Foci

Kézilabdázás az új divat a női labdarúgó vb-n

Ilyen és ehhez hasonló címekkel illették a német lapok Gaál Gyöngy súlyos játékvezetői hibáját a vasárnapi, Ausztráli-Egyenlítői Guniea meccsen.

“Kézilabda a focivilágbajnokságon”, “A világbajnokság legnagyobb rövidzárlata” – így jellemezték a hétfői német újságok Gaál Gyöngyi előző napi, az Ausztrália-Egyenlítői Guinea női vb-mérkőzésen elkövetett hibáját. Az újságok nem állították ugyan pellengérre a fiatal magyar bírónőt, az elnézett kezezésről azonban szinte kivétel nélkül tudósítottak.

“A kézilabda utat tör magának a focivébén is” – írta a Die Welt, utalva arra, hogy az afrikai csapat játékosa, Bruna több másodpercen keresztül szorította magához a kapufáról visszapattanó labdát. A magyar bírónő pedig nemcsak hogy tizenegyest nem fújt, de még csak meg sem állította a játékot – emlékeztetett a lap, idézve a FIFA ellenőrét, aki szerint Gaál Gyöngyi elismerte hibáját, és sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt.

A Bild című lap a vétkes játékos csapattársát, Anonmát idézte, aki szerint Bruna állítólag füttyszót hallott, és ezért fogta ölbe a labdát. “Az egyik rosszul hall, a másik rosszul lát” – sajnálkozott a történtek kapcsán az újság.

A német lapok az eddigi mérkőzések alapján katasztrofális játékvezetésről írtak, amit – mint fogalmaztak – Gaál Gyöngyi tévedése csak betetézett. Ennek ellenére nem törtek lándzsát a magyar játékvezetőnő felett, emlékeztetve arra, hogy voltak már hasonló esetek korábbi – világ- és nem világbajnoki – mérkőzések során.

A Die Welt a többi között a 2010-es dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon meg nem adott Lampard-találatra emlékeztetett. A németek elleni mérkőzésen az angol válogatott középpályásának lövése a lécről egyértelműen a gólvonal mögé pattant, azt épp csak az uruguayi játékvezető, Jorge Larrionda nem látta.

Sokak szerint mindez bosszú volt az 1966-as vb-én a Wembleyben történtekért, amikor viszont az angol Geoff Hurst által – ugyancsak a németek ellen – megrúgott labda a lécről egy kivételével mindenki szeme láttára kifelé pattant. Ez az egy személy pedig a svájci bíró, Gottfried Dienst volt.

A vélemények máig is megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy az említett két bírói tévedés a mérkőzések kimenetele szempontjából sorsdöntő volt-e vagy sem. Gaál Gyöngyi hibája viszont egyértelműen nem, az “ítélete” által sújtott ausztrálok ugyanis végül 3-2-re nyertek. A kommentárok szerint a magyar bírónő nagy szerencséjére.

Anémetek szívéhez egy korábbi Bundesliga-mérkőzésen történt játékvezetői mulasztás áll a legközelebb. 1975-ben a Werder Bremen és a Hannover játszott egymás ellen, a mérkőzést pedig Wolf-Dieter Ahlenfelder vezette. A nézőknek és a játékosoknak már a meccs kezdetén feltűnt, hogy a bíró meglehetősen dülöngél a pályán. A találkozó előtt fogyasztott alkohol hatása később annyira kiütközött, hogy Ahlenfelder már a 32. percben lefújta az első félidőt. A partjelzők unszolására azután a játék mégis folytatódott tovább, a 42. percben azonban a bíró már végérvényesen megmakacsolta magát. A meccs után pedig még inkább rokonszenvessé vált azzal a kijelentésével, hogy “férfiak vagyunk, és nem fantát iszunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik