I. (Nagy) Szulejmán szultán 1520-as trónra lépése után figyelmét azon nyomban nyugat felé irányította. Útja a csaknem másfél évszázadig sikerrel védekező Magyar Királyságon keresztül vezetett: két évtized leforgása alatt legyűrte az ellenállást. A középkori magyar állam megszűnt létezni, a megszállók 145 évig birtokolták az ország jelentős részét, hazánkat másfél évszázadig háborúk dúlták.
Magyarország elfoglalása gyakorlatilag három lépésben történt, Szulejmán először a királyság kapuját, Nándorfehérvárt vette be 1521-ben, 1526-ban Mohácsnál megsemmisítő vereséget mért a királyi haderőre, majd 1541-ben elfoglalta Budát, az ország fővárosát.
Nándorfehérvár
Az Oszmán Birodalom hadereje 1526 májusában lendült mozgásba, a cél Buda megszerzése volt. Ám ehhez először Nándorfehérvárt kellett megvívni, amit nem túlzás a Magyar Királyság, sőt Európa kapujának nevezni. A vár birtokában szabaddá vált a Duna vonala Budáig, sőt Bécsig, kijárat nyílt az Alföldre, és a Szávát követve Itália és az osztrák tartományok irányába.
Hunyadi János 1456-os hatalmas bravúrját nem sikerült megismételni, a hetekig tartó ostrom után a 72 életben maradt védő saját és családja szabad elvonulása fejében augusztus 29-én feladta a várat. A török krónikás büszkén jegyezhette fel: „nemcsak Üngürüsz (Magyarország), hanem Frengisztán (Nyugat-Európa), sőt egész Káfirisztán (a keresztény világ) lágyéka átszúratott”.
A következő megerősített, a hódítónak ellenállni képes erődítmény a Duna mentén Buda volt, ám túl kevés idő maradt már a hadjárat folytatására, a főváros ezúttal megmenekült.
Mohács
A birodalmában adódott gondok miatt Szulejmán csak 1526-ban tudott visszatérni, ám ekkor már idejekorán, április végén kiadta az indulási parancsot. Az időjárás azonban nem kedvezett a töröknek, az esőzések és áradások miatt hosszú ideig tartott, míg a szultáni sereg megjelent a magyar alföldön.
A mohácsi síkon körülbelül 28 ezer keresztény vitéz szállt szembe az 50 ezres török haddal, és ami azon az augusztus 29-én történt, a magyarság talán legnagyobb tragédiája. Életét vesztette a király, számos egyházi és világi méltóság, Mohács napját már a kortársak „a húszezer keresztény vértanú” napjának tekintették. Szulejmán szerencsenapja pedig végleg megerősítést nyert.
A csata után a győztesek egész Budáig prédálták az országot, de még visszavonultak, a főváros és hazánk függetlensége megmaradt.
Buda
Mohács után az ország két király, Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János hatalmi harcának színterévé vált, utóbbi Szulejmán segítségéért folyamodott. Emiatt a török szabadon, akadálytalanul vonulhatott át Magyarországon Bécs ellen 1529-ben és 1532-ben, ám az ingatag „szövetség” fenntartása hosszabb távon az oszmánok számára messze nem volt optimális.
János király 1540-ben bekövetkezett halála után megszületett a végső döntés a főváros, illetve az ország középső és keleti felének megszállásáról. A szultán adó fejében és atyai jóindulatára hivatkozva kegyesen elfogadta Szapolyai János fiát, az újszülött János Zsigmondot apja örökösének, sőt katonai segítséget is ígért.
Amikor pedig Ferdinánd 1541 májusában megkezdte Buda ostromát, a szultáni had is felbukkant. Szulejmán Augusztus 26-án verte fel táborát Óbudán, ám addigra az előreküldött török segédcsapatok és a magyar védők elűzték az ostromlókat. Előre megírt színjáték és nyilvánvalóan tudatos időzítés eredményeként augusztus 29-én a janicsárok kardcsapás nélkül elfoglalták Budát.
A magyar királyi főváros török tartományi székhely lett, a királyság csaknem 150 évre három részre szakadt, az önálló, független Magyar Királyság néhány éven belül megszűnt létezni.
