Közélet koronavírus

Orbán Viktor levelet írt a háziorvosoknak

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Orbán Viktor köszönőlevelet küldött a magyar háziorvosoknak, elismeréssel adózva a vírus elleni védekezésben nyújtott munkájukért – írta meg a Bors. Amellett, hogy a miniszterelnök megköszönte az orvosok munkáját, hanem a lap által közölt levél szerint biztosította őket arról is, hogy

Magyarország kormánya a továbbiakban is mindent megtesz a magyar emberek életének és egészségének megőrzéséért, amiben szintén számítunk a magyar háziorvosok sokrétű tapasztalataira és munkájára.

Június végén derült ki, hogy orvosi végzettség nélkül is részt lehet venni a háziorvosi ügyeletben. Az egészségügyért is felelős Kásler Miklós miniszter rendelete szerint „a háziorvosi ügyeleti szolgálatban a szakképzettségének megfelelő tevékenységben részt vehet a mentőtiszt vagy okleveles kiterjesztett hatáskörű ápoló is”, ilyen esetekben azonban egy korábbi jogszabályban felsorolt 12 féle szakorvosi képesítés valamelyikével rendelkező „orvos szakmai felügyeletét biztosítani szükséges”.

Korábban a Népszava írt arról, hogy országosan egységes ügyeleti és sürgősségi rendszer kialakításán dolgozik az Országos Mentőszolgálat. Már ekkor szóba került, hogy a korábbinál kevesebb helyen működne orvosi ügyelet, és ott is, ahol megmarad, a jelenlegi háromfős stábok helyett egyetlen mentőtiszt vagy kiterjesztett hatáskörű ápoló fogadná az ellátásra szorulót. A mentőtisztek és a kiterjesztett hatáskörű ápolók nem orvosok, de egyetemen végeznek. Bevonásuk az ügyeleti rendszerbe összefügghet azzal, hogy sok a betöltetlen háziorvosi állás.

Kapcsolódó
Az utóbbi egy évben 233 háziorvos szüntette meg a praxisát
Mentálisan és fizikailag is elfáradtak a háziorvosok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik