Forma-1

„Féltem, komolyan nagyon féltem” – ez volt az első reakciója Charles Leclerc-nek

Josef Bollwein / SEPA.Media / Getty Images
Josef Bollwein / SEPA.Media / Getty Images

Charles Leclerc nyerte a Ferrari szempontjából drámaira sikerült Forma-1-es Osztrák Nagydíjat.

Kapcsolódó
A versenybíróság előtt volt jelenése Leclerc-nek, Verstappennek és Hamiltonnak az Osztrák Nagydíj után
Vétettek a szabályok ellen, de nem a futam során, hanem utána. Már eg is született a döntés.

A monacói versenyzőn őrült nagy nyomás volt a futam végén, mert előbb végignézte, ahogy csapattársa motorja szó szerint kigyullad, majd szinte azonnal beragadt a gázpedálja. Mivel nem tudta elvenni teljesen a gázt, a váltással is gondjai adódtak, elképesztően nehéz feladat volt számára, hogy hiba nélkül lehozza az utolsó tíz kört, miközben Max Verstappen próbált felzárkózni rá. Ilyen előzmények után talán érthető, hogy megkönnyebbült a győzelem után.

Ez az! Gyerünk, srácok! Féltem, komolyan nagyon féltem

– ismerte el a csapatnak a verseny első helyezettje.

Leclerc ezzel visszavette a második helyet Sergio Péreztől a vb ponttáblázatán, de a címvédő Verstappen még 38 pontra van tőle. A Ferrari is második 56 ponttal lemaradva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik