Nagy keletje van manapság a múlt századok fekete-fehér fényképeinek. A Fortepan gyűjteménynek sokan csodájára járnak, hiszen az egykoron megörökített hétköznapi pillanatoknak ötven, vagy akár száz év távlatából már különös jelentősége lehet. Az Animatiqua csapata ezért immár harmadszorra élettel tölti meg a képeket, mozgóképes jeleneteket formálva belőlük – olvasható az alkotók sajtóközleményében.
„Küldetésünk az épített örökség megmentése, legalábbis a mi eszközeinkkel, a virtuális térben” – mondja Kondacs András, az Animatiqua alapító-cégvezetője, aki társaival újra elképesztő munkát tett le az asztalra, hiszen az Eltűnt Budapest új epizódjában (az előzők itt, illetve itt érhetők el) egy sor olyan fotót tesznek mozgóvá, amin mára eltűnt budapesti épületek, terek, illetve helyek láthatók.
A hatszáz munkaóra alatt megszületett anyagban harminc helyszínt dolgoztak fel, egy kép összeállításához pedig sokszor több fotót kellett felhasználniuk – vagy manuálisan kipótolni a fehér foltokat –, hiszen a fák, emberek, vagy járművek olyan, kisebb-nagyobb részleteket takartak ki, amikre nyilvánvalóan szükség volt.
A filmben kizárólag olyan épületek kelnek életre, amik vagy a II. világháborúban, vagy 1956-os események során sérültek meg, majd bontották el őket. Ennek legismertebb és talán legfájóbb példája a régi Nemzeti Színház épülete, aminek a helyén ma is egy idétlen tér van csak, aminek kialakítását annak idején a metróépítéssel magyarázták.
A szovjet rezsimnek az útjában volt a nemzet színháza és az a tradíció, amit megtestesített
– magyarázza Sólymos Sándor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egykori rektorhelyettese, az intézmény jelenlegi szaktörténésze.
Véleményéhez az épületben hosszú időn át játszó Kossuth-és Jászai Mari-díjas művésznő, az idén kilencvenhárom éves Csernus Mariann is csatlakozott, akit 1948-ban Major Tamás vett fel a társulathoz:
Tökkelütött volt, aki azt a kiváló épületet bontásra ítélte! Lerombolták, hogy a Corvin áruházat nézzük helyette. A szív szakadt meg.
A bemutatott képek körülbelül száz évet ölelnek fel, a XIX. század derekától egészen a második világháborúig, így akad köztük olyan is, amit már csak egy-egy szakma képviselői, rokonok, vagy kutatók őriznek emlékeikben.
Az Animatiqua stábja által karácsonyi ajándéknak szánt anyag a tervek szerint nem az utolsó lesz a sorban, sőt, rövidesen a vidéki nagyvárosok eltűnt épületeire is rá kívánják majd irányítani a figyelmet.
