Sport

Szilágyi Liliána édesapja nem kívánatos személy a MÚSZ rendezvényein

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Befejezte a meghallgatásokat a Magyar Úszó Szövetség  Szilágyi Liliána esetével foglalkozó bizottsága, amely egy szerdai sajtótájékoztató keretében adott beszámolót a lefolytatott vizsgálat eredményeiről.

Kapcsolódó
Szilágyi Liliána: Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan
A magyar úszónő hosszú posztban írta le, miket élt át gyermekként.

Az úszónő tavaly év végén azt posztolta közösségi oldalán, hogy „Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan”. Ha egy ismert ember ilyen durva, nyilvános állítást fogalmaz meg, az lavinát indít el. Természetesen így történt ez esetben is. Az édesapa tagadta a vádakat, perrel fenyegetett, Liliána húga, Gerda egyenesen lehazugozta nővérét.

Kapcsolódó

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke bevezető beszédében úgy fogalmazott, nem gondolta volna, hogy a Turi-ügy után még egy, ráadásul még durvább, a fél országot megrázó üggyel kell foglalkozzon a szövetség.

A jövőt tekintve sem lesz igazság, mert sokan, sokfélét fognak mondani a vizsgálóbizottság megállapításai, a szövetség elnökségének ez alapján megfogalmazott határozata után is. Azt remélem, a jövőben nem fognak hasonló ügyek felszínre kerülni. Azt tudom ígérni, ha mégis előfordul ilyen, azt vasszigorral fogjuk kivizsgálni.

Dr. Papp Gábor, a bizottság elnöke elmondta, nem ítéletet hirdetnek, hiszen az ötfős felkért testület nem hivatalos szerv, nincsenek hatósági eszközeik, viszont a számos területről érkező tagok neves szakértők, akik teljesen függetlenül tekintettek a főszereplőkre.

„Ilyen ügy még biztosan nem volt a magyar sport történetében. Az érintettek mindkét oldalról eljöttek, elmesélték a saját történetüket, ahogy az edzők, barátok, de még Liliána pszichológusa is személyesen megjelent kérésünkre. Főképp elmondták a verziójukat, amelyet a bizottság egy 16 oldalas jelentésben foglalt össze”.

Kérdés persze, a MÚSZ-nak mi köze egy családon belüli ügyhöz? „Mivel a szövetség rendelkezik saját szabályzattal, etikai kódexszel, egy, a MÚSZ kötelékébe tartozó válogatott sportoló és a 2018 óta hivatalosan is klubvezető, korábban edzőként is dolgozó édesapja az érintett, ezért kötelező vizsgálatot folytatni” – világította meg a szövetség szerepét Dr. Ugrin Tamás ügyvéd.

A bizottság jelentéséből kiderült, Dr. Szilágyi Zoltán a bizottság előtt tagadta, hogy mielőtt 2018-ban a saját egyesülete, a Stamina TK miatt hivatalosan is a MÚSZ kötelékébe tartozó személlyé vált, valaha edzette volna lányát. Ezt a vizsgálat bizonyítottan valótlan állításnak találta. Kiderült, apja már 2012-ben is edzőként készítette fel Liliánát, a szervezet irattárából előhalászott dokumentumok ugyanis azt bizonyították, hogy a szövetség az elmúlt évtizedben nem egyszer edzőként akkreditálta a nemzetközi versenyekre Dr. Szilágyit.

A bántalmazással kapcsolatban a Magyar Bíróság korábban már egy, a Kúriáig vitt gyermekelhelyezési perben megállapította, hogy Szilágyi Zoltán bántalmazta lányát.

A bizottság ehhez a hivatalos ítélethez igazodott, mert Liliána úszótársai, a pszichológusának beszámolója alapján számukra is megerősítést nyert, hogy az úszónő már 2016-ban beszámolt az őt segítő szakembernek egy brutális bántalmazásról, fojtogatásról. A bizottság mindezek alapján megállapította, a bántalmazás ténye nem kérdés.

A szexuális zaklatásban, abúzusban azonban nem foglalt állást, annak ellenére, hogy Liliána részletesen elmondta előttük, mit, hogyan tett vele apja.

Azért nem, mert nem vagyunk hivatalos szerv. A szexuális zaklatás, abúzus bűnügy, amely további vizsgálata, bizonyítása a rendőrség feladata

– érvelt Dr. Papp Gábor.

Tornyossy Mónika igazságügyi, klinikai, mentálhigiénés és sportpszichológus elmondta, szakemberként a meghallgatások alatt a szereplők egy részén azt látta, hogy hitelesen, élményszerűen és megrendítően meséltek a történetről. Másoknál nem feltétlenül érezte ezt.

„Vannak olyan bántalmazások, amelyet a bántalmazott élete végéig magában tart, sírba visz. A sportolók esetében ez befolyásolja a teljesítményt, az eredményességet. Miközben retteg az újabb és újabb bántalmazástól, fél, hogy elveszti azt, akiben megbízik, jelen esetben azt, akit szeret. Kijelenthető, a bántalmazás súlyos személyiségzavarhoz vezet.”

A MÚSZ elnöksége megismerve a Dr. Szilágyi Zoltán elleni panaszt, a bizottság 16 oldalas jelentése alapján ismételten megerősítette, hogy Dr. Szilágyi sportszakemberhez méltatlanul viselkedett. Ezért az elnökség Liliána édesapját a MÚSZ valamennyi rendezvényén, versenyein nem kívánatos személynek nyilvánította. A sajtótájékoztató után mindezt az érintettel írásban is közlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik