A nyárközépi napokon szinte izzott Helsinki: 30 fok, sugárzó napsütés, hétköznap is dugig telt teraszok és parkok. A szokatlanul melegre nehéz nem úgy tekinteni, mint a globális éghajlatváltozás újabb megnyilvánulására. Pedig a finnek derekasan küzdenek a világszintű katasztrófa megelőzéséért, irtózatos ütemben építik a nem fosszilis, megújuló alapú energiatermelő erőműveket.
Azonban ezt a folyamatot, ha meg nem is törte, de meghajlította az Ukrajna ellen indított orosz agresszió. Az Oroszországgal szomszédos államok megrettentek, főleg azok, amelyek nem tagjai a NATO-nak, vagy nem rendelkeznek akkora katonai elrettentő erővel, mint Kína. A finnek is megrémültek, és a Sanna Marin vezette kormány úgy döntött, e ponton véget ér a finlandizáció, azaz a finnek legendás egyensúlyozása a nyugati világ és Oroszország között. Finnország a szomszédos Svédországgal együtt feladta a világháború óta tartó semlegességét, és NATO-tagságért folyamodott (a svédeknél e semlegesség inkább évszázadokban mérhető). Az újságosoknál tele is voltak a címlapok vele, amikor Madridban, a NATO-csúcson végre megállapodtak a csatlakozást vétóval fenyegető törökökkel.
Moszkva a NATO-csatlakozás belengetésekor fenyegetőzni kezdett, majd leállította az energiaexportot északnyugati szomszédjába. Sem áram (május 13-tól), sem gáz nem érkezett (május 21-től), és hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a Paks 2 miatt Magyarországon is jól ismert Roszatom részvételével zajló finn atomerőmű-projekt (Hanhikivi) is zátonyra futott.
Hiába a globális felmelegedés, a finn tél legendásan zord, Finnországnak gyorsan ki kellett találnia megoldást a kieső gázra és áramra, miközben egy nukleáris projektjük is éppen kútba esett. De az ország kitart amellett, hogy meg kell szabadulnia a fosszilis energiától (szén, gáz, olaj stb.), így ezeket a kapacitásokat sem szabad közben visszabővítenie.
Megszólal a cikkben
- Liisa Heikinheimo, a Gazdasági és Munkaügyi Minisztérium energiaügyi osztályának igazgatóhelyettese, akinek felelősségi területe a nukleáris energia és az üzemanyagok;
- Janne Nevalainen, a finn Sugárzási és Nukleáris Biztonsági Hatóság (STUK) projektmenedzsere, aki a befuccsolt Hanhikivi erőmű engedélyeztetésével is foglalkozott (a VVER típusú reaktorok szakértője, ilyenek vannak Loviisában, lettek volna Hanhikiviben és vannak Pakson is);
- Veli Liikanen, a kormánykoalícióban is részt vevő Zöld Liga főtitkára;
- valamint Juha Aromaa, a Greenpeace Nordic környezetvédő szervezet helyettes programmenedzsere.
Zuhanórepülés orosz módra
Saját álláspontom inkább az ukrajnai háborúhoz és az Oroszország által megtett lépésekhez kapcsolódik: Oroszország minden nemzetközi egyezményt megsértett azzal, hogy elfoglalta egy másik ország atomerőművét (Csernobilt és Zaporizzsját – a szerk.). Abszolút lehetetlennek tartom az engedély kiadását ilyen helyzetben.
Ezt Mika Lintilä finn gazdasági miniszter mondta még márciusban a parlamentben. Az északi Hanhikiviben zajló projektre utalt, amit méretes csúszások és sunnyogások öveztek végig. Az atomerőmű az első engedélyeit 2010-ben kapta meg. Liisa Heikinheimo, a Gazdasági Minisztérium osztályvezetője lapunknak elmondta, Hanhikivi esetén csak az engedélyeztetési eljárás hét évig tartott, de elbukott a projekt a végén.
„Finnországban a kormánynak kisebb rizikót kell vállalnia, mert vannak cégek, amelyek foglalkoznak a finanszírozással és a projektjükkel, övék a kockázat” – mondta Heikinheimo arról, ami Magyarországon szinte elképzelhetetlen az állami óriásprojektek korában. Az ország északi, tengerparti részére tervezett erőmű projektcégét, a Fennovoimát eredetileg finn nehézipari vállalatok hozták létre, a reaktorokat a német E.ON tervezte létesíteni, azonban ők még 2012-ben kiszálltak a projektből (később pedig az automatizálásért felelős Rolls Royce is így tett).
Az E.ON kilépése után, 2013-ban szállt be – nagy vitákat kavarva – egyedüli jelentkezőként a Roszatom.
Vita indult Finnországban a kérdésről, ami nemzetbiztonsági aggályokat is előhozott. A zöldpárti Veli Liikanen felidézte a 2014-es évet lapunknak, amikor a Zöld Liga az ötpárti kormánykoalíció része volt Alexander Stubb kormányfősége alatt. A Zöld Liga aztán úgy döntött, amikor látta, hogy a kormány át akarja erőltetni a Roszatommal operáló Hanhikivi engedélyeztetését, hogy távozik a koalícióból. Ugyanis a kormány megalakulásakor azzal a feltétellel léptek be, hogy nem épít az ország új atomerőművet. Ugyan a hanhikivi projekt akkor már zajlott, de a Roszatom belépése a zöldek szemszögéből egy új projektet, egy új eljárást, tehát egy új erőművet jelentett. Ennek dacára akkor a parlament megszavazta az engedélyeztetést. A párt főtitkára szerint akkoriban kisebbségbe szorultak a véleményükkel:
A mi álláspontunk az volt, hogy ez nemcsak nukleáris, hanem biztonsági kérdés is.
Egy idő után a finn kormány is belátta, rizikós kizárólag a Roszatomot beengedni, ezért az állam előírta, hogy a Fennovoimában minimum 60 százalékos részesedéssel kell finn vagy uniós cégnek rendelkeznie. Erre egyszer csak megjelent a színen egy ismeretlen horvát cég, a Migrit Solarna Energija, hogy beszállna. A gyanú szerint ez a Roszatom fedőcége volt. Végül a finn Fortum vette át a projekt oroszlánrészét (a működő olkiluotói erőmű is az övék).
Liisa Heikinheimo így fogalmazott a hamarosan bekövetkező kudarcról:
Biztosan nem volt a Roszatomnak barátságos a környezet, politikailag bonyolult helyzet alakult ki. Szinte minden nap megkérdezte valaki, miként lehetséges, hogy egy orosz cég atomerőművet épít itt.
Juha Aromaa a Greenpeace-től erősebben fogalmazott:
Teljesen egyértelmű volt, miután kitört a háború, hogy ezt a projektet lehetetlen folytatni egy orosz céggel, ami egy állami vállalat, így közvetlenül Vlagyimir Putyin irányítása alatt áll.
Liisa Heikinheimo a következőképp világította meg a kormányzati álláspontot: ha valakinek nincsenek képességei, és ha a termék nincs kész, „ha egyszerre építkezel és fejlesztesz, az egy atomlétesítménynél bonyolult”. Kivált, hogy a biztonságra is nagy hangsúlyt kell fektetni egy ilyen projekt esetén.
Janne Nevalainen is nemmel felelt arra a kérdésre, megfelelő volt-e az információáramlás az oroszokkal: „Nem, nem igazán, abban az értelemben, ahogy az építési engedélyeztetést kezelték, az problémás volt.” Finnországban a törvény szerint először előzetes biztonsági elemzést kell benyújtani: gyakorlatilag egy matematikai modellel felépíti a tervező az erőművet, ebben minden egyes csavarnak stimmelnie kell, és vészterv is szükséges arra az esetre, ha a reaktor egyik eleme nem megfelelően viselkedik. A Roszatom és a Fennovoima annak idején nem volt készen ezzel a biztonsági modellezéssel, már itt megcsúsztak.
Az oroszok nehezen tudtak megfelelni a nyugati sztenderdeknek, kis pakkokban küldték el a biztonsági dokumentációt, a STUK folyamatában reagált a hibákra, kérdéseket tett fel, a Roszatom ezekre válaszolt, és közben teltek az évek. 2022-re a 15 fejezetből 14-gyel már kész voltak, a finn nukleáris biztonsági hatóság mintegy ezer kérdésére válaszoltak az oroszok (ez nem is olyan sok egy atomerőmű esetében), de az utolsó kérdésekre már nem maradt idő, mert beütött a háború. A hivatal alapos munkát végez, ez nem párhetes papírmunka: a szakember szerint, ha valaki most mégis meg akarná építeni Hanhikivit, azzal számoljon, hogy a STUK mintegy másfél év alatt tudja feldolgozni a biztonsági dokumentációját.
Hogy mi lesz most Hanhikiviben, az rejtély, Liisa Heikinheimo szerint ez a beruházó Fennovoima döntése (amiben 34 százalékos részesedése van a Roszatomnak). Mindenesetre a teljes ingatlan, tehát kvázi a félsziget a Fennovoima tulajdona, neki kell döntenie arról, mi lesz a letarolt területtel. Janne Nevalainen elmondta, Hanhikiviben zömmel a földmunkákkal haladtak eddig előre, utakat, kikötőt, épületeket építettek, valamint kétemeletnyi mélyre leástak. Ami eddig felépült, azt a STUK nem ellenőrizhette; Magyarországon más a helyzet, az Országos Atomenergia Hivatal ezt is megtehetné.
Ha újraélesztenék a projektet, a hosszadalmas engedélyeztetési eljárást is elölről kellene indítani. Ráadásul a Roszatommal a nemzetközi szankciók miatt nem lehet most üzletelni, így kivásárolni sem tudja senki a tulajdonrészüket. A zöldek szerint ugyanakkor a leállítás inkább politikai döntés volt. Ők mindenesetre résen lesznek, Liikanen így fogalmazott:
Feltételezem, hogy mindazok után, ami Hanhikivivel és a Roszatommal történt, a finn kormány a parlamentben nem fogja kezdeményezni a projekt folytatását.
A révbe ért nukleáris Odüsszeia
A másik erőműprojekt, ami miatt főtt a finnek feje, a délnyugat-finnországi Olkiluoto volt. Ezt tizenöt évbe telt felépíteni, holott a parlament 2002-ben hozott döntést Olkiluoto 3-ról, 2005-ben kezdődött meg az építés, és 2009-ben be kellett volna fejezni.
A tervezett 1600 megawattos kapacitásnak nagyjából a felén zakatol most az erőmű, év végére kapcsolják fel a maximumra, ha nem lesz több csúszás. A vége „egyfajta Odüsszeia lett, egy csomó indulással, leállással, hibával” – mondta a Zöld Liga főtitkára, aki szerint annak ellenére, hogy a zöldek eredetileg Olkiluoto 3 ellen szavaztak, most már örülni kell, hogy ennyi idő után „végre befejeződik a projekt, lesz egy atomerőművünk, ami áramot termel”. Juha Aromaa, a Greenpeace projektmenedzsere szerint „miközben építették, szinte minden rosszul sikerült, késések, problémák” jöttek elő, a reaktort biztosító francia Areva csődbe ment, a francia állam tudta csak megtámasztani. Aromaa szerint
ez világos jele, hogy atomerőművet építeni túl drága és túl sok időbe kerül.
A kudarcos projektek ellenére Finnországban „az atomenergia elfogadottsága igen magas, mivel a finnek imádnak technikai részleteket megismerni”, megértik a bonyolult információkat, így el lehet nekik magyarázni, miért biztonságos a végeredmény – mondta Liisa Heikinheimo. Hozzátette, a STUK szerepe erős, tudják az emberek, hogy a hatóság szigorúan ellenőriz, ez pedig időt igényel.
Janne Nevalainen, a hivatal projektmenedzsere elmondta, magyar kollégákkal is tartja a kapcsolatot. Ugyanis, akik ugyanolyan típusú reaktorokat alkalmaznak, csoportot alkotnak, tapasztalatot cserélnek. Márpedig Finnországban is működik olyan típusú (VVER) reaktor, mint Magyarországon. A szervezet feladata „hogy elvégezze a biztonsági értékelést az újonnan épült létesítményekben”, aminek a végén az illetékes minisztérium megadhatja az engedélyeket. Munkacsoportokkal vizsgálják át alaposan a terveket, főleg biztonsági szempontból. „Finnországban a követelmények egész magas szintűek” Nevalainen szerint.
Olkiluoto esetén egy napot, vagy többet is beszélhetnénk arról, mi ment rossz irányba.
A STUK folyamatosan jelezte a problémákat a beruházó TVO-nak és a reaktort biztosító Arevának, de a változtatások időbe teltek. Szerinte „túl optimisták voltak” az építtetők abban, mikorra készülhet el a projekt. Hozzátette, „a STUK nem a projektek időütemezési irodája”, az ő feladatuk az, hogy az erőmű biztonságos legyen, ez sikerült is. Olkiluoto tanulsága az volt, „hogy mindenkinek nagyobb hangsúlyt kell fektetnie az építkezés előtti fázisra”, főleg mert, ha megvannak a tervek, azokhoz a hatóság mereven ragaszkodik, attól nincs eltérés.
A hulladékkezelés fejlesztése is alapvető, hogy az atomcégek, amelyek áramot termelnek, mindvégig kezeljék a hulladékot.
Ezt Liisa Heikinheimo mondta, utalva az új atomtemetőre, amit Olkiluoto alatt építettek meg, és egy negyven éve zajló projekt beérése. Ezt az atomerőműveket tulajdonló cégek, a Fortum és a TVO finanszírozták (beépítve az áramárba), pedig nem volt olcsó, mint ahogyan a működtetése sem lesz az. De optimista forgatókönyvek szerint akár évezredekre biztonságosan magába fogadhatja a finn atomkorszak összes használt és veszélyes fűtőelemét, edzett acél- és rézkapszulákba zárva, bentonittal övezve, befalazva a kemény finn alapkőzetbe 400 méter mélyen. (A műszaki angolt aránylag értő, a részletekre kíváncsi olvasóknak ajánljuk a Posiva nevű projektcég alábbi videóját.)
Juha Aromaa a Greenpeace-től azért tart az Onkalónak nevezett nukleáris tárolótól: „Ez egy kísérlet, amiben valamit 100 ezer évig akarunk tárolni”. Folyamatos monitorozás kell majd szerinte, szükségesek forgatókönyvek arra az esetre, ha valami rosszul sül el, például, ha a rézkapszulák gyorsan korrodálódnak. Ez a hely sem tökéletesen száraz, vannak repedések a sziklában, lejuthat a víz, van nedvesség. A lényeg, hogy minden megjavítható legyen odalent, ha baj van.
Így pótolják a kiesett orosz energiát
„Diverzifikált energiamixünk van: biomassza, víz, szél, nap, a nukleáris energia 30 százalékot tesz ki” – mondta Liisa Heikinheimo arra a kérdésre, miként termel áramot országa. Az import mintegy 20 százalék volt a háborúig, annak fele volt orosz, de ez most lenullázódott. Olkiluoto rendszerre kapcsolásával már nem is kell majd az orosz import. Nem egyszerű feladat szerinte „találni helyettesítést és karbonsemlegesnek lenni egyszerre”, ez utóbbi célt 2035-re tűzte ki az ország. A zöldeknél is ez a helyzet, Liikanen főtitkár így fogalmazta meg a régi stratégiát:
A közbeszéd mindig arról szólt Finnországban, hogy energia tekintetében annyira függetlennek kell lennünk, amennyire csak lehet.
Az energia zömét persze az ipar használja fel, a vegyiparnak és a faiparnak nagy szüksége van az olcsó és kiszámítható energiára. A zöldek szerint rövidebb idő alatt lehet eredményt elérni a megújulók terén, mint a centralizált nukleáris óriásprojektekkel. Finnországban mostanság növekszik még a hőszivattyúk népszerűsége is, valamint a körkörös gazdaság jegyében a biomasszát is felhasználják (a faiparban nem kevés keletkezik, például a különleges fekete lúg).
A Greenpeace szerint is jobb Finnország helyzete, mint sok közép-európai országé. Juha Aromaa is megemlítette, hogy az oroszok már nem exportálnak Finnországba áramot, de ezt jelenleg az északi közös energiapiacról, tehát norvég és svéd forrásokból tudják pótolni. Az olajjal és gázzal viszont gondok vannak, bár utóbbit szinte csak az ipar használja, a finn (városi) otthonokat távhővel fűtik, amit nem csak gázzal állítanak elő.
A másik áttörés, hogy az észtekkel közösen kibéreltek a Excelerate Energy Inc. cégtől tíz évre egy úszó, hajóra telepített gázcseppfolyósító (LNG) terminált, ami jelenleg Helsinkitől 50 kilométerre nyugatra horgonyoz. Ez rákapcsolódik a relatíve új Balticconnector gázvezetékre.
Ahogy a világon egyre több országban, úgy Finnországban is fel-felmerül már a kisméretű moduláris reaktorok (SMR-ek) építése. Ezek kis kapacitású, gyorsabban és könnyebben felhúzható atomerőművek, amik ennek megfelelően a fél országot nem tudják ellátni energiával és távhővel, de egy közepes várost igen. „Minden párt az SMR-technológia pártján áll” – mondta Liisa Heikinheimo, aki szerint egyes cégek már négy év alatt felépítenének ilyet. Itt meg kell jegyeznünk, Oroszországban már átadtak egy hajóra szerelt SMR-t, és a szomszédos Svédország egy bezárt atomerőműve helyére is ilyen reaktort tervez telepíteni. A finnek pedig geológiai (kemény alapkőzet) és szervezeti (a STUK-ba vetett közbizalom) okok miatt is bíznak az atomenergiában. Apropó, STUK: Janne Nevalainen szerint a készülő finn energiastratégiában kitérnek az SMR-reaktorokra is, ők is dolgoznak a szabályozási kereteken, de a jelenlegi finn nukleáris szabályozás nincs felkészülve a kisreaktoros erőművekre.
A greenpeace-es Juha Aromaa szerint „világos, hogy nagy nukleáris reaktorokat nem fogunk többé építeni, mert nincs, aki megépítse”. Az SMR-ek is csak politikusok mondataiban kerültek elő, nincs komolyan érdeklődő cég irántuk – mondott ellent a minisztériumnak.
Az idők változását jelzi ugyanakkor az is, hogy a Zöld Liga sem ágál már minden nukleáris projekt ellen, Liikanen megfogalmazása szerint: „A meglévő erőművek fejlesztéseit kedvezőbben láthatnánk, ha a szakértők biztonságosnak ítélnék meg azokat, és az új projekteket egyenként értékelnénk.” A párt komoly evolúción ment át, főtitkáruk szerint „hangosan atomenergia-ellenesek voltunk a kilencvenes, kora kétezres években”. Most már ez egy generációs törés a párton belül, inkább az idősebb tagok atomellenesek, a fiatalabbak már jól elvannak a maghasadás energiájával. Olkiluoto majdnem kész, „a szemszögünkből már ez is része a finn energiapiacnak”, nem akarják szétszedni. Azonban inkább a szélenergiába fektetnének, hisz már most ott tart az ország, hogy egy-két atomreaktor kapacitásának megfelelő szélerőművi kapacitás jött létre.
Liikanen meglepve mesélte, hogy milyen sok európai médium kereste meg őket a nukleáris energia elfogadása miatt. Holott nekik egy természetes folyamat volt, hogy egy nagyobb vita után elfogadott a párt egy kompromisszumos irányvonalat. Hozzátette:
Azt mondhatjuk, hogy a finn közvélemény atomenergiához való hozzáállása különbözik más, közép-európai országokétól.
Paks 2 ügyében a megkérdezettek zöme nem akart véleményt nyilvánítani a részletek ismerete nélkül, de Juha Aromaa a saját, orosz hátterű projektjük kudarcáról beszélt a 24.hu-nak. Megemlítette, milyen nehézkesen küldte el a Roszatom a biztonsági dokumentációt, mennyi infót nem biztosítottak időben, mennyire elhúzódott a projekt. Ha a Roszatom nem építi meg Paks 2-t, a jelenlegi környezetben Aromaa szerint senki sem fogja:
Nem jósolok túl fényes jövőt egyetlen Roszatom-projektnek sem.
