A zsidónegyedként is emlegetett Belső-Erzsébetváros utcáin ma is kézzelfogható a történelem, a Hunvald-ügy részét képező ingatlaneladások, illetve az utóbbi húsz év történései azonban alaposan átrajzolták a terület képét: értékes házak tűntek el, átadva a helyüket valami újnak, vagy épp kerültek szinte menthetetlen állapotba.
Ez a sors jutott a Dohány utcai Zsinagóga melletti Dohány utca 10., illetve a Síp utca 8. és 10. számú házak alkotta hármasnak is, amiket közel húsz évvel ezelőtt a magyar zsidóság egy fontos vezetője, a Mazsihisz (1999–2003), és a BZSH (2012–2014) elnöki székét is elfoglaló, harmincegy éve a Frankel Leó úti zsinagóga elnökeként is aktív Tordai Péter vásárolt meg, majd – műemléki védettségük ellenére – jórészt lebontatta azokat, hogy egy 33 millió eurós (akkori árfolyamon 8,6 milliárd forintos) projekt keretében
A projektet végül az éppen kitört világválság állította meg, a kár ettől azonban semmivel sem lett kisebb, hiszen Belső-Erzsébetváros századfordulós épületállományának pótolhatatlan részei vesztek oda, maradványaik pedig méltatlan állapotba kerültek.
Az azóta eltelt idő jó részében parkoló működött a Dohány utcai kapu mögött, a helyzet nemrégiben azonban megváltozott: a romos homlokzatok mögött
A tervek bármelyik pillanatban elindulhatnak a megvalósulás felé, így legfőbb ideje összefoglalni a terület történetét, bemutatni a jövőbeli épület ismert részleteit, illetve a háttérben lévő kusza befektetői hátteret.
A forradalom tanúja
Sokan úgy gondolhatják, hogy a környék képét uraló, 1854–1859 közt megszületett nagyzsinagóga a környék legidősebb, ma is álló épülete, pedig ez nem igaz, hiszen a szomszédban álló épület első tégláit egy teljes évtizeddel korábban, 1844-ben illesztették a helyére. Az ennek otthont adó, hosszú, a Dohány utcát a Síp utcával összekötő telket a nagyzsinagóga építési bizottságában ülő bornagykereskedő, Kassowitz Hirsch Jakab kitűnő érzékkel már 1836-ban megvásárolta, de csak négy évvel később, a zsidók ingatlanbirtoklását lehetővé tévő törvény megszületésével tudta a nevére íratni.
A kereskedő előbb a Dohány utca felé néző házat építtette fel: az 1844–1845-ben, kora egyik legfontosabb építésze, Hild József tervei alapján két emelettel létrejött, majd 1870-ben Hild Károly munkája nyomán újabb szinttel megfejelt ház az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mellett a vészkorszak, Budapest 1944–1945-ös ostroma, illetve az 1956-os forradalom tanújaként a XIX. és XX. század minden fontos pillanatát túlélte, bár teljes lebontását
A szomszédos telkeken 1910–1913 között sajtóbirodalma és könyvkiadója új központját felépítő Tolnai Simon (1868–1944) száztíz évvel ezelőtt ugyanis nem csak szemet vetett a később világhírűvé vált Lóránt Istvánnak (Stefan Lorant, 1901–1998), illetve korábban Róth Miksa legelső önálló műhelyének (1885–1891) is otthont adó házra, de ugyanezen év nyarán meg is vásárolta azt.
Legfőbb célja az volt, hogy testközelből figyelhesse a tőle néhány lépésnyire zajló építési munkálatokat, de abban is reménykedett, hogy az üzlet szárnyalásának köszönhetően rövidesen lebonthatja a házat, hogy a helyén a nyomda újabb termei vagy épp újságíróktól hangos szerkesztőségi terek jöjjenek létre.
Másfél évtizeddel később végül eljött az idő: a Corvin Áruház arcáért is felelő Reiss Zoltán látványtervei először a Tolnai Világlapjában (1928. ápr. 4.) tűntek fel, az amerikai felhőkarcolók ihlette ötletet azonban a rövidesen Magyarországon is mély nyomot hagyó nagy gazdasági világválság örökre lesöpörte a tervasztalról, így a lakóház állva maradt.
A kommunista hatalomátvétel után már műemléki védettséget élvező ház állapota azonban a rendszerváltás óta eltelt harminc évben sokat romlott – jórészt a kétezres évek dereka óta történtek következtében.
Ugyanez a sors jutott a száznegyven méter hosszú, nyüzsgő boltjaival a pesti átjáróházak kitűnő példájává váló telek túlsó végén lévő, kétemeletes, Síp utcai lakóházaknak is. A 10. számú épület a zsinagóga egyik építésvezetője, a később Ybl Miklós munkáinak megszületésében kulcsszerepet vállaló – sőt, a pesti építő céh első zsidó tagjává választott – Wechselmann Ignác tervei szerint 1866-ban épült, szomszédja pedig épp huszonöt évvel később, 1891-ben jelent meg a szűk utca páros oldalán (ép. Kreuczer Károly), az azóta eltelt időben pedig csendesen üldögéltek a szűk utca mentén, bár előbbi rövidesen nyújtózni kezdett a telekbelső felé. A lényegen mindez persze nem változtatott, így a kétezres évek közepén jórészt még mindketten a századfordulós képüket mutatták.
Többek közt épp ennek, illetve iparművészeti és képzőművészeti részleteinek, valamint utcaképi megjelenésének volt köszönhető, hogy a házak 2005-ben műemlékké váltak. Ez elvileg felülírhatta volna az erzsébetvárosi önkormányzat által ekkorra már kiadott építési engedélyt, de a döntést
Az új Gozsdutól a passzázsos luxusszállodáig
A Herzl Passage néven emlegetett terv részeként a Síp utcai házakat három emelettel bővítették volna, a terület kiürített részeire pedig hét-, illetve nyolcemeletes – a zsinagóga távlati képét megzavaró –, négy földalatti szintet rejtő luxuslakóházakat álmodtak meg.
Az ekkorra megújult Gozsdu udvarhoz hasonlóan a két utca közt átkelést biztosító passzázs fogadta volna a betérőket, ahol a zsidó valláshoz kötődő tárgyakat árusító boltok, illetve kávézók kaptak volna helyet, sőt,
a Síp utcai ház udvara és a zsinagóga melletti temető közé üvegfalat, a Dohány utcai ház és a zsinagóga udvara közé pedig kaput terveztek, amely […] a templomból távozó turistákat vezetné tovább a passzázson át a régi zsidónegyedbe.
– derült ki egy 2008 februárjában kiadott sajtóközleményből.
A budapesti Korényi és Társai Építésziroda, illetve a spanyol DNA közös munkájaként született, a Gresham-palotában bemutatott terveket rehabilitációs mintaprojektként tálalták a sajtónak, a valóság azonban ettől igen távol állt, hiszen
nem azoknak az ingatlanfejlesztőknek mutatott volna példaképet, akik – a HG 2008-as, mára eltűnt cikkét idézve „eddig még nem tanulták meg becsülni a történeti értékeket hordozó belváros páratlan emlékeit” –, hanem éppen ugyanazt az utat próbálta meg bejárni, mint a környék számos terve:
mégpedig kellően magas áron: a Herzl Passage négyzetméterárai ugyanis 4200 euróról, azaz akkori árfolyamon 1,1 millió forintról indultak volna.
A tervek mögött álló befektető mindemellett arra is felhívta a figyelmet, hogy
jelezve, hogy a helyzet akár sokkal rosszabb is lehetett volna, ha kihasználják a rendelkezésre álló határokat. Más kérdés persze, hogy annak a tervnek jó eséllyel sem az örökségvédelem, sem a hatóságok nem adtak volna zöld utat.
A 2006 derekán elindult bontások után a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – reagálva az erzsébetvárosi zsidó örökség védelmén dolgozó ÓVÁS! Egyesület kifogásaira – arról beszélt, hogy a két ház főhomlokzatának, illetve főlépcsőházának túlélése valójában siker, még annak ellenére is, hogy a területen álló épületek jó része örökre elveszett. A hivatal a döntés után kinevezett elnöke, Mezős Tamás az Indexnek arról beszélt: egyáltalán nem ért egyet az utcafront háromszintes megemelésével, közbelépni azonban már késő.
A projekt mögött álló Tordai és Társai Kft. szerint „a műemlékvédelem és a korszerűség ötvözetéből születő,” felsőkategóriás lakások építése 2008. márciusában, 30–40 százaléknyi saját forrásból, illetve a KDB Bank hiteléből indult el, az átadást pedig előbb 2009. március 15-re ígérték.
Ez a határidő előbb az év végére csúszott, majd végleg leálltak a munkagépek – mindezt azonban nem a műemlékvédők vagy a Mazsihisz élén Tordait váltó Feldmájer Péter heves tiltakozása, hanem egy nem várt változás intézte el: a gazdasági világválság.
A városszövet megváltoztatása mellett a járdákra parkoló autókkal teli, szűk Síp utcát még élhetetlenebbé tévő tervekről a legtöbben talán azt hitték, hogy örökre a süllyesztőbe kerültek, hiszen a Dohány utca felől elérhető udvar egészen néhány hónappal ezelőttig fizetős parkolóként működött.
A bejáratot azonban most már OSB-lapok torlaszolják el, hiszen a tervek némi átrajzolás, illetve funkcióváltás után 2021. június 7-én jogerős építési engedélyt kaptak, így jelenleg úgy tűnik,
A munkálatok során a terület Dohány utca felé mutatott képe változatlan marad – a kormányhivatal vonatkozó határozatában foglaltak szerint a Tordai és Társai Kft. ugyanis teljesen helyreállítja a kritikus állapotban lévő, mostanra több helyen már leszakadt födémmel rendelkező épületet: a Kádár-korban született tetőszerkezetet újra cserélik, megmentik a megmaradt vaskorlátokat, az utcai és udvari homlokzatok, illetve a földszinti üzletportálok pedig az eredetivel megegyező fakeretes nyílászárókat kapnak.
A Síp utcai oldalon egy fokkal már bonyolultabb a helyzet, köszönhetően az elmúlt tizenöt év történéseinek. A házak teljes tetőszerkezete, illetve a függőfolyosós udvari szárnyépületek 2007-es eltűnése óta az öntöttvas korlátoknak, illetve a földszinti bejárati szakasz terrazzo burkolatainak is jórészt nyoma veszett (a 8. számú házban nyoma sincs, szomszédjában pedig már csak foltokban látszik), megmaradt azonban a tardosi vörös mészkőből készült lépcső, amit a kapualjjal, illetve az utcai homlokzattal együtt felújítanak, és a fa ablakkeretek is visszatérnek majd.
Az új terv egyértelműen jobb a réginél, hiszen a Síp utcai házak tetején csak egy új szint, illetve tetőtérbeépítés jelenik meg. A Budapesti Városépítészeti és Építészeti Tervtanács 2020-ban kiadott véleményében emellett arra is rámutatott, hogy a tűzfalak mindegyikének épületszárnyakkal való takarása a tervek pozitív hozadéka, a VII. kerület polgármestere pedig arról beszélt, hogy a Síp utcai épületeknek most már legalább nem csak a homlokzatát akarják megtartani, az új – üvegburkolatú – rész szépen elválik a régitől, sőt, a beépítés
a környezet sűrű beépítéséhez képest szinte szellősnek mondható.
Utóbbi állítás önmagában véve igaz, a befektető azonban nem a környező beépítések tisztelete miatt döntött így, hiszen a tervezők egyszerűen csak a kötelezően betartandó határokat töltötték ki: a tervek
így az jóval a Dohány utcai (19,9 m), vagy az egy szinttel emelt Síp utcai (18,71 m, jócskán a 21,71 méteres határ alatt maradva) épületek fölé magasodik majd, de bőven elmarad majd a Zsinagóga 43,6 méter magas tornyaitól.
A szomszédos házakban élő olvasóink jelzései szerint a munkák egyelőre még nem indultak el, a lakók azonban attól tartanak, hogy a mélygarázs alapozása, illetve az építési munkák a környező épületek pincéjében is nem várt változásokat hoznak majd.
A félelmet a kétezres években szerzett tapasztalatok is erősítik bennük, hiszen egy, az ÓVÁS! által szervezett 2008-as beszélgetésen Feldmájer kijelentette:
A Síp utcai ház bontásánál a Zsidó Múzeum falán repedések keletkeztek, a KÖH azonban nem lépett az ügyben. Ha egy ilyen, viszonylag csekély beavatkozással járó építkezés ekkora rezgéseket keltett, mi fog történni, mikor egy 4–6 emelet mély gödröt ásnak ugyanitt?
A 24.hu információi szerint a bontási folyamatban a Síp utca 6. számú házának tűzfala is sérült, a lakók azonban azóta sem kaptak semmiféle kártérítést, bár a Tordai és Társai Kft. nemrégiben egy ajánlattal állt a lakóközösség elé: jelezte, hogy
A lakóknak erről természetesen szavazniuk kell, és csak abban az esetben adhatnak zöld utat az ajánlatnak, ha azt a lakógyűlésen jelenlévők közül mindenki támogatja. Forrásaink szerint ez nem fog megtörténni, így a kétezres években egyszer már megígért felújítás lehetőségétől is eleshetnek.
Egy dolog azonban biztos: a leendő hotelbe érkezők nem a forgalmat többé-kevésbé kezelni tudó Dohány utcán, hanem a most járdán parkoló autókkal teli, szűk Síp utcán érhetik majd el a mélygarázst, ami tovább nehezítheti a lakók mindennapjait.
Magyar szál, spanyol szál
A Dohány utcai oldalon 1996-ban 58 százalékos résztulajdonosként feltűnt Tordai és Társai Kft. 2002-re, a névadó Tordai Péter Mazsihisz-elnökségének idején szerezte meg mindhárom épületet, köszönhetően annak, hogy – a Hvg.hu-nak tett állítása szerint „valamilyen pályázaton” – opciós vételi jogot szerzett a Síp utcai házakra.
Az első terveket a napvilágra kerülésük után ellenző új Mazsihisz-vezető, Feldmájer Péter 2008-ban a HVG-nek arról beszélt: a szervezet akkori ügyvezető igazgatójával, Zoltai Gusztávval hosszú időn át próbálták meggyőzni Tordait, hogy csak olyan építkezést szabad megvalósítania, ami nem változtatja meg a környezetét, hiszen
hogy nézne ki, hogy a Szent István-bazilika mellé építenének egy majdnem akkora épületet, mint maga a bazilika?
A vállalkozót jó eséllyel nem ezek a beszélgetések vették rá arra, hogy a bontási engedély megszerzése, illetve a házakban élőknek az önkormányzat általi kiköltöztetése után (ez a publikus adatok szerint 570 millió forintba került), 2007 májusában hirtelen kiszálljon a projektből: cége az alig egy hónappal korábban alapított Yanush Properties Ingatlanforgalmazó Kft. kezébe jutott, ami két évvel később már a Spanyol Ház Ingatlan Beruházási Kft.-vel együtt tartotta kézben azt.
A két, egyaránt spanyol hátterű cég végül tíz éven át gyakorolta a tulajdonosi jogköröket, mielőtt 2019-ben átadta volna azokat azt a Madridban bejegyzett, három spanyol magánszemélyhez kötődő Landailde S. L.-nek.
A Tordaihoz már rég csak nevében kötődő Tordai és Társai ügyvezetői posztjára ezzel új ember került: a spanyol Kategora leányvállalataként létező Kategora Real Estate Kft.-ben is azonos pozíciót betöltő dr. Kondász Árpád Péter, akinek érkezésével a projekt hirtelen új erőre kapott.
A Kategora neve az olvasónk által hozzánk eljuttatott, a beruházás részleteit leíró dokumentumban is feltűnik, mégpedig a baszk üzletember, Jon Uriarte vezette befektetőcsoport, a Budapesten számos gondot okozó, Lime rollerekhez kötődő All Iron Group társaságában:
A prezentáció szerint a négy- vagy ötcsillagos hotel építési munkálatai 2023 második felére érnek majd véget, azok azonban egyelőre még nem kezdődtek meg, így kérdés, hogy sikerül-e tartani a kitűzött időpontot.
A jelenleg rendelkezésre álló látványtervek, az alaprajz, illetve a kormányhivatal által kiadott dokumentum szerint a munkálatok során igyekeznek majd a legtöbbet kihozni a rendelkezésre álló lehetőségekből, így a mostanra életveszélyessé vált épületek rövidesen első látásra korrektnek látszó felújítást kapnak, a környéken élők számára ez azonban nem jelent túl sok pozitívumot, hiszen cserébe meg kell majd küzdeniük a megnövekedett autó- és gyalogosforgalommal, illetve a zsinagóga udvara felől jövőre talán már jól látszó kortárs épületek látványával is.
Felmerült kérdéseinket a Tordai és Társai cégadatbázisban megtalálható e-mail címére is elküldtük, választ azonban cikkünk megjelenéséig nem kaptunk. Az esetleges későbbi reakciókkal a cikket természetesen frissítjük, vagy új anyagban számolunk be a fejleményekről.
