Gazdaság

Eltűnnek a tőzsdéről az állampapírok

2012. január 2-ával törlik a magyar államkötvényeket és a kincstárjegyeket a Budapesti Értéktőzsdéről.

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2011. november 21-én kérelmet nyújtott be a tőzsdén forgalmazott magyar államkötvények és diszkont kincstárjegyek teljes sorozatainak törlésére a Budapesti Értéktőzsdén – közölte a BÉT.

A kérelem szerint az állampapírok törlésének napja 2012. január 2., utolsó tőzsdei kereskedési napja 2011. december 30. Ez olvasható az ÁKK honlapján megjelent tájékoztatásban is. Januártól egy állampapírokra szabott MTS rendszeren lesz a kereskedés és a kötelező árjegyzés.

Borbély László András, az ÁKK általános vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: azért van erre szükség, mert a tőzsdei kereskedés alapvetően nem az állampapírokra van szabva, és az állampapírok alapkereskedése alapvetően nem a tőzsdén folyik. Csupán azért vezették be oda a forgalomban lévő állampapírokat, mert a kötelező árjegyzést, ami a refenciahozamok képzéséhez, illetve a másodpiaci forgalom segítéséhez szükséges, a tőzsdei kereskedési rendszerre írták elő.

Januártól az MTS rendszeren lesz a kereskedés, és oda írják elő a kötelező árjegyzést is a forgalmazóknak. Ez egy nemzetközileg használt rendszer, amit Olaszországban találtak ki, ahol a “rengeteg az állampapír” – mondta a vezérigazgató. Lényegében az összes eurózóna tagállamban, ahol érdemi állampapírpiac van, ez a kereskedési rendszer működik a másodpiaci forgalomban.

Az ÁKK arra számít, hogy a kifejezetten állampapírokra szabott platformon nagyobb lesz a forgalom. A tőzsdén most naponta néhány százmilliós, maximum 1-2 milliárd forintos állampapír forgalom van, a valódi forgalom a tőzsdén kívül zajlik, ott viszont nem látszanak az árak.

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint nincs különösebb jelentősége annak, hogy a Budapesti Értéktőzsdéről kivezetik az állampapírokat. Az új kereskedési platform alacsonyabb költségekkel történő kereskedést biztosít majd a résztvevő befektetőknek, az új rendszert a mostaninál jobban ismerik a külföldiek, ezért könnyebben hozzáférhetőek lesznek számukra az állampapírok. Az új kereskedési rendszertől az alacsonyabb költségek miatt nagyobb forgalmat várnak, mint amilyen az állampapírok likviditása korábban volt a BÉT rendszerében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik