Gazdaság

Ismét sztrájkolhatnak a vasutasok

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) nem fogadja el a Rail Cargo Hungaria Zrt.-nél a létszámleépítést, ezért október 11-én rendkívüli elnökségi ülésen tárgyalja meg a helyzetet.

Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden arról tájékoztatta a reprezentatív vasutas szakszervezeteket az érdekegyeztető fórumon, hogy 2011. január 1-jétől 460 fős létszámcsökkentést terveznek.

Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta: nem tudják elfogadni a bejelentett tervezett intézkedést, mert nem látnak mögötte gazdaságossági számítást.

Nem látják azt sem, hogy pontosan hány embert akarnak a jövőben elküldeni a cégtől, továbbá a bejelentett intézkedési terv ellentétben van a tulajdonos Rail Cargo Ausztria vezetőjével folytatott megbeszéléseken elhangzottakkal, vagyis azzal, hogy tárgyalások alatt nem jelentenek be létszámleépítést.

A VSZ elnöke elmondta, hogy az október 11-re összehívott rendkívüli elnökségi ülésen javaslatot fogalmaznak meg a választmánynak. Elképzelhető az is, hogy sztrájkot javasolnak, ha nem sikerül a létszámhelyzetet megnyugtatóan rendezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik