Tudomány

Kiszagolja a sáska a daganatokat

Craig Sisson / 500px / Getty Images
Craig Sisson / 500px / Getty Images

Furcsa módja lehet a daganatok korai felismerésének: a Michigan Állami Egyetem kutatása szerint a sáskák képesek „kiszagolni” a különbséget az egészséges emberi sejtek és a rákos sejtek között, írja a Study Finds. Sőt, úgy tűnik, hogy a rovarok képesek még a különböző rákok között is különbséget tenni. Bár a kutatók még nem adtak ki szakértők által lektorált tanulmányt a témában, az írásuk csak preprint, elég biztosak benne, hogy a felfedezésüket akár a rák korai diagnózisára is lehet használni.

Bár az életünk rengeteg területét próbáljuk digitalizálni, nem sikerült még olyan mesterséges orrot kifejleszteni, ami képes mindarra, amire az emberek és állatok orrai. Elég arra gondolni, hogy nem is olyan régi kutatások szerint a kutyák képesek lehelet alapján kiszagolni a koronavírust. A ráknál pedig a korai felismerés kifejezetten fontos: az első stádiumban elkapott daganatoknál például a betegeknek még mindig 80-90 százalék esélyük van a túlélésre. Eközben a negyedik stádiumban észlelt rák már csak 10-20 százalékos túlélési esélyt jelent.

A rákos sejtek és az egészséges sejtek egészen eltérően működnek, és különböző kémiai vegyületeket hoznak létre, miközben működnek és növekednek. Ha ezek a rákkal kapcsolatos vegyi anyagok eljutnak valaki tüdejébe vagy légútjaiba, a vegyületek kimutathatók az ember leheletében is. Elméletileg tehát egy egyszerű készülékre lenne szükség, amire rálehelünk, és az képes megmondani a rák jelenlétét, és azt is, hogy hányadik stádiumban van. Ilyen készüléket azonban még senkinek nem sikerült kifejlesztenie.

Az amerikai kutatócsoport úgy döntött, hogy kipróbál egy új megközelítést. Ahelyett, hogy olyasmit próbáltak volna létrehozni, ami utánozza a természetes biológiát, úgy döntöttek, hagyják, hogy a természet végezze el helyettük a munkát. A sáskák szenzoros neuronjait használták fel a kutatás során, így

lényegében „feltörik” a rovarok agyát, hogy betegségek diagnosztizálására használják fel.

A sáskák évtizedek óta modellszervezetekként szolgálják a tudományos közösséget, valahogy úgy, mint a muslicák. A modern tudomány átfogóan ismeri a szaglásérzékelőiket és a megfelelő idegi áramköreiket. Ráadásul a muslicákhoz képest a sáskák nagyobbak, így könnyebb velük dolgozni, könnyebb elektródákat rögzíteni az agyukra. A kutatás során a kutatók feljegyezték a rovarok reakcióit az egészséges sejtek és a rákos sejtek által termelt gázmintákra. Ezután ezeket a jeleket használták fel a különböző sejtek kémiai profiljának létrehozására. Az eredmények azt mutatták, hogy a sáskák elképesztő pontossággal tudják megállapítani, melyik az egészséges, és melyik a rákos sejt.

Bár ezek a kísérletek kizárólag a szájüregi rákos megbetegedésekre összpontosítottak, a tanulmány szerzői biztosak abban, hogy megközelítésük ugyanolyan jól működne minden olyan rák esetében, amely ugyanígy anyagcseretermékeket, vagyis metabolitokat juttat a leheletbe – ami valószínűleg a legtöbb  ráknál megjelenik. A következő lépés az, hogy valódi emberi lehelettel teszteljék le a technológiát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik