A legfájóbb, hogy nem lehet tudni, hova van még lejjebb
– mondta lapunknak Lászlóffy Julianna a melegellenessé alakított pedofiltörvény elfogadásáról. A Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ-szekciójának alelnöke szerint kiszámíthatatlanság és tehetetlenség jellemzi a társadalmat, hiszen senki nem tudja, mi következhet még, az így kialakult feszült készenléti állapot pedig pszichésen rendkívül megterhelő.
A parlament által megszavazott jogszabály lényegében betiltja a 18 éven aluliak számára az összes olyan terméket, reklám- és médiatartalmat, ami homoszexuális vagy transznemű embereket jelenít meg, tiltja a társadalmi célú reklámokban az LMBTQI emberek megjelenését, valamint ellehetetlenít minden olyan LMBTQI témájú oktatási programot, amely említést tesz a homoszexuális, illetve transznemű emberek létezéséről.
A javaslat széles körű tiltakozást váltott ki, egy online petíciót már több mint százezren írtak alá, és körülbelül tízezer ember tüntetett is ellene a Kossuth téren. A demonstráció egyik felszólalója Lászlóffy Julianna volt, aki korábban még nem beszélt ennyi ember előtt, de most úgy érezte, muszáj élnie a lehetőséggel, főleg úgy, hogy vélhetően kevés pszichológus vállalta volna el, pedig az ilyen kiállás óriási segítséget jelenthet azoknak, akiket a törvénnyel megbélyegeznek.
Mivel pszichológusként LMBTQ fiatalokkal és felnőttekkel is foglalkozik, az elmúlt időszak ülésein jobbára a megszavazott törvényről folyt a szó. A tüntetésen elmondott beszéde hatására rengeteg üzenetet kapott jelenlegi és régi klienseitől is. Nemcsak az LMBTQ pácienseit viseli meg az ügy, hanem másokat is. „Többen is azon gondolkodnak, hogy elhagyják az országot, mert belegondolnak abba, hogy a tervezett vagy jelenlegi gyerekeik milyen közegben tudnának itt felnőni.”
Az előbbi csoportot természetesen jóval inkább lesújtják a történtek pszichésen. Hogy mennyire, az attól is függ, milyen a személyiségük, milyenek a megküzdési módszereik, vagy milyen környezetben élnek, serdülők esetében milyen iskolába járnak. Mint Lászlóffy mondta:
van, aki végigsírta a múlt heti ülést, míg valaki bizakodó, hogy most lett 18 éves, úgyhogy végre mehet szavazni.
Orbán Viktor a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy „a törvény a gyerekek védelméről szól”, illetve megjegyezte, hogy noha „nekik” nem tűnik melegellenesnek, de „a melegeknek annak tűnik”. A miniszterelnök azt javasolta, hogy mindenki olvassa el a törvényt, hiszen az 18 év felettiekre nem vonatkozik, „az ő életükbe nem akar beleszólni a jogszabály”, viszont szerinte „a gyerekeket védeni kell”. Kovács Zoltán kormányszóvivő pedig úgy fogalmazott: a gyerekek szexuális nevelése kizárólag a szülő joga.
A Pedagógusok Szakszervezete ifjúsági tagozata ezzel szemben úgy vélekedett, hogy az iskolai felvilágosító órák rendszere – ahogy az egész közoktatás – korszerűsítésre szorul, így szemléletváltás szükséges. „A szexuális nevelést nem hatodik osztályban kell elkezdeni. Ez egy életkorokon átívelő folyamat, egy komplex, dinamikus dolog. Ahhoz, hogy erről beszélgetni tudjunk a gyerekekkel, felkészültnek és magabiztosnak kell lennünk. De ilyenkor nem megtanítjuk, vagy, ha jobban tetszik, »népszerűsítjük« a gyerekeknek, milyen legyen a szexuális orientációjuk, hanem közösen, a gyerekekkel együtt keressük a válaszokat az általuk feltett kérdésekre” – közölte lapunk megkeresésére a szakszervezet.
Lászlóffy Julianna is megjegyezte, nem mindegy, hogy egy gyerek milyen családba születik, ráadásul egy olyan fiatal, aki most ébred rá, hogy ki is ő, ám az iskolájától semmiféle segítséget nem kap ehhez a folyamathoz, és a családja sem elfogadó, pszichésen nagyon nehéz helyzetbe kerülhet.
A szakember tapasztalatai szerint az LMBTQ-témákban szervezett érzékenyítő programok eddig is azokban az iskolákban voltak jelen, ahová meghívták őket. A Melegség és Megismerés elnevezésű program keretében például egy osztályfőnöki órára mennek el a szervezők, akik saját élményeikről beszélgetnek, az osztály kérdezhet, az LMBTQ fiataloknak pedig segítségül szolgálhat, hogy láthatnak olyan felnőttet, aki már „túl van” azon a folyamaton, ami épp előttük áll,
A PSZ ifjúsági tagozata szerint a XXI. században az egyetlen, a gyerekek számára jobbára kínos felvilágosító óra helyett komplexebb, befogadásra építő program kidolgozására lenne szükség. Nyugodt, biztonságos légkör, idő, könyvek és olyan pedagógusok kellenének, akiktől lehet kérdezni.
Egyetértünk azzal, hogy otthon, a családban is kell erről beszélni, de az iskolában is fontos érzékenyíteni: hiszen ott ülnek egymás mellett a hetero, nem hetero, roma, kínai, ukrán, felvidéki származású gyerekek, keresztények, ateisták, görögkatolikusok, zsidók, vagy éppen a tanulási nehézséggel küzdők, autisták, ADHD-sok, hiperaktívak és sorolhatnánk.
A pedagógusok és a segítő szakemberek egyelőre csak találgatni tudnak a jövőről. A bizonytalanságot jelzi, hogy a pszichológusok körében is felmerültek már olyan gondolatok, hogy mostantól nem járhatnak hozzájuk segítségre szoruló LMBTQ serdülők.
Én biztosan dolgozni fogok, van munkám, sajnos, mármint abból a szempontból, hogy nagyon sokan vannak
– jelezte. A pszichológus szerint az elmúlt másfél év a járvány miatt még a pszichésen kiegyensúlyozott embereknek is egy meglehetősen szenzitív időszak volt, hiszen olyan helyzetre kellett reagálni, amire korábban soha, és amihez új megküzdési stratégiák kialakítására volt szükség.
Ennek is betudható, hogy nagyjából mindenhol várólisták vannak, jóval többen szeretnének szakemberhez fordulni, pedig ahogy Lászlóffy Julianna is kiemeli: „nincs több LMBTQ személy most, mint negyven évvel ezelőtt, csak a láthatóság nagyobb, ami az elfogadás szempontjából nagyon fontos”. Ráadásul tapasztalatai szerint a serdülők és a felnőttek egyaránt megválogatják, kihez mennek terápiára, hiszen attól is félnek, hogy még az ott töltött idő alatt is valamiféle sérülést szenvednek el.
Néhány hete egy leendő kliensem beleírta a levélbe, amit küldött nekem, hogy leszbikus párkapcsolatban él, és ha ez nekem gondot jelent, akkor nem kell válaszolnom neki
– mondta példaként.
Ha tényleg komoly mértékű szigorítás várható, akkor a pszichológus szerint a pedagógusok is tarthatnak szankcióktól, amennyiben beszélgetnek a gyerekekkel a sokszínűségről vagy az elfogadásról. Ettől függetlenül azt reméli, lesznek olyanok, akik vállalják ezt, mivel a támogatás és az elfogadás sokat segíthet a gyerekeknek.
Kivált, hogy a pedagógusok sokszor több időt töltenek velük, mint a szülők, így könnyen észrevehetik, ha a viselkedésük megváltozik – az egykor élénk fiatal nyomott, fáradékony, levert vagy apatikus lesz, kialvatlan, túl keveset vagy túl sokat eszik –, és feltételezhetik, hogy valamilyen nehézség áll fenn az életükben. Ilyenkor érdemes beszélgetéseket kezdeményezni, nem eldöntendő, hanem nyitott kérdéseket feltenni, majd esetlegesen a szülővel is felvenni a kapcsolatot a külső segítség bevonása érdekében.
A PSZ ifjúsági tagozatában is jó néhány kérdést felvetett a törvény elfogadása. „Ha egy gyerek kérdez, ezek után úgy kell tennünk, mintha nem létezne olyan, hogy homoszexualitás, transzneműség, interszexualitás, aszexualitás, ha nem akarunk kapni akár egy szóbeli »irgum-burgumot«, vagy esetleg jogi következményei is lehetnek a dolognak? Vajon lehet következménye annak, ha egy iskolapszichológus megnyugtat egy hozzá forduló, magát nem heteroszexuálisnak valló gyereket, hogy nincs vele semmi baj?” – ismertettek ezek közül néhányat.
A tüntetésben is az volt annyira erőt adó, hogy ennyien voltunk. Nagyon erős tartást jelenthet, ha valaki érzi, hogy nincs egyedül. A környezetből is lehet megtartó közeg, meg kell találni a kapaszkodókat, legyen az egy új hobbi vagy egy támogató nagynéni
– emelte ki Lászlóffy Julianna, aki úgy véli, politikai nyereségvágyból kockára tenni gyerekek és családjaik életét „nagyon merész”, miközben – ahogy Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője is említette a tüntetésen elmondott beszédében – a heteroszexualitásról ugyan szó esik a különböző felvilágosításokon, de az esetleges abúzusokról, visszaélésekről, családon belüli erőszakról nem.
A társadalom sokszínű, a gyerekek egy intézményben és az osztályokban sokszínűek, érzékenyíteni kell őket egymás és a társadalom különböző kisebbségei iránt. Attól, hogy valamiről nem beszélünk, mert nem beszélhetünk nyíltan, az ugyanúgy létezik. A dohányboltok kirakatainak eltakarása az égvilágon senkit nem tántorított el még a dohányzástól
– érvelt lapunknak küldött válaszában a pedagógus szakszervezet.
A PSZ ifjúsági tagozatának véleménye szerint a szexuális nevelés témakörét nem tabusítani kell, ellenkezőleg, egy nyugodt, befogadó légkör megteremtésén kell dolgozni, melyben a gyerekek bátran kérdezhetnek. „Megtehetjük, hogy a tanterem ajtaját becsukva magunk mögött továbbra is csináljuk, amit helyesnek tartunk. De hiába vagyunk azon minden erőnkkel, hogy a tolerancia szellemében neveljük a ránk bízott gyerekeket, ha utána a nap végén az utcára kilépve azzal kell szembesülniük, hogy a társadalom egy részét különböző kisebbségek, ezáltal ezen kisebbségekhez tartozó gyerekek ellen hergelik. A valós veszély nem az, hogy gyermekeink, akárhány évesen, látnak-e homoszexuálisokat az utcán, tudnak-e kulturáltan együtt élni, hanem az, hogy az előírt szabályok a gyűlölet csíráját ültetik el bennük” – szögezték le.
A törvény távlati hatásait nehéz megjósolni, ám Lászlóffy Julianna úgy látja, pszichésen biztosan káros következményei lesznek azokra az LMBTQ fiatalokra, akik épp keresik önmagukat, és emiatt egy olyan közegben lesznek kénytelenek élni, ahol ezt szégyellni kell, nem tudják majd, kihez fordulhatnak, hol lehetnek önazonosak, pedig ez a kulcs a pszichés kiegyensúlyozottság felé vezető úton.
„Ez nem úgy működik, hogy egy fiatal betölti a tizennyolcat, és akkor hopp, meleg lesz, hanem amikor serdülőként elkezd ezzel foglalkozni, nagyon nem mindegy, milyen közegben van éppen” – magyarázta. Nem véletlen, hogy számtalanszor előfordul, hogy valaki akár 50–60 évesen, több évtizednyi házasság és gyerekek után lép ki az előző életéből, mert csak akkora jut el odáig az önismeretében, hogy világossá váljon, valójában nem heteroszexuális.
A törvény elfogadásával azok kerültek a legnehezebb helyzetbe, akik a környezetükben semmiféle támogatást nem kapnak, nekik a szakember azt tanácsolja, hogy a közösségi oldalakon keressenek olyan csoportokat, ahol tudnak hozzájuk hasonlókkal, illetve segítőkkel beszélgetni a bennük zajló folyamatokról. Ha pedig szuicid gondolataik is előfordulnak, mindenképpen hívják fel valamelyik ingyenesen hívható segélyszolgálatot: a legfontosabb, hogy merjenek segítséget kérni.
