Gazdaság

Orbán rendkívüli bejelentése: elvonja a bankok és multivállalatok extra profitját a kormány

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Ülésezett a kormány, áttekintették a gazdaság helyzetét, kezdte Orbán Viktor szerda délután rendkívüli bejelentését.

Mint mondta, az energia ára tovább emelkedik, ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat, ráadásul a honvédséget is haladéktalanul meg kell védeni.

Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extra profitra tesznek szert. A kormány ezért úgy határozott, hogy létrehoz egy rezsivédelmi és egy honvédelmi alapot

– mondta a miniszterelnök, megjegyezve, innen fizetik majd a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségeit.

Ennek értelmében kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extra profitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be.

Ezek az intézkedések időben korlátozottak, két évre, 2022-re és 2023-ra vonatkoznak, tette hozzá.

Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez

– jelentette ki Orbán.

Hogy egész konkrétan ebben a kontextusban mit jelent az extra profit, az nem derült ki a miniszterelnök bejelentéséből. Azt viszont előrevetítette, hogy „a részletek és a számok a holnapi kormányinfón következnek”. A kormányzati tájékoztató 14 óra 30 perckor kezd majd csütörtökön.

Mint ismert, a parlament kedden szavazta meg az Alaptörvény tizedik módosítását, ennek értelmében lehetővé vált, hogy szomszédos országban zajló háború esetén is veszélyhelyzetet hirdessenek. A miniszteri eskütétel után alig egy-két órával aztán Orbán Viktor közölték, hogy éjféltől el is rendelték azt.

A kormányfő mostani bejelentése előtt egyébként a forint mélyrepülésnek indult, az euró a 390-es határt is súrolta. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy a befektetők ijedten várták a kormánydöntéseket.

Kapcsolódó
Orbán Viktor: Belevaló kormány kell
Letették az esküt Orbán Viktor ötödik kormányának miniszterei.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik