Tudomány

Ezért olyan különleges a James Webb űrteleszkóp első fotója

Mi is beszámoltunk róla, hogy nyilvánosságra hozták a James Webb űrteleszkóp által készített első képet, amelyen a SMACS 0723 galaxishalmaz és környezete látható. A kép még laikusoknak is érdekes lehet, de sokkal izgalmasabb, ha tudjuk, hogy miért is olyan különleges.

Kapcsolódó
4,6 milliárd évet néztünk vissza az időben
Nyilvánosságra hozták a James Webb űrtávcső által készített első képet.

Ahhoz, hogy megértsük, mennyire részletes is a Webb képe, érdemes megnézni, hogy milyen fotót lőtt a JWST elődjének tartott Hubble a galaxishalmazról:

NASA / Hubble

Ránézésre is egyértelmű, hogy a Webb képe sokkal részletgazdagabb – és ezzel sokkal messzebb is lát bele a múltba. A Webb-fotó 4,6 milliárd évvel ezelőtti állapotban mutatja be a galaxishalmazt. De hogyan lehetséges ez?

NASA, ESA, CSA, STScI

Ahhoz, hogy jó messzire vissza tudjunk látni az időben, először is kell találni egy viszonylag érintetlen részét az éjszakai égboltnak. Hogy ez mit jelent?

  • Nincsenek a közelben fényes csillagok a Tejútrendszerből.
  • A célok közelében sincsenek fényes, kiterjedt, rendkívül közeli galaxisok.
  • Még a legfényesebb csillagok és galaxisok is elég halványak ahhoz, hogy semmilyen beállítás mellett ne telítsék el a detektorokat és a műszereket.

A James Webb űrteleszkópnak az a feladata, hogy a lehető legtöbb releváns szűrővel (amelyek egy nagyon meghatározott hullámhossz-tartományt vizsgálnak) készítsen egy részletgazdag képsorozatot, vagyis különböző hullámhosszú fényt gyűjtsön össze az égbolt ugyanabból a régiójából. Az ugyanazt a szűrőt használó képek – azaz amelyek az égbolt adott területét pontosan ugyanabban a hullámhossz-tartományban nézik – azután „egymásra halmozódnak”: az egyes képkockák fénye összeadódik, így az adott hullámhossz-tartományban észlelhető leghalványabb objektumok is láthatók. Ahhoz, hogy a szemünk úgy értelmezze a végső képet, ahogy egy valós fényképet nézünk, kutatók – miután a több különböző szűrővel készült felvételeket is kombinálják – minden szűrőhöz vagy szűrőkészlethez külön színeket rendelnek hozzá.

A Hubble teleszkópot elsősorban optikai obszervatóriumnak tervezték: úgy optimalizálták, hogy ugyanolyan hullámhosszú fényt rögzítsen, amelyre az emberi szem érzékeny. Mivel az űrben található, messze a Föld légköre felett, nincsenek ugyanolyan korlátai, mint a földi teleszkópoknak: képes olyan hullámhosszokra is nézni, amelyeket egyébként a Föld légköre blokkol. Ez azt jelenti, hogy látja az ultraibolya (rövidebb hullámhosszú) fényt is érzékeli, és a spektrum infravörös (hosszabb hullámhosszú) részébe is belelát.

Minden különböző hullámhossz-tartománynak megvan a maga egyedi felbontása, ha az összegyűjtött fényről van szó. Általánosságban elmondható, hogy a felbontást a fény azon hullámhosszainak száma határozza meg az adott hullámhossz-tartományban, amit a teleszkóp elsődleges tükrének átmérője alapján be tud fogadni. Bár az emberi érzékelés 400-tól 700 nanométeres hullámhosszig terjed, a teleszkópokhoz különböző szűrők rendelhetők, hogy több más hullámhosszt is képesek legyenek felfogni.

A 2,4 méter átmérőjű tükörrel rendelkező Hubble esetében ez azt jelenti, hogy a „kék” szűrője (körülbelül 400 nanométer) nagyjából kétszer olyan jó felbontású, mint a „piros” szűrője (körülbelül 800 nanométer), és az infravörös szűrője (1050 nanométertől 1600 nanométerig terjedő tartomány) ismét csak fele olyan élesen lát a leghosszabb hullámhosszon.

De miben jobb a Webb, mint a Hubble?

Először is, több infravörös fényt képes felfogni – már abból adódóan, hogy a Hubble maga is túl „meleg”, vagyis sok sugárzást bocsát ki ahhoz, hogy ebben a tartományban igazán hasznos méréseket tudjon végezni. A James Webb azonban hatékonyabban hűti le magát, így többet lát infravörös tartományban is. Ez azért fontos, mert a legtávolabbi objektumokat jellemzően nem azon a hullámhosszon tudjuk detektálni, amiben a fényt eredetileg kibocsátották – mivel az univerzum folyamatosan tágul, a fény hullámhossza is nagyobb és nagyobb lesz. A Hubble éppen ezért nem tudja megmutatni nekünk azokat az objektumokat, amelyek az univerzum történetének első 3 százalékából bocsátanak ki fényt.

Nem úgy, mint a James Webb távcső: ez ugyanis sokkal nagyobb hullámhosszokat is képes detektálni. Vannak olyan távoli objektumok, amelyeknek a fényük 13,4 milliárd év alatt ér el hozzánk, és ezzel túllépünk a Hubble korlátain. Ha látni akarjuk a legkorábbi galaxisokat, az első csillagokat és a legfiatalabb objektumokat, amelyek valaha is kialakultak az univerzumon, egyszerűen túl kell lépnünk a jelenlegi technológia lehetőségein. Ez nagyobb hullámhosszakat és hűvösebb obszervatóriumokat kíván, és a James Webb űrteleszkóp pontosan ezt biztosítja.

 

NASA, ESA, CSA, STScI / Big Think

Ha a számokat nézzük, a James Webb műszerei nagyjából tizennégyszer nagyobb hullámhosszokat is képesek rögzíteni, mint amilyeneket a Hubble tudott. És ezúttal a méret is lényeges: a James Webb sokkal nagyobb tükörrel rendelkezik, mint a Hubble, ami azt jelenti, hogy jobb felbontásban lát. Ha az ember messzebbre szeretne látni a távoli univerzumban, és olyan jellemzőket is rögzítene, amelyeket korábban nem tudott, akkor növelnie kell a befogott fény teljes mennyiségét. A Webb, különösen a legalacsonyabb hullámhosszokon, élesebb képeket produkál, mint a Hubble valaha is tudott, köszönhetően a nagy, 6,5 méteres elsődleges tükörnek, amely a Hubble átmérőjének 270 százaléka. Ha az összes hullámhosszot nézzük, a James Webb hétszer annyi fényt képes összegyűjteni, mint a Hubble.

A James Webb célpontja, a SMACS 0723 galaxishalmaz egyébként azért is különleges, mert akkora tömegkoncentrációt képvisel, hogy az képes eltorzítani és meghajlítani a téridőt – úgy hangzik, mintha valami scifiből idéznénk, pedig ilyesmi tényleg létezik. Ennek hatására a galaxishalmaz mögötti objektumok felnagyítva jelennek meg, amelyeket eddig soha nem láthattunk, mert túl halványak vagy túl távoliak voltak.

Bár a hivatalos képanyag nem tartalmaz tudományos adatokat, állítólag számos objektum fénye 13,5 milliárd évvel ezelőttről érkezett a távcsőhöz, ami hozzávetőleg 100 millió évvel tolja korábbra a legkorábbi kozmikus észlelést. A további részletek ismerete nélkül is olyan objektumokat tár fel az űrtávcső a képen, amelyek egyszerűen nem voltak láthatók a Hubble technológiájával. És ez még csak a kezdet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik