Richard Milhous Nixon, az Egyesült Államok 37. elnöke a második világháború után lépett politikai pályára, 1947-ben kongresszusi képviselő lett, 1950–53-ig pedig republikánus szenátor volt. Aktív szerepet játszott a kommunistaellenes hajszát folytató McCarthy-bizottságban, majd a republikánus párt őt választotta ki Dwight Eisenhower elnökválasztási programjának kialakítására. A kampány során azzal vádolták, hogy titkos pártkasszát működtet, azonban egy televíziós beszéddel tisztára mosta magát. A választást Eisenhower végül megnyerte, Nixonból pedig alelnök lett – írja a Múlt-kor.
Az USA legmegosztóbb elnöke
1960-ban elnökjelöltként indult a demokrata John F. Kennedyvel szemben, majd az 1962-es kaliforniai kormányzóválasztáson is megpróbáltatta magát, mindkétszer elbukott. A vereségek után visszavonult, nyolc évig ügyvédi és előadói munkából kereste kenyerét. Az 1968-as elnökválasztáson viszont ismét indult, ezúttal sikerrel. A kampányban azzal az ígérettel állt elő, hogy véget vet a vietnámi mocsárnak, megválasztását követően pedig pusztító szőnyegbombázások után elrendelte az amerikai csapatok kivonását, és elérte a tűzszüneti szerződés aláírását Hanoi képviselőivel Párizsban 1973 januárjában.
Addigra elnökként is újraválasztották: 1972-ben elsöprő győzelmet aratott a demokrata George McGovernnel szemben. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy addigi elnöki éveiben lezárta a húsz éve tartó amerikai-kínai szembenállást azzal, hogy 1972 februárjában ő lett az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki ellátogatott a kommunista Kínába, és Pekingben kezet fogott Csou En-laj miniszterelnökkel. Ugyanazon év májusában pedig Moszkvában járt, és megállapodást kötött Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkárral a stratégiai támadó fegyverek korlátozásáról, amivel a hidegháború évei után kezdetét vette az enyhülés korszaka.
A csúcsról aztán hatalmasat bukott, amikor lelepleződött a Watergate-ügy, az Egyesült Államok történetének legelképesztőbb politikai botránya. Nixon újraválasztási kampányának emberei 1972 júniusában információszerzés céljából betörtek a Watergate épületben található demokrata választási főhadiszállásra. A tetteseket elkapták, a Fehér Ház ennek ellenére harmadrangú, felsőbb utasítás nélkül végrehajtott betörésnek próbálta beállítani az ügyet. A sajtó újabb és újabb leleplezései miatt azonban a botrány egyre terebélyesedett.
Amikor az elnöki ovális irodában folytatott megbeszélésekről – Nixon saját utasítására – készített magnófelvételek tanúsították, hogy néhány nappal a betörés után Nixon maga is tárgyalt munkatársaival az ügy eltussolásának lehetőségeiről, az elnök pozíciója tarthatatlanná vált. Nixon az amerikai történelemben addig példátlan lépésre kényszerült: 1974. augusztus 8-án lemondott tisztségéről, hogy elejét vegye a küszöbön álló alkotmányos vádemelésnek.
A bukás után
Botrányos körülmények között kellett távoznia, végül csak azért nem emeltek vádat ellene, mert lemondása fejében utóda, Gerald Ford kegyelmet adott neki. Sosem ismerte el, hogy rosszat cselekedett volna, a történteket hibás politikai döntésként fogta fel. A bukása utáni első éveket Kaliforniában remeteszerű visszavonultságban töltötte, később New York környékére költözött.
Számos könyvet írt, beutazta a világot, találkozott a világ vezető politikusaival, elnöki könyvtára Yorba Lindában hű emberei állandó műhelyévé vált. Szép lassan visszatért a közéletbe: külpolitikai szakértőként tiszteletet vívott ki magának, és elnököknek is adott tanácsokat külpolitikai kérdésekben.
Méltatói elsősorban a külpolitikai érdemeit hangoztatták, de kiemelték, hogy megszállott konzervatív létére ő volt az egyetlen, aki békeidőben befagyasztotta az árakat és a béreket, és előállt az addigi legnagyobb szabású jóléti programmal (bár nem tudta elfogadtatni a törvényhozással). Emellett minden elődjénél többet tett a faji elkülönítés megszüntetéséért a déli államok iskoláiban.
Alakját, elnöki tevékenységét halála előtt és után több film is megörökítette Alan J. Pakula, Jorn Winther, Oliver Stone, Daniel Petrie és Ron Howard rendezésében.
Szülővárosában, Yorba Lindában helyezték örök nyugalomra 1994. április 27-én a róla elnevezett könyvtár kertjében, aznapra országos gyászt rendeltek el. Temetésén egykori külügyminisztere, Henry Kissinger, a szenátus republikánus párti csoportjának a vezetője, Bob Dole, valamint Pete Wilson kaliforniai kormányzó búcsúztatta. A búcsúbeszédet Bill Clinton elnök tartotta, a gyászbeszédet pedig Billy Graham tiszteletes mondta el az elhunyt fölött.
