Gazdaság

Megnyílnak a pénzcsapok: 1100 milliárdot oszt szét az Orbán-kormány

"Az Új Széchenyi Terv reményt, lendületet ad a gazdaság számára."

Az Új Széchenyi Tervhez (ÚSZT) érkezett visszajelzések nagyon pozitívak, ismét megjelent a remény a munkahelyteremtésben, a foglalkoztatás bővítésében és a kis- és középvállalkozások megerősítésében – nyilatkozta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Hozzátette: az Új Széchenyi Terv bejelentését fokozott várakozás előzte meg, hiszen a 2001-ben elindított első Széchenyi Terv akkor lendületet és reményt adott az országnak, hogy az itt élők is sikeresek lehetnek, nemcsak nyugati társaik.

Az ÚSZT-ben megjelenő megújult fejlesztéspolitika egyik pillére, hogy a forrásokat egyszerű, átlátható, hatékony módon kell eljuttatni a felhasználókhoz. Ennek érdekében az NFM “rendet vágott” a fejlesztéspolitika szabályozásában – húzta alá az államtitkár. Kifejtette: megszületik a megújuló fejlesztéspolitika támogatását szabályozó új kormányrendelet, amely 24 korábbi jogszabályt szüntet meg, és növekvő garanciával párosuló egyszerű szabályokat rögzít a támogatási folyamatban. Az államtitkár példaként említette, hogy a rendszerben megszüntették a párhuzamosságokat, ellentmondásokat, megerősítették a jogbiztonság intézményét, például úgy, hogy minden beadott pályázatnál lehetőség lesz kifogást benyújtani. A panasszal kapcsolatos fellebbviteli jogkört a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől az Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz telepítették.

A pályázati rendszer egyszerűsítése során a támogatási folyamatot újra szabályozták, rövidítették a bírálati időt és gyorsítják a kifizetéseket, preferálják az automatikus elbírálású pályázatokat, eltörölik a bonyolult és időigényes kétfordulós eljárási rendet – mondta Molnár Ágnes. Kifejtette: változás, hogy hiánypótlásra egy alkalommal lesz lehetőségük a pályázóknak a jövőben, annak érdekében, hogy rövidüljön a bírálati idő. Az elszámolás során a számlabeadástól számított 60 napról 45-re mérsékelték a kifizetési határidőt, továbbá bevezették az egyszerűsített, átalány alapú elszámolási lehetőséget.

Becslések szerint az Új Széchenyi Terv első körében bejelentett 93 pályázati konstrukció 1.100 milliárd forint kerettel 3-4 szeres összeget mozgat meg a majd gazdaságban. Ennek részeként a vállalkozásfejlesztés során 173 milliárd forint forrást helyeznek ki a kkv-khoz. “A szektor abban az esetben tud a gazdaság motorjává válni, ha sok vállalkozáshoz jutnak el a források” – mondta az államtitkár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik