Gazdaság

Fél évig is elhúzódhat az önkormányzatok megmentése

A támogatásaik kiutalásáról és az összegekről az aktuális tervek szerint legkésőbb december 10-ig döntenek.

A Világgazdaság szerint a bajban lévő önkormányzatoknak év elején ígért 31 milliárd forintos támogatásból eddig 11,6 milliárdot kaptak meg az érintett települések a kormánytól. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került, azaz önhikis önkormányzatok támogatásainak kiutalása még fél évig is elhúzódhat: az aktuális tervek szerint legkésőbb december 10-ig döntenek ezekről az összegekről.

A gazdasági napilap hétfői számában megjelent cikk ismerteti, hogy a kormány szinte minden pályázó önkormányzatnak küldött több-kevesebb támogatást – gyakran meglepően keveset is: 879 település esetében tízmillió forint alatt volt az összeg.

A Békés megyei Újszalonta negyvenezer forintos állami segítséget kapott. A legtöbb pénzt, 378 millió forintot Miskolc kapta.

Újdonság, hogy ezúttal nem csak kistelepülések folyamodtak segélyéért. Szintén nem volt megszokott, hogy a megyei önkormányzatok is pályázhattak, igaz nekik vissza is kell fizetni, amit kapnak. A tizenkilenc megye közül tíz kért és kapott is támogatást – olvasható a Világgazdaságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik