Megtört tekintetű, kőkemény igazságosztó, aki puszta öklével büntet farkast, terroristát, a lányát elrabló rosszfiút – ezt a képet betonozta be a nézők agyába Liam Neeson azzal, hogy az elmúlt tizennégy évben tizenöt akciófilmben vállalt főszerepet, míg az azt megelőző teljes karrierje során mindössze háromban. Bár lehet némi párhuzamot látni a nyugdíjas akciózásban és abban, hogy bokszolóként kezdte karrierjét, később mégis a színház és az érzékeny szerepek érdekelték. Forgatott a legnagyobbakkal, jelölték Oscarra, még Jediként is fénykardot ragadhatott, közönségkedvenc mégis azzal a filmmel lett, melyben semmi fantáziát nem látott. Néhány éve őt is majdnem elsöpörte a cancel culture, amikor rasszisztának bélyegezték egy nyilatkozata miatt, ám a színész, aki június 7-én tölti be 70. születésnapját, még ebből is kimászott.
A templomban kezdődött minden
Neeson egy alig harmincezres északír városkában, Ballymenában született. Máig rendkívül büszke északír származására, ám ehhez majdnem mindig hozzáteszi megszólalásaiban azt, hogy rendkívül nehéz volt az észak-írországi konfliktus közepén felnőni.
Ismertem lányokat és fiúkat az áldozatok és az elkövetők soraiból egyaránt. Protestánsokat és katolikusokat. Ez a DNS-em része
– nyilatkozta egy interjúban arról, milyen volt az erőszak árnyékában felnőni egy olyan országban, ahol „mindig másodrendű állampolgárnak” érezte magát, akinek állandóan résen kell lennie.
A folyamatos zavargások ellenére átlagos gyerekkora volt: tradicionális katolikus család negyedik, egyben egyetlen fiúgyermekeként nevelkedett egy szófukar apa és egy szakácsnő mellett. Még a nevét is az egyik helyi pap után kapta: szülei a Liam atya iránti tiszteletük jeleként nevezték az egyébként Williamként anyakönyvezett fiukat Liamnek. A szigorú katolikus neveltetésnek köszönhetően már kilencévesen latinul ministrált, elmondása szerint a misék teatralitása volt az, ami igazán megfogta, itt kezdett el érdeklődni az előadóművészet iránt
A színészet tehát hamar a hobbijai közé került – egy interjúban elárulta, azért vállalt szerepet tizenegy évesen egy iskolai darabban, hogy lenyűgözzön egy lányt –, ám fiatalkorában ezt kiszorította egy másik szenvedély, amelyhez ugyancsak a templomi közeg irányította: kilencéves korától a boksznak élt, még ifjúsági bajnok is volt. Karrierjének végül egy igencsak komoly agyrázkódás vetett véget, melyet követően úgy döntött, nem szeretné a folyamatos életveszély árnyékában folytatni karrierjét. A színészkedéssel már tinédzserkorában is foglalkozott, ám ekkor még úgy döntött, inkább egyetemre megy. Egy évet húzott le a Belfasti Egyetem fizikaszakán, kettőt a tanárképzőben, ahol rájött, hogy a magolás nem az ő világa, majd szülővárosába visszatérve alkalmi munkákból tartotta fent magát. Volt kamionos és targoncakezelő is a Guinness sörgyárában – állítása szerint itt döntötte el, hogy mégis színész lesz. Ezt követően vissza is talált a boksz által eltérített csapásra, és vetette bele magát ismét a színészkedésbe: két évig egy belfasti társulatban játszott, azt követően meg is kapta első filmszerepét, ami nem is állhatott volna közelebb hozzá: Jézus Krisztust játszotta Ken Anderson rendezésében, a Pilgrim’s Progressben 1977-ben.
Azt nem lehetne kijelenteni, hogy az akkor 25 éves színészt azonnal felkapta volna a szakma: továbbra is színházi munkákat vállalt, ezúttal Dublinban, ahol John Boorman szúrta ki őt a színpadon, amikor az Excaliburhoz keresett színészeket. Bár Sir Gawain kataktere nem főszerep volt, Neeson ezzel lépett be a szuperprodukciók mezejére, nem mellesleg pedig rögtön el is csavarta a főszereplőnő fejét: Helen Mirrennel évekig együtt élt utána. A nyolcvanas években sokat foglalkoztatták, ráadásul nem is olyan kis nevek mellett: feltűnt Laurence Olivier, Anthony Hopkins és Mel Gibson mellett A Bountyban, Clint Eastwood oldalán a Holtbiztos tippben, vagy épp Robert De Niro és Jeremy Irons mellett A misszióban. Ezek azonban jellemzően mellékszerepek voltak, vagy épp a film nem aratott túl sok sikert, mindenesetre Neeson áttörése egyelőre váratott magára. Az 1990-es Darkmannel ez már majdnem megtörtént, Sam Raimi képregényadaptációjában ugyanis már főszerepet játszott, ráadásul a filmet szerette is a közönség, mégsem Neeson neve folyt a filmet követően a csapból.
Neeson életének egyik legfontosabb mérföldkövét vélhetően kevesen látták, ám a színész legnagyobb szerencséjére Steven Spielberg pont köztük volt. Neeson 1993 januárjától játszotta a New York-i Broadway-n az Anne Christie című darabot, ahová a következő nagy dobásához, a Schindler listájához főszereplőt kereső rendező is ellátogatott. A legenda szerint a rendező anyósával és akkori feleségével kéredzkedett be gratulálni a színész öltözőjébe, ahol Neeson félmeztelenül fogadta őket, és Spielberg anyósa nyakába borult. A rendező felesége szerint Oskar Schindler hasonlóan viselkedett volna azok alapján, ahogy Spielberg felvázolta a karaktert, és a rendező vélhetően osztotta is a véleményét, mert egy héttel később már konkrét ajánlattal hívta Neesont. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a Schindler listája főszerepét elég nagy nevek akarták megkaparintani: Kevin Costner, Warren Beatty és Mel Gibson is próbálkozott Spielbergnél, akinek viszont a tehetsége mellett az is tetszett Neesonban, hogy viszonylag ismeretlen volt a nagyközönség előtt, így nem nyomta agyon szupersztár-státusza a karaktert. Az Anne Christie azonban más miatt is meghatározó élmény Neesonnak: itt ismerte meg későbbi feleségét, Natasha Richardsont, akivel együtt szerepeltek a darabban.
Bond is lehetett volna belőle, de inkább Jedi lett
A Schindler listája valóban olyan ajtókat nyitott meg Neeson előtt, amikre nem számított – a többi közt azt is, mely a színészek legnagyobb része előtt örök életre zárva marad. Az időzítés is jó volt, hiszen épp akkoriban maradt gazda nélkül James Bond Walther PPK-je, a franchise producere, Barbara Broccoli pedig el is jutott Neesonhoz. A színész erről James Corden beszélgetős műsorában mesélt, ahol határozottan leszögezte: nem ajánlották fel neki a titkosügynök szerepét, ám valóban számításba jött ő is. Broccoli többször is megkereste, ám Neeson nyilvánvalóvá tette, hogy nem érdekli az ajánlat. Akkori menyasszonya, Richardson ugyanis ultimátumot adott neki: ha elvállalja, nem megy hozzá. Egyrészt úgy gondolta, hogy tönkretenné a karrierjét, másrészt Neeson szerint három szóban foglalta össze, miért nem szeretné, ha vállalná: „nők, idegen országok, Halle Berry.” A színész azt is elárulta, hogy később veszekedéseik során gyakran a Bond-főcímet kezdte dúdolni feleségének, ha már elfogytak az érvei a vitában.
Egy másik franchise-ban azonban mindenképp szerepelni akart: George Lucas akkoriban izzította be ismét a Star Wars-rakétákat, Neeson meg is kapta Qui-Gon Jinn szerepét, és bár csak egyetlen filmben játszotta a Jedi mestert – illetve számtalan másik változatában szinkronizálta –, mégis az egyébként nem túl fényes kritikákat kapó második szériából őt szokták kiemelni. És amikor a világ épp a leghangosabban ünnepelte a színészt, bejelentette, hogy egy időre visszavonul. 1999-ben a Guardiannek adott interjút arról, hogy a hollywoodi filmgyár mennyire nincs ínyére:
Csak bábok vagyunk, mászkálunk, beállunk a helyünkre, mondjuk a szövegünket. A producerek keresik a pénzt, és az az érzésem, hogy ők utálják a színészeket.
Hozzátette azt is, hogy elsősorban színházi karrierjére akar koncentrálni, melyet sokkal nagyobb színészi kihívásnak tart, emellett családjával akar több időt tölteni. Ez persze nem jelentette azt, hogy kikopott a köztudatból, de a rákövetkező években valóban kicsit visszavett. A 2000-es évek közepére ismét visszatért a szuperprodukciókhoz: ő nevelte ki Christian Bale Batmanjét Christopher Nolan 2005-ös Batman: Kezdődik! című filmjében, eljátszotta Orlando Bloom karakterének apját Ridley Scott monumentális, de egyben legalább ekkorát is bukó Mennyei királyságában, és a Narnia krónikáinak Aslanja is az ő nyugtató basszusán szólalt meg. Újabb rendezőlegendát pipálhatott ki a képzeletbeli listáról, amikor csatlakozott Martin Scorsese sztárparádéjához a New York bandáiban, és a romantikus filmek rajongóit is meghódította az Igazából szerelem gyászoló apukájaként.
Ekkor még vélhetően nem is sejtette, hogy az élet hamarosan nagyon hasonló tragédiába sodorja: 2009-ben egy családi sítúra alkalmával felesége, Richardson beverte a fejét, és bár a saját lábán ment haza, otthon fejfájásra panaszkodott, állapota olyan gyorsan súlyosbodott, hogy két nappal később lekapcsolták a gépekről. Neeson és fiai érthető módon beleroppantak a tragédiába, a színész később bevallottan két dologba menekült: az alkoholba és a munkába.
Ő csak Párizsban akart kirándulni, akciósztárság lett a vége
Neeson nem a kétezres évek végére szorult rá arra, hogy kisebb produkciókra bólintson rá, ám ő mégis megtette természetesen a megfelelő indokkal a háttérben, ezzel akaratlanul újradefiniálta a karrierjét. A 2008-as Elrabolva története bármelyik B-akciómozi sztorijaként megállná a helyét egy tévécsatorna délutáni műsorsávjában. A nyugdíjas CIA-ügynök önjelölt mentőakciójáról a film forgatókönyvírója, Luc Besson mesélt Neesonnak, aki bokszolói múltját és a filmekben szerzett kardtudását emlegette fel neki, és hamar fel is ajánlották neki a szerepet. Neeson úgy mondott igent, hogy egyetlen percig sem látta a film sikerét, így döntésébe kár lenne belelátni magasztos indokokat: vonzotta a három hónapos párizsi kiruccanás és az, hogy kaszkadőrökkel edzhet.
Őszintén szólva azt hittem, ki se jön moziban, csak DVD-re. Elég egyszerű kis történet
– nyilatkozta a filmről.
Ehhez képest az ujjgyakorlatnak szánt film lett Neeson karrierjének legnagyobbat robbanó darabja: a vállaltan B-filmes, ám annak kifejezetten szórakoztató thriller előbb az európai bemutatón szólt nagyot, majd illegális formában is gyorsan terjedt, végül amerikai premiert is kapott. Egyúttal arra is jó volt, hogy egy kifejezetten meglepő karriertranszformációt hozzon el: Neeson mint akciósztár. Az akkor 55 éves színész addig főleg érzékeny romantikus hősöket alakított, ehhez képest a világ imádta, ahogy a szomorú tekintetű, lassan nagypapakorba lépő férfi a puszta öklével bünteti a gazembereket.
Úgy tűnik, Neesonnak is bejött mindez, az elmúlt évtizedben szinte nem volt olyan év, hogy a mozinézők Neeson-akció nélkül maradjanak. Az Elrabolva trilógiává bővült, harcolt farkasokkal a Fehér pokolban, akadályozott meg katasztrófát a vonaton (Commuter – Nincs kiszállás) és a repülőn is (Non-stop), rabolták már el az identitását (Ismeretlen férfi), és valószínűleg senki másnak nem szerepel annyiszor a hajsza szó a filmográfiájában, mint neki (Dermesztő hajsza, Éjszakai hajsza). És bár ezek a filmek meglehetősen hullámzó minőségűek, valamiért mégis imádják a nézők, ahogy az idősödő, nagyon gyakran kiégett és szomorú karakter újra és újra megmenti a világot. Sokan meglátták a párhuzamot az általa játszott karakterek és a színész személyes tragédiája közt: a neesoni akcióhősök általában az élet által meggyötört emberek, akik fájdalmukat nemes cselekedetekbe ölik. Ráadásul a színész számára terápia is volt a munka, hiszen néhány nappal a felesége halálát követően máris visszatért dolgozni:
Nem vagyok jól, ha nem dolgozhatok. Főleg a fiaim miatt sem akartam azt, hogy a szomorúságban és a depresszióban dagonyázva lássanak
– mondta egy interjúban.
Egyik fiával, a szintén színészként dolgozó Michéal Richardsonnal vállaltak közösen egy terápiaprojektet: a 2019-ben bemutatott Made in Italyban egy apa-fiú párt játszanak, akik a családanya halálát követően érkeznek olaszországi nyaralójukba. A terápiás szerepek és az akciósztárkodás mellett, persze, Neeson vállal mást is: ismét Scorsese rendezte a 2014-es Némaságban, feltűnt a Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körülben, illetve a Steve McQueen által rendezett Nyughatatlan özvegyekben – Spielbergnek viszont épp korára hivatkozva másodjára már nemet mondot Abraham Lincoln eljátszására, így Daniel Day-Lewis hozhatott ki belőle Oscar-díjas alakítást. Ideje tetemes részét foglalja le az is, hogy lépten-nyomon szabadkozik: még egy akciófilm, aztán vége.
Srácok, már kibaszottul 65 éves vagyok. A közönség azt fogja mondani, hogy ne már!
– nyilatkozta öt évvel és hét akciófilmmel ezelőtt. A közönség azonban egyelőre nem mondta, hogy ne már, tavaly mégis újra azt pedzegette, hogy még néhány film, aztán vége. Legutóbb idén ködösítette tovább visszavonulása időpontját, ez alapján biztosra vehetjük, hogy a szomorú tekintetű, mégis megnyugtató karizmával rendelkező sztár még egy ideig biztosan csépli a gonoszokat a vásznon:
Idén leszek 70, és még mindig csinálom. Úgy gondolom, hogy lassan itt az akciófilmek vége – ennek meg kell történnie, hiszen a közönség nem hülye. Azt fogják mondani, hogy ó, ez a kibaszott Liam Neeson. Van vagy 71, 72, 73 éves. Egy bizonyos ponton abba kell majd hagynom.
