Sport

Szalay és csapata készen áll a Selyemút-ralira

Szalay Balázs (szalay balázs, bunkoczi lászló, )
Szalay Balázs (szalay balázs, bunkoczi lászló, )

Szalay Balázs és Bunkoczi László autója átment a technikai ellenőrzésen, így minden akadály elhárult az indulás előtt.

Az Opel Mokka csapat ezúttal a Selyemút ralin vesz részt. Az autó pilótája Szalay Balázs és navigátora Bunkoczi László megérkezett Moszkvába. A papírmunka elintézése után az autó technikai ellenőrzése következett.

Szalay elmondása szerint volt egy kis probléma, mert belekötöttek a biztonsági öv csövének üléstől való távolságába. Szerencsére sikerült orvosolni a hibát és az autó már a zárt parkolóban várja a péntek esti megnyitót.


Fotó: dakar.hu

A magyar páros a győzelemre is esélyes a viadalon, már csak azért is, mert az előző évben a második helyen értek célba. Egyszerű dolguk nem lesz, mert az ellenfelek között olyen kiváló pilóták is feltűnnek majd, mint Jean-Louis Schlesser vagy a tavalyi győztes Boris Gadasin.

Szombaton egy összekötő szakasz vár a mezőnyre, az első mért szakaszt vasárnap rendezik. A végállomás Astrakhan városa lesz, addig több mint 4000 kilométert tesz meg a versenyzők, ebből 2821 kilométer a szelektív szakaszok hossza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik