Forma-1

Alonso előzés közben mutogatta a riválisnak, hogy mit nem szabad

Fernando Alonso számára elég reménytelennek tűnt a hétvége, miután a szombati sprintfutam előtt az autója megadta magát, így nem tudott elindulni. Mindez azt jelentette, hogy a mezőny végéről várhatta csak a vasárnapi futamot, mivel Valtteri Bottas a boxból indult, így a spanyolé volt a tizenkilencedik rajtkocka.

Alonso aztán minden rutinját bevetve még azt is menedzselni tudta, hogy becsúszott egy felesleges boxkiállás, mindezek után pedig a tizedik helyen végzett, azaz egy pontot szerezni tudott.

Kapcsolódó
Leclerc nyert, Hamilton a dobogón, Sainz Ferrarija lángokba borult
A Ferrari monacói versenyzőjének autóján beragadt a gázpedál az utolsó körökben, de így is meg tudta őrizni az első helyet. Félt, vallotta be a csapatrádión.

Hozzá tartozott a futam egyik legviccesebb jelenete is. Épp Cunoda Jukit előzte volna, amikor a japán a kelleténél agresszívabban elkezdte leterelni a pályáról Alonsót, aki egy kicsit a pálya melletti füves részre is ráhajtott. A manővert azonban így is meg tudta csinálni, közben pedig még mutogatott is a japánnak, hogy ez azért már nem fér bele.

Az Osztrák Nagydíjat Charles Leclerc nyerte meg Max Verstappen és Lewis Hamilton előtt. Sergio Pérez és Carlos Sainz is kiesett, utóbbi alatt még ki is gyulladt az autó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik