Gazdaság

Hasít a Mészáros Lőrinc-féle életbiztosító

A Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos érdekeltségébe tartozó cég közleményében kiemelték: a csoport teljes átfogó jövedelme 67 millió forint veszteség volt január-márciusban az egy évvel korábbi 1,18 milliárdos mínusszal szemben. A jelentés szerint az adózott eredmény növekedése egyrészt annak köszönhető, hogy a nem-élet szegmens vesztesége 50 millió forintra csökkent az összehasonlító periódus 73 millió forintos veszteségével szemben. Az élet szegmens nyeresége ugyanakkor 444 millió forintra növekedett az egy évvel korábbi 365 millió forintos eredményéről – folytatták. Az egyéb szegmensen elért veszteség 11 millió forint, 37 millió forinttal kevesebb, mint az összehasonlító periódusban.

A kibocsátó saját tőkéje a 2020. év végi 13,894 milliárd forintról 13,795 milliárd forintra csökkent az első negyedévben – ismertették. A saját tőke változását a teljes átfogó jövedelem 67 millió forintos veszteségének elszámolása és a visszavásárolt saját részvények összege (mínusz 32 millió forint) okozta – tették hozzá.
A biztosítási díjbevétel az első negyedévben az összehasonlító periódus díjbevételénél 19 százalékkal több, 4,979 milliárd forint volt.

Arra is kitértek, hogy az élet szegmensben az új szerzések összege 1,058 milliárd forintot tett ki, amely 25 százalékos növekedést mutat 2020. év első negyedévéhez képest.

A növekedés dinamikusabbá tétele érdekében a társaság alapítói a biztosító alaptőkéjét 5 millió forinttal 1,06 milliárd forintra megemelték március 26-án – idézték fel a jelentésben. A biztosító papírjai hétfőn 320 forinton zártak, az elmúlt egy évben legtöbb 388 forintért, legkevesebb 150 forintért kereskedtek a CIG-részvényekkel.

Kapcsolódó
Mészáros egészségbiztosítását árulja a Nemzeti Közmű, hiszen az állami rossz
A fogyasztókat telefonon keresik meg és például az állami egészségügy hiányosságaival érvelnek a privát biztosítás megvásárlása mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik