Amikor megérkeznek a tanodába, egy-két gyerek, legyen akár középiskolás, hangosan üvölti a nevem, és szalad oda hozzám, hogy átöleljen. Ez minden alkalommal feltölti az embert
– meséli Mutier Uszáma, a Motiváció Műhely egyik munkatársa. Az elmúlt időszak bővelkedett ilyen pillanatokban, hiszen közel három hónap után nemrég újra visszatérhettek a gyerekek.
A Motiváció Műhely hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok társadalmi beilleszkedését támogatja. Legfontosabb hátránykompenzáló programjaikkal a Motiváció Tanodákban – Szegeden és Balástyán – harminc-harminc gyermeket támogatnak.
A szegedi tanodában egy fotókkal borított fal fogadja a látogatókat, a képeken a gyerekek, a munkatársak és az önkéntesek szerepelnek. „Jó látni, hogy évről évre egyre többen vagyunk, lehet, hogy egyszer majd a plafonról is fotók fognak lógni”, mondja Uszáma. Egyelőre képek helyett léggömbök vannak a fejünk felett, rajtuk a tanodás növendékek neve olvasható. A visszatéréskor minden gyerek igyekezett megkeresni, hol található a sajátja a színes sokaságban.
A lakásban van még úgynevezett „szőnyeges szoba is”, ez a gyerekek kedvence, vélhetően az itt található babzsákok miatt. Itt néha a pihenésé, néha az ugrálásé a főszerep, de előfordul, hogy házi turkálót rendeznek, amikor ingyen elvihetők olyan ruhák, amelyekre másoknak már nincs szüksége.
A könyvek és a társasjátékok egy tanoda klasszikus hozzávalói, nem úgy az egyik szobában található telefonfülke. A járványhelyzet miatt ez a különleges berendezési tárgy most inkább tárolásra szolgál, ám a boldog békeidőkben a gyerekek szívesen ültek be ide beszélgetni, élvezve, hogy minden történet és titok a fülke falai között marad, a többiek mit sem sejtenek a bent elhangzottakról.
A tanoda immár tíz éve működik, a hallgatói mentorprogram pedig 2007-ben indult, amelynek keretében kezdetben a segítők az iskolákban tartottak a gyerekeknek kiscsoportos délutáni foglalkozásokat. Ma már azonban nem ők mennek a gyerekekhez, hanem a gyerekek hozzájuk, mindannyian legalább heti két alkalommal. Korcsoportokra bontva, általában öt–tíz fő dolgozik együtt, a foglalkozásokon túl pedig lehetőség van egyéni korrepetálás igénylésére is, ha valakinek éppen meggyűlik a baja valamelyik tantárggyal.
A foglalkozásokon képesség- és készségfejlesztés zajlik, nem az iskolai tudást próbáljuk bővíteni, inkább többek közt az olvasás, szövegértés, matematikai készségek fejlesztésére koncentrálunk, de ezen kívül előkerül a társasjáték-pedagógia és a szociális kompetenciák fejlesztése is. Elég sokszínű a program
– hangsúlyozza Uszáma, hozzátéve: játékos megoldásokkal olyan témákkal foglalkoznak, amelyek a leginkább érdeklik a gyerekeket.
A társasjátékok fontos szerepet töltenek be a tanoda életében, hiszen mára már lettek saját fejlesztésű játékaik is. Egyik ezek közül a szegedi árvízhez kapcsolódik – a játék lényege, hogy meg kell menteni a várost az ártól –, míg egy másikban egy hátrányos helyzetű tanuló életét követhetjük végig az iskolarendszerben, vagy éppen a szegregációt kell megszüntetni egy iskolában.
A tanodában csoportvezető mentorok, illetve önkéntesek is dolgoznak, Uszáma is így került ide, mára pedig teljes értékű munkatársként erősíti a csapatot. Tanár szakos hallgatóként neki is jó lehetőséget adott a Motiváció Műhely arra, hogy kipróbálja és képezze magát, illetve a gyakorlatban is megvalósíthassa az ötleteit, végre gyerekek között.
A tanoda mindennapjai persze nem csak különféle foglalkozásokból, fejlesztésekből állnak: rengeteg szabadidős programot is – mozi, színház vagy koncert – szerveznek az idejáró, főként hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek.
Ők nem tehetik meg azt, hogy csak úgy utazzanak, kiránduljanak, különböző helyekre eljuthassanak, így nyáron mindig szervezünk ottalvós kirándulásokat is. A célpont általában Budapest, mert a gyerekek örök kívánsága, hogy oda eljussanak
– mondja Uszáma.
Tavaly márciusban, ahogyan az iskoláknak, úgy a tanodáknak is, egyik napról a másikra kellett átállniuk online működésre. A prioritást ekkor a gyerekekkel, családokkal való kapcsolattartás jelentette, át kellett alakítani működésüket úgy, hogy közben figyelembe tudják venni, nem mindenki rendelkezik ugyanazokkal a kompetenciákkal az online tanuláshoz, ráadásul nem mindenhol adottak a megfelelő eszközök sem.
Sok család esetében nem csak az okozott problémát, hogy nincsen számítógép vagy tablet a távoktatáshoz. Néhány szülő munkahelye megszűnt, másokat elbocsátottak, így a tanodának a régi feladatai mellett ezekre a megváltozott élethelyzetekre is reagálnia kellett. Élelmiszercsomagokkal igyekeztek segíteni a nehéz helyzetbe kerülőknek, illetve azt is megoldották, hogy minden tanodás gyerek rendelkezzen megfelelő eszközzel az online kapcsolattartáshoz.
Az online foglalkozásokon az iskolai elvárásokat is szem előtt kellett tartani, hiszen sok szülő nem tudta, hogyan kell feltölteni a házi feladatokat a gyerekeknek, így arra is külön figyelmet fordítottak, hogy ez mindenkinél gördülékenyen menjen. Akadtak, akiknek kiemelten fontos volt a tanulássegítés, az viszont általánosságban nehézségeket okozott, hogy egyes iskolákban nem tartottak órákat, csak kiadták a feladatokat a diákoknak.
A tanodás gyerekeknek legalább mi itt vagyunk, és segítjük őket. A hátrányos helyzetű gyerekek eszközök, kompetencia és szülői segítség terén is hátrányból indulnak
– mondja. Előfordulhat ugyanis, hogy noha egy gyerek megcsinálja a kiadott feladatokat, nem boldogul az online felületeken, így a pedagógusok azt mondhatják, hogy „ez a diák nem csinál semmit”, miközben igen, csak nem boldogul a távoktatás útvesztőiben.
A gyerekek nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, ha megkapnak egy nap egy heti anyagot, és nekik kell megpróbálniuk boldogulni
– mondja. Ám nemcsak a gyerekeknek, a tanoda mentorainak is fel volt adva a lecke, hogy helytálljanak az új szerepkörben. Ehhez különböző online képzéseken vettek részt, megtanulták a távoktatáshoz használható platformok működését, miközben egy pillanatra sem állt le a tudásmegosztás a háttérben.
A gyerekek ennek köszönhetően hozzászoktak, hogy az online tanulás nagyban különbözik a személyes munkától, de Uszáma azt mondja, egy idő után már ráéreztek, mi mindennel tudják „bevonzani” a gyerekeket. Természetesen vannak olyanok, akiknek a személyes találkozások nehezebben pótolhatók, mint másoknál, és olyanok is, akiknek az online térben való kommunikáció jóval nehezebben megy, mint a társainak.
A mentor szerint egyes családokban láthatóan meg is erősödött a kapcsolat ebben az időszakban, hiszen azáltal, hogy a tanulás a tanoda falai közül egy család nappalijába költözött, sokszor a többi családtag is bevonódott valamelyest a munkába, néha a foglalkozásokon hallották is, hogy egy-egy szülő ott van a háttérben.
A gyerekek igencsak hullámzó hangulatban élték meg az online tanulással töltött hónapokat. „Olykor lelkesen csinálták, láthatóan jól érezték magukat az online térben, tudtak egymáshoz kapcsolódni, még akkor is, ha az idő nagy részét a négy fal között, a számítógép előtt ülve töltötték”, fogalmaz Uszáma. Máskor viszont jöttek a mélypontok, amikor már a komolytalanabb feladatokhoz sem volt kedvük, még a leginkább lelkes gyerekek is a pokolba kívánták időnként a távoktatást, szerettek volna együtt tanulni, ahogy addig megszokták.
Azért az tud nehézségeket okozni, amikor hat testvér ott van a háttérben a foglalkozások alatt, akik ráadásul természetesen nem tudnak csendben lenni, de ez nem is elvárható tőlük
– teszi hozzá. A kulcs szerinte többek közt az volt az elmúlt egy évben, hogy ha valami nem megy úgy, ahogy szeretnék, akkor képesek legyenek elengedni, és helyette valami teljesen mást bedobni, hátha az működik a gyerekeknél a nehezebb pillanatokban is.
Uszáma egyébként matematika-biológia szakos tanárként végez hamarosan az egyetemen, épp a tanítási gyakorlatát töltötte tavaly tavasszal, amikor a járványhelyzet miatt egyik napról a másikra bezártak az iskolák kapui. A nyolcadikosok matematikaóráit így online kellett megtartania, ami, mint mondja, nem a világ legegyszerűbb küldetése, hiszen a matematika egyébként is okoz nehézségeket a diákoknak, egy számítógépen keresztül magyarázva pláne.
Mindezt úgy igyekezett orvosolni, hogy kicsit visszavett a tempóból, amit az iskola „normál keretek között” diktálna, és az egyébként egy tanóra alatt elsajátítandó tananyagra inkább két-három órát szánt.
„A fejlődés nem abban mutatkozik meg, hogy az iskolában milyen jegyei vannak, hanem hogyan kommunikál, miként bánik másokkal egy gyerek. Sokszor úgy jönnek hozzánk, hogy nem képesek közösségben viselkedni, és eljutnak odáig, hogy már-már felnőttként tudnak helytállni és együttműködni a többiekkel” – hangsúlyozza a mentor.
A tanoda eredményességének egyik ékes példája Dominika is. A hetedik osztályos lány tavaly szeptemberben került Uszáma csoportjába, nagyon jól tudnak együtt dolgozni, hiszen a fiatal lány mindig nagyon aktív és tele van ötletekkel.
„Mára még nagyobb magabiztossággal áll a dolgokhoz, tanodai körben is sokkal rutinosabban mozog. Mivel általában jó ötletei vannak, sokat fejlődött a kezdeményező képessége. Szereti aktívan formálni a tanodai életet, csoportjának képviselőjeként szívesen szól bele az aktuális szabályokat, programokat befolyásoló kérdésekbe. Úgy látom, hogy kezdeményezésben, kommunikációban, valamint érdekérvényesítésben fejlődött a legtöbbet a nálunk töltött idő alatt” – vélekedik a mentor Dominikáról.
A 13 éves lány azt mondja, „elég ramatyul” állt a tanulással, amikor a tanodába került, de az itt töltött idő alatt érzi a pozitív változást. Azért bevallja, hogy a matekfeladatok nem tartoznak a kedvencei közé – habár ezekkel is megküzdenek rendszeresen a mentorával együtt –, jobban szereti, amikor közös sütés-főzés a program.
A tanoda egy kis kuckó mindenkinek
– fogalmaz Dominika, aki arra a kérdésre, hogy hol szeret jobban tanulni, a másodperc töredéke alatt vágja rá, hogy a tanodában. Ha tehetné, sokkal több időt töltene itt, mentora így nyugtázta is, hogy ideje szervezni egyéni tanulást is kettőjüknek.
A fiatal lánynak nem volt a szíve csücske az online tanulás, „elegem volt abból, hogy egész nap a gép előtt kell ülni, és nem együtt voltunk, hanem mindenki külön”, mondja. Anyukája sem szívlelte túlzottan a távoktatást, „a végén már nagyon nehezen bírta, hogy mindenkinek segítenie kell, miközben az otthoni dolgokkal is haladnia kellene”, emlékszik vissza.
Ráadásul Dominika odahaza az iskolai tananyagot sem értette meg úgy, mint a normál tanítási órákon, így nagyon várta, mikor térhet vissza a tanterembe.
Senki nem akart visszamenni rajtam kívül, én örültem a legjobban, hogy újra lehet iskolába járni
– hangoztatja. Hiányoztak neki az osztálytársak és a tanárok is, de azért úgy látja, többé-kevésbé jól viselte az elmúlt időszakot. „Most csak az a fontos, hogy itt lehetünk végre, és nem online, mindegy, mit csinálunk, úgyis jó lesz”, közli lelkesen.
Dominika bevallja, tanodába szívesebben jár, mint iskolába, „itt sokkal szabadabban vagyunk, számít a véleményünk”, indokolja meg. A tanodás foglalkozásokon a mentorok szerinte jobban elmagyarázzák a tananyagot, míg az iskolában ez nem megy olyan gördülékenyen. „Iskolában nem szeretünk lenni, így sokszor rosszul viselkedünk, a tanodában viszont odafigyelünk egymásra”, fogalmaz.
Nagyon sok órán csak kiadták a feladatokat a tanárok, amit magunktól kellett megoldani a tankönyvek, valamint internetes anyagok segítségével. Ezeknél hiányzott a magyarázat. Mások megtartották az órákat online, viszont ezek unalmasak voltak, és sokszor volt, hogy csak a házi feladatot néztük meg rajta
– vélekedik. Ha ő találhatta volna ki, milyen legyen az online oktatás, sokkal kevesebb online jelenlétet kért volna a diákoktól, és több magyarázatot adott volna a feladatokhoz. Még szerencse, hogy a tanoda szabályainak létrehozásában a gyerekek is részt vesznek, így az biztosan rengeteg élményt tartogat majd számára a jövőben is – online és élőben egyaránt.
