Gazdaság

Magyar hipermarketet szeretne Demján

Magyar tulajdonú hipermarketeket kell létrehozni, akár több bolt társulásával is, mivel a mai versenyhelyzet is ezt indokolja - mondta Demján Sándor.

A Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a Coop üzletlánc alapításának 15. évfordulóján kiemelte: amikor egy piaci szervezet stratégiát tervez, akkor szem előtt kell tartania a versenyképességi követelményeket.

A kormánynak a termeléstől a feldolgozáson át az értékesítésig támogatnia kellene a cégeket, és olyan termelési rendszert kell létrehozni, ahol a magyar termék árban és minőségben is versenyképes – hangsúlyozta.

Úgy vélekedett: a hipermarketben való kereskedés “egy korszerű életforma”, a magyar tulajdonú hipermarketek létrehozása erősíti a beszerzési volumen nagyságát, és “rá tud segíteni” a többi kis bolt versenyképességére, amin keresztül akciókat lehet csinálni.

Orbán Viktor a rendezvényen hangsúlyozta, a nemzetközi gazdaság – közte a kereskedelem – határokon túlmutató karaktere nem jelenti azt, hogy ne képviselnének különlegesen nagy értéket azok a vállalkozások, amelyek magyar tulajdonban állnak.

A tisztességes, hazai vállalkozások olyan alapot jelentenek, amelyekre fel lehet építeni a megújuló és talpra álló magyar gazdaságot – mondta a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik