Sport

Eltiltották a veszprémi kézilabdázót kiütő horvátot

Ötgólos, 27-22-es győzelemmel mutatkozott be a francia férfi kézilabda-válogatott Horvátország ellen a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság csütörtöki játéknapján.

Kapcsolódó
Bánhidi szereplése kérdéses, az Eb-célkitűzés nem változott
Nagy László szerint ha holnaputánig játszottunk volna, akkor sem nyerünk.

A mérkőzésen történt egy kirívó sportszerűtlenség is, a 47. percben David Mandic két kézzel arcon és nyakon csapta a Veszprém francia irányítóját, Kentin Mahét, aki elterült a földön.

A pályán lökdösődés kezdődött, a szurkolók poharakat dobáltak a pályára, a két játékvezető pedig egy videózás után piros és kék lapot adott a sportszerűtlen mozdulatáért.

Ez azt jelenti, hogy az EHF fegyelmi bizottságának össze kellett ülnie,

de Mandic végül megúszta egy mérkőzésre szóló eltiltással, így szombaton nem játszhat a szerbek ellen.

Ezzel még nincs vége a horvátok kálváriájának, ugyanis a pénteki tesztelésen a Wisla Plock beállósa, Leon Susnja is pozitív lett, míg klubtársának, Lovro Mihicnek enyhe tünetei vannak.

Hrvoje Horvat szövetségi kapitány az éjszaka folyamán dönti el, hogy melyik két játékost hívja be a helyükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik