Gazdaság

Jókai utcai házomlás: már 41 embert hallgatott meg a rendőrség

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Eddig 41 embert hallgattak meg a Jókai utcai házomlás ügyében indított nyomozás során, de gyanúsítotti meghallgatás még nem történt – mondta a Népszavának Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A szóvivő egyúttal megerősítette, hogy építész-statikust és orvosszakértőt is bevontak a nyomozásba, amelyre külön csoportot alakítottak.

Kapcsolódó

Erő Zoltán, Budapest főépítésze súlyos szakmai kivitelezői hibát lát a történtek mögött, szerinte a mai ingatlanfejlesztők, kivitelezők, sőt sokszor a tervezők sem tudják, hogyan kell ezekhez a házakhoz nyúlni.

A fővárosi kormányhivatal a lappal ugyanakkor közölte, hogy pár nap múlva engedélyezték a lakók visszatérését az otthonaikba és a kivitelezés szigorú feltételek mellett folytatódhatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik