaly ő volt a legtöbbször szereplő kerületi polgármester. Az ATV tagadja, hogy pénzért hívnak vendégeket a műsorba.

Befizette az önkormányzat a XVIII. kerület DK-s polgármesterét az ATV egyik legnézettebb műsorába, az Egyenes Beszédbe – derült ki az önkormányzati hivatal a 24.hu közérdekű adatigénylésére küldött válaszából.

A kerület azt írta, hogy a 2021-es, illetve a 2022-es évre is kötött szerződést az ATV Első Magyar Magántelevíziós Zrt.-vel, és decemberig

ezeknek a megállapodásoknak a keretében Szaniszló Sándor polgármester úr mindösszesen 13 alkalommal szerepelt az ATV alábbi műsoraiban:

 

– 4 alkalommal A nap híre

– 8 alkalommal Egyenes Beszéd

– 1 alkalommal ATV Start.

A XVIII. kerület tehát azt állítja, hogy olyan szerződést kötött az ATV-vel – 2021-re és 2022-re vonatkozóan összesen 8 millió forintért –, amelynek keretében a polgármester az Egyenes Beszédben is szerepelhetett.

Az ATV viszont korábban azt állította, hogy az Egyenes Beszédbe nem lehet bevásárolnia magát senkinek, és most is ezt válaszolta a 24.hu-nak.

Miért van ennek jelentősége?

Hitelességi szempontból minden médiatartalom esetében alapvetően fontos, hogy szabad szerkesztői döntés vagy az interjúalannyal kötött szerződés révén hívnak meg valakit (esetleg e kettő valamilyen egyedi keveréke alapján, ez azonban olyan bonyolult képlet, amelynek elemzésétől ezúttal eltekintünk). Ha ugyanis valaki egy szerződéssel „befizette magát”, és ezért kerül a stúdióba, ám ezt a csatorna, portál, újság stb. nem jelzi valamilyen formában a nézőknek, olvasóknak, az súlyosan etikátlan magatartás. Hiszen – még mindig az elvek szintjén maradva – okkal feltételezheti bárki, hogy az elhallgatott pénzmozgás befolyásolja a kérdéseket. Ráadásul ez esetben polgármesterekről van szó, akik közhatalommal rendelkeznek.

Az Egyenes Beszédnek azért van megkülönböztetett jelentősége a magyar nyilvánosságban, mert az országos kábelcsatornákon ez a legnézettebb politikai interjúműsor, a kampány idején olykor csaknem háromszázezres, de még a választási év végén is a kétszázezer főhöz közelítő közönségével. Ellenzéki politikus ennél nagyobb nyilvánosságra beszélgetős tévéműsorban nem számíthat, ezért is fordulnak meg olyan gyakorisággal a kormánnyal kritikus politikusok a stúdióban.

Azért is fontos kérdés, hogy pénzért lehet-e bemenni az Egyenes Beszédbe, vagy sem, mert azt a médiatörvény is szabályozza, hogyan lehetséges műsort anyagilag támogatni, valamint annak is van relevanciája, ha egy politikus közpénzt költ arra, hogy a nyilvánosságba szerepelhessen. A XVIII. kerület nem tette közzé sem a 3,5, sem a 4,5 milliós ATV-s szerződést azon az üvegzseblistán, amely az önkormányzat honlapjáról elérhető. Ennek oka egyszerű: ott csak az 5 millió forintnál nagyobb értékű megállapodásokat kellett közölni, azaz ha nincs az adatigénylés, akkor nem derült volna ki, hogy a kerületnek van ilyen megállapodása az ATV-vel, erre költött adófizetői pénzt.

A XVIII. kerület válaszában egyébként arról is tájékoztatta portálunkat, hogy a Klubrádióval is kötött szerződést még 2020. szeptembere és 2020. december 31-e közt nettó 712 ezer forintért, amelyért tízszer a Reggeli Gyorsban 3-5 perces, illetve két alkalommal 10-12 perces interjúlehetőséget kapott a kerület, valamint további reklámszpotokat. Kerestük ebben az ügyben a Klubrádiót, amelytől cikkünk megjelenéséig nem kaptunk kérdéseinkre választ.

Előzmények és az ATV-s cáfolat

Novemberben előbb a szocialista Horváth Csaba vezette XIV. kerületről derült ki a 444.hu cikkéből, hogy leszerződött az ATV-vel, decemberben pedig már mi írtuk meg, hogy a szintén DK-s Kiss László vezette Óbuda, valamint a korábban momentumos, ma már ugyancsak DK-s Déri Tibor vezette Újpest is kötött szerződést az ATV-vel. A zuglói önkormányzat először állította, szerződése vonatkozik az Egyenes beszédre is, majd ezt visszavonta.

Ehhez képest most a XVIII. kerületi önkormányzat félreérthetetlenül úgy fogalmazott, hogy a megkötött szerződések keretében szerepelt Szaniszló Sándor az Egyenes Beszédben.

Adrián Zoltán / 24.hu Dobrev Klára és Szaniszló Sándor az árnyékkormány bemutatkozása során.

Az állítással kapcsolatban megkerestük az ATV-t, a csatorna így reagált érdeklődésünkre:

Határozottan cáfoljuk, hogy Szaniszló Sándor az ATV-vel kötött önkormányzati megállapodás részeként szerepelt az Egyenes Beszédben. A szerkesztők saját döntésük és kizárólag szakmai szempontok alapján hívták a műsorba szerepelni, mivel Szaniszló Sándor egy országosan ismert, országos érdeklődésű ügyekben is megszólaló politikus, akit az átlagnál többen néznek. Sem vele, sem más személyekkel nem kötünk kereskedelmi vagy üzleti megállapodást Egyenes Beszéd-interjúkra, ennek lehetősége fel sem merült, és ezen a jövőben sem változtatunk.

Pontosító kérdésünkre, hogyha Szaniszló nem a szerződés keretében járt az Egyenes Beszédben, akkor melyik műsorba járt pénzért, vagyis miért fizetett a csatornának az önkormányzat, az ATV azt írta: fenntartja korábbi nyilatkozatát. Igaz, hozzátették: „A szerkesztőségeken belüli személyi átfedés miatt az önkormányzat ezen interjúkat a teljesítés részének tekinthette, mivel ennek ellenkezőjére az ATV nem hívta fel külön a figyelmét.”

Mit mond a szerződés?

Mindezzel tehát ott tartunk, hogy az

  • ATV szerint az Egyenes Beszédbe nem lehetséges bevásárolnia magát senkinek,
  • miközben a XVIII. kerület hivatala ennek ellenkezőjét állítja.

A két, egymásnak ellentmondó állítást nem oldja fel a szerződés sem.

A XVIII. kerület által megküldött, „termékmegjelenítésre vonatkozó” szerződésből az derül ki, hogy a 2022-es szerződés 4,5 millió forintról, illetve 12 megjelenési alkalomról szólt. A szerződésbe nincs beleírva, hogy pontosan melyik műsorba megy be a pénzért Szaniszló, ezt az információt a hivatal külön kérdésre árulta el.

A 2021-es szerződéshez képest az a legszembetűnőbb különbség, hogy amíg ott számszerűsítették is, hogy 14 Start Plusz-szereplés kerül 3,5 millió forintba, egy évvel később a szóban forgó műsor(ok) megnevezése már elmaradt – ebből érthető, a kerület miért hivatkozhat más műsorokra teljesítésként.

(Ez a módosítás azért fontos, mert a Start Plusz az a műsor, amely – a médiában általánosan elterjedt módon – támogatott tartalomként definiálható, tehát természetes, hogy annak beszélgetései valamilyen üzleti megállapodás nyomán készülnek. A médiában számos ilyen támogatott, szponzorált tartalom van, amelyet azonban minden esetben jelölni kell, hogy világos legyen: üzleti megállapodás, így érdek áll a tartalom készülte mögött.)

A visszakereshető 2022-es adások alapján előző cikkünkben megírtuk, hogy Szaniszló 2022 januárjától decemberig hétszer volt az Egyenes Beszéd, kétszer a Start és háromszor A nap híre vendége. Azaz 12-szer volt benn decemberig, 2022 utolsó hónapjában pedig még kétszer volt az Egyenes Beszédben, továbbá járt a Startban és a Mai Témában egyaránt.

Decemberi cikkünkben kitértünk arra is, hogy médiatörvény előírja, a támogatott műsornál a támogatót fel kell tüntetni; a tájékoztatás a „támogatott műsorszám jellegét és tartalmát nem sértő módon” a műsorszámmal egyidejűleg, az előtt és a végén történhet meg. Ugyanakkor az általunk az ATV weboldalán megtekintett Startban és az Egyenes Beszédben sem volt arra utalás, hogy támogatott médiatartalmat láthatnak a nézők, ez csak a Start Pluszban hangzik el, noha a XVIII. kerület szerint éppen ebben a műsorban nem jelent meg a szerződés keretében Szaniszló Sándor az említett időszakban.

Hasonló volt a helyzet korábban a zuglói MSZP-s polgármester, Horváth Csaba esetében, hiszen ő sem járt a Start pluszban, és az önkormányzat azt állította a 444.hu-nak, hogy az Egyenes Beszéd-beli megjelenésekre is vonatkozik a szerződésük, ám ők ezt az állítást később visszavonták. Az viszont ott sem derült ki, hogy akkor milyen megjelenésekért fizet az önkormányzat.

Gyakori vendégek az Egyenes Beszédben, akik szerződtek

Korábban megírtuk, hogy Zugló MSZP-s vezetője mellett Óbuda és Újpest DK-s polgármestere is szerződés keretében jelent meg az ATV-ben többször is. Frissített összesítésünk szerint a 2022-es évben

  • Szaniszló Sándor így összesen kilencszer szerepelt az Egyenes Beszédben.
  • Horváth Csaba hétszer volt az Egyenes Beszédben, egyszer pedig A nap hírében társalgott a többiekkel.
  • Déri Tibor újpesti polgármester háromszor volt A nap híre vendége, kétszer az Egyenes Beszédé, egyszer a Start Pluszé, egyszer a Mai Témáé.
  • Kiss László óbudai polgármester háromszor volt A nap híre vendége, és kétszer az Egyenes Beszédé. A Start Pluszban az óbudai polgármester nyolc alkalommal volt vendég.
  • Számos olyan önkormányzat is volt, amelyik lapunkkal azt közölte, hogy nem kötött szerződést az ATV-vel, mégis többször szerepeltek a polgármesterek a műsorban: ilyen az I., a II., a VI., a VII. (cikkünk első verziójában itt tévesen a VIII. kerület szerepelt a VII. helyett – a szerk.), a IX., a XI. kerület vagy éppen Eger. (Márki-Zay Pétert azért nem vettük bele az összeállításba, mert Hódmezővásárhely polgármestere az Egyenes Beszéd műsorában rendszerint országos ügyekkel szerepelt a tavalyi évben, mint az ellenzék aktuális, majd korábbi miniszterelnök-jelöltje, tehát nem elsősorban mint hódmezővásárhelyi polgármester.)

Mi ebből a tanulság? Egyelőre főleg a homály.

Nem világos, hogy egyes önkormányzatok miért kötnek szerződést az ATV-vel, ha más polgármestereket szerződés nélkül is behívják – igaz, az ábránkon is látszik, nem olyan nagy számban, mint Horváth Csabát és Szaniszlót –, miként az is világos: ezek a megállapodások kellemetlenek lehetnek azoknak a műsorkészítőknek is, akik adott esetben nem tudnak róluk.

Ami biztos: az, ha egy polgármester közpénzért kerül be bármilyen műsorba (legyen ez akár az Egyenes Beszéd, akár más), és ezt a tényt a médium nem jelöli: az aggályos gyakorlat.

Összességében a 2022-es, XVIII. kerületi szerződésre is az igaz, amit Polyák Gábor korábban mondott a zuglói kontraktus kapcsán, ahol szerinte láthatóan igencsak „izzadtak rajta, hogy olyat írjanak a szerződésbe, amiből nem derül ki pontosan, hogy miről van szó.” A médiakutató (aki az Egységben Magyarországért sajtó- és médiapolitikáért felelős kabinetvezetője volt az országgyűlési választási kampányban Márki-Zay Péter felkérésére) bár etikailag kifogásolhatónak tartotta, hogy egy politikai tisztségviselő közpénzen vásárolt tartalomban feltűnjön, és önmagát népszerűsítse, ez önmagában nem jogsértő. Polyák hozzáteszi: az már általános probléma, hogy a médiában nem elég alaposan szabályozott a közpénz elköltésének gyakorlata, igaz, ennek átláthatóbbá tétele a pártoknak nem is érdekük, noha ez a nézők és a közpénzfizetők érdekét is szolgálná hosszú távon.

Ezt a szabályozatlanságot pedig jól láthatóan az ellenzéki politikusok is kiaknázzák.

Fideszes vezetésű kerület is szerződött

A 24.hu birtokába került szerződések szerint egy fideszes irányítású kerület, Budafok is szerződött az ATV-vel. A Karsay Ferenc által vezetett XXII. kerület 2020-2021-ben és 2021-2022-ben nettó 720 ezer, míg 2022-2023-ban 840 ezer forintos megállapodást kötött az ATV-vel, és a kerület ügyei visszatérően a Start Pluszban tűntek fel, ez az a műsor, ahol termékmegjelenítés, magyarul pr-interjú sugározható. (Budafokon a 2019-es önkormányzati választáson patthelyzet alakult ki a testületben, de aztán két függetlenné vált MSZP-s képviselő beállt a fideszes polgármester mögé, majd egy megismételt választáson is a kormányoldal győzött, amely így többségbe került.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik