Belföld

Deák téri kettős gyilkosság: Nem kötöttek alkut Cs. Krisztiánék, tárgyalás lesz

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Csütörtökön az előkészítő üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a 2020 májusában történt Deák téri kettős gyilkosság büntetőpere.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője lapunk megkeresésére azt mondta, hogy az ügy első rendű vádlottja, Cs. Krisztián valamint a másod, és harmadrendű vádlott is tagadta a bűnösségét, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet.

Cs. Krisztián a születésnapját ünnepelte az ominózus éjszaka a társaságában lévő ikrekkel, akikkel különböző Deák téri szórakozóhelyeken ivott. Hajnal három körül arra lettek figyelmesek, hogy a József Attila utca és a Hercegprímás utca kereszteződésénél egy öttagú, számukra ismeretlen társaság hangoskodik és lökdösődik. Cs. Krisztián ettől “teljesen beindult”; azzal a felkiáltással, hogy “mindjárt beugrok bokszolni”, elővett egy kést és beszaladt a társaság tagjai közé.

Kilenc centiméter pengehosszúságú késével a 16 éves Lászlót kétszer háton és kétszer mellkason szúrta, és amikor az összeesett, J. Marcell még hétszer fejbe rúgta a földön fekvő fiút.  Eközben a testvére szorosan mögötte állt, hogy így biztosítsa a bántalmazást.

Cs. Krisztián a 20 éves Gergelyt kétszer oldalba és kétszer mellkason szúrta, illetve mellkason rúgta, majd a társaival együtt elmenekült a helyszínről. A verekedés idején mind az áldozatok, mind a gyanúsítottak kábítószerek hatása alatt álltak.

Kapcsolódó
Felfegyverkezve raboltak Cs. Krisztiánék pár órával a Deák téri kettős gyilkosság előtt
Panasszal éltek az újabb gyanúsítás ellen, de ezt az ügyészség elutasította. A bíróság meghosszabbította a letartóztatásukat.

A két megkéselt fiút a kiérkező rendőrök megpróbálták újraéleszteni, de már nem lehetett rajtuk segíteni. Később kiderült, hogy  Cs. Krisztián és öt társa korábban összeverekedett egy másik társasággal is, akiknek ellopták a hordozható hangfalát, illetve egyiküket combon szúrták.

Az ügyész 23 év 10 hónapot kért a több ember sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt Cs. Krisztiánra arra az esetre, ha a mai előkészítő ülésen beismeri a bűnösség és lemond a tárgyalás jogáról is. Az ikrekre pedig 14 év 10 hónap, illetve 8 év 8 hónap szabadságvesztést indítványozott beismerés esetére. 

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy Cs. Krisztián és az ikrek sem tettek a mai előkészítő ülésen érdemi nyilatkozatot.

Annyit mondtak csak, hogy nem ismerjük el a bűnösségünket és tárgyalás tartását kérjük

– mondta az ügyész.

Az ügynek van három másik vádlottja is. Egyikük az egyik sértett rokona, neki csoportosan, társtettesként elkövetett garázdaság miatt kell majd felelnie, ahogy egy másik vádlottnak is. A hangfal elrablásában részt vevő lányt felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt állítják majd bíróság elé a jövő héten.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik