Sport

Vereséggel rajtolt a magyar kézisek következő Eb-ellenfele

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Szinte az egész mérkőzésen vezetve magabiztos, 28-24-es győzelmet aratott Izland Portugália ellen a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon.

Kapcsolódó
Bánhidi szereplése kérdéses, az Eb-célkitűzés nem változott
Nagy László szerint ha holnaputánig játszottunk volna, akkor sem nyerünk.

A magyarok csoportellenfelei idegesen kezdték a mérkőzést, öt percig mindössze egy gól született, és ugyan Portugália egy-egy góllal még vezetni tudott, 4-4 után Izland megfordította az állást és szépen elhúzott riválisától.

A félidőben 14-10-re vezettek a szigetországiak, és a szünet után is tartani tudta ezt a távolságot a riválissal szemben. A vége 28-24 lett, vasárnap a magyarok a portugálokkal, míg Izland pedig Hollandiával csap össze.

A D csoportban Németország egy szoros mérkőzésen 33-29-re legyőzte Fehéroroszországot, amely nagyon jól kezdett, egy 6-0-s sorozattal 10-6-ra ellépet és a szünetben is jobban állt egy találattal (17-18).

A németek a szünet után egy 5-1-es szériával megalapozták a sikerüket, melyet az utolsó tíz percben tettek magabiztossá.

A német csapatban Kai Häfner és Marcel Schiller nyolc-nyolc, a túloldalon Nyikita Valjupov és Vlagyiszlav Kules hét-hét gólt szerzett.

Kapcsolódó
Eltiltották a veszprémi kézilabdázót kiütő horvátot
David Mandic már a meccsen piros és kék lapot kapott.

A másik mérkőzésről sokáig azt sem lehetett tudni, hogy megrendezhetik-e, lengyel lapértesülés szerint ugyanis a válogatott kevesebb, mint három órával az osztrákok elleni meccs kezdete előtt kapta meg a koronavírustesztek eredményét.

Addig nem lehetett tudni, hogy a lengyelek lejátsszák-e a mérkőzést, és ha igen, akkor milyen felállásban. Az korábban kiderült, hogy Adam Morawski, Piotr Chrapkowski, Jan Czuwara, Kacper Adamski és Damian Przytula pozitív mintát produkált korábban, így ők karanténba kerültek.

Csütörtökön késő estig kellett várni az újabb vizsgálatok eredményére, amelyek negatív eredménnyel zárultak (az öt újonnan behívott öt kézis esetében is). Péntek délelőtt a lengyel válogatott újabb koronavírus-vizsgálaton esett át, ennek eredménye csupán 18 óra után érkezett meg, szerencsére minden teszt negatív lett.

Ez jót is tett a csapatnak, amely sikerrel rajtolt: 17-14-es félidő után 36-31-re verte Ausztriát.

Férfi Európa-bajnokság, 1. forduló

B csoport (Budapest, MVM Dome)
Izland – Portugália 38-24 (14-10)

 

D csoport (Pozsony, Ondrej Nepela Arena)
Németország – Fehéroroszország 33-29 (17-18)
Lengyelország – Ausztria 36-31 (17-14)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik