Gazdaság

Könnyítene a mikrovállalkozások terhein az EP

Eltörli a mikrovállalkozások számára az éves beszámoló készítésének uniós kötelezettségét Európai Parlament által szerdán megszavazott jogszabály.

Az unióban mintegy 7,2 millió cég köteles éves beszámolót készíteni az EU irányelvei alapján. Ezek közül mintegy 5,4 millió mikrocégnek minősül. A versenyképességük növelése céljából az unió lehetővé kívánja tenni, hogy a tagállamok eltörölhessék a számukra előírt éves beszámolókészítési kötelezettséget.

A mentesség azokra a cégekre vonatkozhat, amelyek a következő három feltétel közül legalább kettőnek megfelelnek: mérlegfőösszegük 500 ezer euró alatt van, nettó forgalmuk egymillió euró alatt marad, illetve átlagosan legfeljebb 10 munkavállalót foglalkoztatnak a gazdasági év során.

Az Európai Bizottság hatástanulmánya szerint a beszámolókra vonatkozó uniós jogszabályok teljesítése a cégeknek átlagban 1558 euróba kerül. Az előzetes megnyilatkozások szerint a képviselői Tanácsban még nem teljes az egyetértés: Franciaország és Olaszország aggályokat táplál e bürokratikus teherkönnyítést illetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik