Gazdaság

Életbe lépett a háborús veszélyhelyzet

Orbán Viktor keddi tájékoztatásának megfelelően szerda 0 órától életbe lépett a háborús veszélyhelyzet, az erről szóló rendelkezés kedden késő este a Magyar Közlönyben is megjelent. Az Alaptörvény tizedik módosítása szerint ha egy szomszédos országban fegyveres konfliktus, vagy háborús helyzet van, a kormány veszélyhelyzetet hirdethet ki. A konkrét intézkedésekről a kormányfő szerdán ad tájékoztatást.

A rendelet szövege szerint

A Kormány az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdet ki.

A veszélyhelyzet magyarországi következményeinek elhárításáért felelős kormánytag maga a miniszterelnök, a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek, a kormány pedig a veszélyhelyzet fennállásának, valamint a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések fenntartásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja.

A rendeletben azt is rögzítik, hogy a települési önkormányzat képviselő-testülete, a fővárosi, megyei közgyűlés, illetve ezek bizottsága feladat- és hatáskörét maga gyakorolja, így a védekezés feladatai nem kizárólagosan a polgármesterre hárulnak.

A Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet június elsejével ér véget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik