Tudomány

Durva hőség érkezik

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Pénteken megérkezett az ígért hidegfront, mindannyian fellélegezhettünk, több helyen pedig záporokból, zivatarokból némi csapadék is javított valamit az extrém hőség nyomán kialakult helyzeten. A lényegen nem változtat, de valójában egy hideg légörvény okozta mindezt, ami vasárnapra már odébb is állt.

Visszatér a durva hőség

Mára pedig csupán azért elviselhető még az idő, mert vasárnap egy úgynevezett sekély ciklon nyújtózkodott fölénk az Alpok irányából elszórt kisebb esőkkel és több-kevesebb felhővel. A rossz hír, hogy itt a vége, hétfőtől ismét erős felmelegedés veszi kezdetét:

Egy anticiklon hatására visszaáll az észak-déli irányú meridionális áramlás, ami brutálisan meleg és száraz, afrikai eredetű légtömegeket sodor fölénk

– tudtuk meg Molnár László meteorológustól, a Kiderül.hu munkatársától.

A hőmérséklet úgy emelkedik, mintha fűtenének, a hétfői, legfeljebb 29 fokról szerdára már 33-38 fokig jutunk, de az ország nagy részén már keddre is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a várható hőség miatt.

A levegő éjszaka sem hűl le jelentősen, a napi középhőmérséklet eléri vagy meghaladja a 25 Celsius-fokot. Szerdán és csütörtökön már a 27 fokos vagy magasabb középhőmérsékletet jelző narancs figyelmeztetés előretörését láthatjuk az előrejelző térképeken, de addigra meglehet, vörösbe borul már az ország. A „vörös kód” esetünkben 29 fokot meghaladó napi középhőmérsékletet jelent.

Gyenge enyhülés

Az időjárási előrejelzések ma még reményre adnak okot, mivel pénteken újabb lehűléssel, csapadékkal járó hidegfront érkezését jósolják, ám a szakember szerint ez egyre inkább elillanni látszik. Pontosabban a hidegfront egyre gyengébbnek tűnik, a friss modellek már kevesebb esőt és kisebb mértékű enyhülést mutatnak.

A hőmérséklet a 33-38 fokról várhatóan csak 28-33 fok közé csökken, pénteken és szombaton heves záporokra, zivatarokra számíthatunk. A hidegfront dandárja tőlünk északra halad el, Csehország és Lengyelország ismét komoly szupercellák kialakulására számíthat.

Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint vasárnap és jövő hétfőn eső már sehol nem valószínű, a hőmérséklet gyorsan visszakúszik a legforróbb régiókba, de talán már nem sokáig. Egyelőre úgy tűnik, hogy kedd-szerda, azaz július 13-14. táján az eddigieknél markánsabb hidegfront éri el térségünket, de ennek részleteiről ma még korai lenne beszélni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik