Amint Árpád nagyfejedelem magyarjai fokozatosan birtokukba vették a Kárpát-medence teljes területét, hamarosan megindultak a hadjáratok is a széttagolt Nyugat-Európába. Az első ismert, nagyszabású támadást elődeink Itália ellen indították Arnulf keleti frank uralkodó megsegítésére 899-ben. Arnulf ugyanis a császári koronát kívánta megszerezni, de ugyanerre törekedett Friauli Berengár is, Itália királya – írja a Rubicon.hu.
Sikerült az átverés
A magyar seregek nyáron indultak, a Száva és a Dráva vonala mentén – amit a gyakori hadjáratok miatt később Strata Hungarorumnak, azaz a magyarok útjának neveztek el – Észak-Itáliába törtek, majd végigpusztították az egész Pó-síkságot. Szeptemberre már a Szent Bernát-hágóig és Paviáig, Berengár székhelyéig jutottak, a királynak lépnie kellett.
Az itáliai lovagsereg felbukkanására a magyarok – látszólag – páni félelemmel reagáltak, a hónap közepén megkezdték a visszavonulást. Miután az itáliai király nem ismerte a magyarok taktikáját, elbízta magát a menekülők láttán, a lombardiai folyók partján megfutamított utóvédek legyőzése után pedig rendre azt hitte, hogy egy-egy komoly sereget vert meg. A magyar vezérek azonban nagyon is tudatosan cselekedtek,
Megsemmisítő vereség
A folyó két oldaláról farkasszemet nézve aztán a források szerint alkudozni kezdtek, szabad elvonulásuk fejében a megszerzett zsákmány visszaszolgáltatását ígérték, és hogy többé nem lépnek Itália földjére. Aztán szeptember 24-én a magyarok váratlanul támadásba lendültek, a lovasok egy szempillantás alatt átúsztattak a Brentán.
A támadás olyan gyors és pontos volt, hogy a háromszoros túlerőben lévő keresztény sereg nem tudott reagálni, mindenki futott, amerre látott. Állítólag maga Berengár is csak úgy élte túl a szerencsétlen kimenetelű csatát, hogy közkatonának öltözve menekült vissza Paviába.
A megsemmisítő erejű csapást követően a magyarok gyakorlatilag Észak-Itália urai lettek, a telet is ott töltötték, és közben még több zsákmányt ejtettek.
