Tech hardverteszt

Ilyen sokoldalú fejhallgatóval nem találkozunk minden nap

Fülesre vágysz, ami vezeték nélküli, egyszerre jó a PC-hez és konzolokhoz (főleg PS4/PS5 és Nintendo Switch), viheted magaddal, ha elmész otthonról, nem hivalkodó, sokáig bírja az akkumulátora, és még zajszűréssel is ellátták? Ha az összes pontra igen a válasz, akkor a SteelSeries Arctis Nova Pro Wireless neked készült, a tesztünkből pedig az is kiderül, hogy miért.

Nem először foglalkozunk a SteelSeries kifejezetten gamereknek készített fejhallgatóival, tavasszal már tettünk pár kört az Arctis 7P+ Wireless-szel, ami még az egyik legjobb videójáték specifikus füles a piacon. Tesztalanyom ugyanakkor ennél is többet nyújt, ráadásul van egy olyan remek tulajdonsága, hogy nem tűnik gamer kiegészítőnek, visszafogott dizájnt kapott, semmivel nem feltűnőbb, mint például a Sony vagy éppen a Bose hasonló méretű modelljei.

Farkas Norbert / 24.hu

SteelSeries Arctis Nova Pro Wireless

SteelSeries termékről lévén szó, a kialakítás és az anyagminőség átlagon felüli. A fejhallgató ugyan főleg műanyag elemekből áll (csak a felső pánt szálcsiszolt fém), de azok felső kategóriásak, így az eszköz nem recseg, nem ropog, és nem is nyaklik, pedig a kagylók az egyik irányba 90 fokban kihajthatók. A szárak a merevítőből ki- és becsúsztathatók a méretállítás végett, illetve a gumírozott fejtámaszpánt is állítható a legnagyobb kényelem érdekében. Utóbbi simul a fejünk tetejére, a felső pánt nem ér hozzá, így nem is jelentkezik a máshol előforduló kellemetlen nyomás. Ennek hála a Nova Pro akár 4-6 órán keresztül is kényelmesen viselhető.

A kagylók memóriahabos, jól szellőző műbőr párnákat kaptak, és az Arctis 7P+ Wireless-szel szemben itt még a kezelőszerveket sem vitte túlzásba a gyártó. A bal oldalon egy bekapcsoló (egyben funkcióváltó) gombot találunk, egy kapcsolót (ki és be) a mikrofonnak, illetve egy recés szélű tárcsát, amivel a hangerő szabályozható. Ide került továbbá a kötelező jack csatalkozó (a füles tehát vezetékes módon is használható, jár is mellé kompatibilis kábel), illetve a mikrofon, ami diszkréten beleolvad a dizájnba, ugyanakkor kihúzható, és a flexibilis tartójának hála kedvünk szerint állítható. A bal oldalra csupán egyetlen gomb került, a Bluetooth kapcsolója – ebből következik, hogy a füles telefonnal is simán használható, otthon és házon kívül egyaránt.

Galéria
Farkas Norbert / 24.hu

Az eszköz dobozában ugyanakkor nemcsak magát a fejhallgatót találjuk, de egy OLED képernyős game DAC-ot is, és ennek hála válik igazán érdekessé a SteelSeries üdvöskéje. Az átalakító hátoldalán két USB-C port található (illetve egy Line In és Out csatlakozás), ezeken keresztül köthető a kiegészítő egyszerre a PC-hez és a konzolhoz (PS4/PS5, Switch), és ehhez megkapjuk a szükséges USB-C/USB-A kábeleket. Az előre párosított füles 2,4 GHz-en csatlakozik a DAC-hoz, aminek a kezelőszerveivel (forgatható tárcsa, ami gombként is funkcionál, és egy extra érintésérzékeny kapcsoló) kábelek dugdosása nélkül válthatunk a csatlakoztatott források között.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a 2,4 GHz-es és a Bluetooth kapcsolat akár egyszerre is működik,

ugyanakkor váltani nem lehet köztük, tehát a két forrást mindig egyszerre halljuk. Magyarán: játék közben fogadhatunk például hívást a telefonra kötött fülessel, de ahhoz, hogy bármit halljunk a vonal másik végén lévő félből, a DAC tárcsájával le kell tekernünk a PC/konzol hangerejét. Ha pedig online játék közben vagyunk, de nem szeretnénk, hogy a többiek hallják miről beszélgetünk, akkor szépen át kell váltani a másik forrásra, amit épp nem használunk.

Farkas Norbert / 24.hu A füles mellé járó game DAC, OLED kijelzővel.

Többet tud, mint gondolnád

Visszatérve az átalakítóhoz: ez a kiegészítő nem csak arra jó, hogy könnyedén tudjunk váltani a beérkező jelek között. Többek között szabályozható vele a hangerő, a mikrofon erőssége, van hangszínállító, kezelhető a zajszűrés (bár ennek otthon nincs sok értelme), a Line Out kimenet és a vezeték nélküli kapcsolat is. Ez kényelmessé teszi a használatot, főleg játék közben, hiszen rengeteg beállítást elérünk úgy, hogy közben nem kell kilépni az éppen futtatott programból.

PC-re csatlakoztatva tovább bővülnek a lehetőségeink,

már amennyiben telepítjük a SteelSeries GG-t – ez viszont itt sem feltétele a használatnak. A szoftvert elindítva (és a kötelező regisztrációt letudva) elérhetővé válik például az a funkció, hogy a tárcsa rövid lenyomását követően szabályozható a chatmix, tehát megszabhatjuk, mi legyen hangosabb, a játék vagy éppen a Discord. Megkapjuk továbbá a játékokból klipeket rögzítő Moments funkciót, illetve a Sonart, amivel aprólékosan testre szabhatjuk, hogyan szóljon a játék, a mikrofon és a chat – utóbbinál mindenféle szűrők és torzítók is a rendelkezésünkre állnak.

A DAC különlegessége még, hogy az oldalán van egy foglalat, amibe a fejhallgató cserélhető aksija helyezhető, töltés céljából. Igen, a Nova Próból kivehető az aksi, ráadásul a csomagban rögtön kettőt találunk. Ennek hála egyet mindig tölthetünk, ha az átalakító áram alatt van, és az sem elhanyagolható, hogy mindig lehet nálunk egy extra telep, ha a fülesben lévő lemerülne.

Utóbbi nagyjából 20 óra használat után esedékes, ami tisztességes eredmény, és a fülesnek van egy kisebb, beépített akkumulátora is, aminek hála az eszköz akkor sem kapcsol ki, ha éppen cseréljük a kivehető telepet. És ha már kikapcsolás, akkor meg kell jegyeznem, hogy a nálam járt modellnél felfedeztem egy furcsa anomáliát: aktív Bluetooth kapcsolat mellett nem működik a power kapcsoló, csak BT leállítása után tudtam „áramtalanítani” az eszközt.

Visszatérve kicsit a cserélhető akkumulátorhoz: a picike telep természetesen a fülesben is tölthető, ehhez találunk is egy USB-C csatlakozót a bal kagyló oldaláról lepattintható tárcsa alatt. Az akkumulátor pedig ugyanígy érhető el, csak a jobb oldalon. Attól pedig egyáltalán nem kell tartani, hogy a körömmel kipattintható tárcsák lehullanak, ugyanis az oldalukon lévő mágnesek stabilan a helyükön tartják őket, eleve leszedni sem lehet olyan egyszerűen őket.

Nem csak praktikus

A fentiekből talán egyértelmű, hogy az Arctis Nova Pro Wireless sokoldalú eszköz, bár kétségtelen, hogy a funkciógazdagsága azoknak lehet vonzó, akik rengeteget játszanak PC-n és konzolon, a gamer fülesük mellé pedig nem akarnak plusz egy eszközt átlagos használatra.

Ha valaki ebbe a csoportba tartozik, annak lesz extrán jó hír, hogy a tesztalanyunk nemcsak praktikus, de mellé veszett jól szól. A videójátékok közben remekül érvényesül a basszus, de nem vesznek el a finomabb részletek sem, a Sonar szoftverrel akár térhatás is kihozható belőle, és a SteelSeries újdonsága akkor sem vall szégyent, ha pusztán zenehallgatásról van szó.

Kapcsolódó
Mit tud egy egér, amiért közel 60 ezer forintot kérnek?
A dán SteelSeries előrukkolt legújabb, játékosoknak készült egérszériájával, az Aeroxszal, amit könnyű szerkezettel és eszelős sebességgel igyekeznek vonzóvá tenni.

Az már tényleg csak bónusz, hogy a külső visszafogott, a négy falon kívül pedig a zajszűrésnek is van értelme. A minősége persze nem olyan, mint egy Sony fülesé, és a funkciót én például az irodában sem szerettem használni (a monoton zajokat jól szűri, ám a beszédet és klaviatúra kattogást nem), de az utcán nagyon jól jött, hogy elnyomta a szelet és a forgalom állandó morajlását.

A Nova Pro Wireless kiváló gamer eszköz, nehéz belekötni, az egyetlen baja az ára, ami kőkemény 380 euró. A cikkünk írásakor ez nagyjából 160 ezer forint, ami elég erős összeg egyetlen fülesért. Kétségtelen, hogy nem hétköznapi eszköz, de még így is csak azoknak ajánlható jó szívvel, akik nem tudnak létezni az eddig ecsetelt funkciók nélkül, ugyanis ennyi pénzért már beszerezhető egy pár generációval ezelőtti zajszűrős Sony fejhallgató és egy decens gamer headset is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik