A választói korhatár csökkentése legutóbb az Egyensúly Intézet egyik, a demokráciát revitalizáló felvetése volt, de korábban több ellenzéki párt is tett arra javaslatot, hogy a 18 évnél fiatalabbak részt vehessenek a politikában. A Jobbik 2020 végén nyújtotta be alaptörvény-módosító javaslatát, hogy a 16 évesek is szavazhassanak az országgyűlési választáson. Szilágyi György, a párt képviselője azzal érvelt, hogy „hosszú évekre, évtizedekre meghatározhatjuk Magyarország jövőjét, éppen ezért fontos, hogy minél tisztábban és minél szélesebb körben történjen meg ez a választás”. Ezzel egy alig rejtett politikai érvelést mutatott fel: a 2022-es választás tétje felől láttatta indokoltnak a választói korhatár csökkentését. Azaz kevéssé az oktatási rendszer, illetve az állampolgári szocializáció, vagy a fiatalok politikára vonatkozó tudásának megalapozottságát tekintve jutott arra az álláspontra, hogy megérett az idő a részvételi korhatár leszállítására.
Szintén a múlt év végén a Momentum az előválasztási korhatárral összefüggő kezdeményezéssel jelentkezett. E szerint az előválasztáson azok a fiatalkorúak is vehessenek részt, akik 2022 májusáig betöltik 18. évüket. Ezt támogatta az LMP is, lévén, a zöld párt szintén 2017-ben, azaz egy évvel a választás előtt élt volna alaptörvény-módosítással a választói korhatár csökkentése érdekében.
E kísérletek esetében a politikai érdek világos volt. Ennek megfelelően a napi hírfolyam levonulásával el is felejtődtek. Nem véletlenül: légüres térbe érkeztek, legalábbis abban az értelemben, hogy a politikai aktivitás és érdeklődés generálásának (jó) szándéka mellé nem rendeltek az ahhoz szükséges intézményi, szocializációs és szociális változtatásokra vonatkozó forgatókönyveket.
A felnőttek se tudatosabbak
Amikor előkerül a választói korhatár leszállításának gondolata, gyakori kérdés, hogy vajon a fiatalok rendelkeznek-e megfelelő ismeretekkel és tudással a választási részvételhez, illetve kényszerképzet, hogy kevéssé érdekeltek és motiváltak a politikai véleménynyilvánításra, mint az őket szorosan előző nemzedék. Szerencsére mindez mára kikopni látszik az érvelésből. Nem feltétlenül a közösségi médiás aktivitás vagy klímatüntetők szocializációja cáfolja ezt, mivel a digitális beágyazottság önmagában nem a politikai aktivitást generáló bizonyosság. De ha már szükséges a fiatalokat megvédeni, úgy érdemes nem elfelejteni, hogy a választók informáltsága eleve különböző, és alulinformáltak milliói vesznek részt a választásokon. Adatokkal sem igazolható, hogy a választók többsége programalapon, mérlegelve, racionális kalkuláció alapján szavazna egyik vagy másik pártra. Persze az nem mindegy, hogy egy-egy párt táborában mennyien vannak a jól informáltak, ők ugyanis referenciaszemélyek saját közösségeikben.
Tény, hogy a fiatalok politikai aktivitása alacsonyabb más korosztályokkal összehasonlítva, és e tekintetben jelentős változásokat itthon nem tapasztalhattunk az elmúlt években (lásd az Aktív Fiatalok kutatási projekt egyes hullámainak kis elmozdulásait).
A klasszikus szocializációs ágensek (mint a család és az iskola) távolról sem töltik be a politikai ismeretek átadásának szerepét, ahogyan a baráti közösségekben sem a politika a leggyakoribb téma, és a fiatalok közösségimédia-fogyasztását sem ez határozza meg. A szülők és gyermekeik politikai részvétele azonban hasonló, azaz nem mindegy, „mit hoz otthonról” a fiatal. A család mellett az iskola a fiatalok legfontosabb környezete, olyan színtér, ahol információhoz jutnak, ismereteket szereznek, elsajátítják a társadalmi normákat és értékeket.
A politikai szocializáció sem vizsgálható csak az egyének szemszögéből, tükröződik abban a társadalmi környezet és annak igényei is. Ebben az összefüggésben a szociális helyzetet és beágyazottságot a politikai viselkedés egyik legfontosabb magyarázójaként kell kezelni. Ebből az is következik, hogy a választói korhatár 16 évre szállítása nem elképzelhető az állampolgári ismeretek tanítására vonatkozó koncepcionális elgondolás nélkül. Ebben pedig – finoman szólva – jelentős lemaradása van a hazai oktatási rendszernek.
Visszatérve, bár mára megkopott, mégis évtizedeken át visszatérő érvelés volt, hogy egy 16-17 éves fiatal nem elég képzett, informált, és nem is igazán érdekelt abban, hogy részt vegyen a politikában, azaz szavazzon. Pedig az, hogy érdekeltté válik-e vagy sem, megint megannyi tényező függvénye. Szemben a korhatárt leszállítani igyekvők érvével, maga a lehetőség nem eredményez automatikus aktivitásnövelést egyéb intézményi reform nélkül. Önmagában az sem lehet elégséges érv, hogy a korhatár csökkentése elősegítené a nemzedékek közötti szakadék mérséklődését, ez csak egyike a lehetőségeknek.
A korhatár leszállításból ugyanakkor megannyi további kérdés fakad, a jogok mellett a felelősség kérdéskörének újragondolása (közteherviselés, büntethetőség és így tovább). Ezért is érdemes elmélyülni az eddigi tapasztalatokban. A csökkentéspártiak érvelésében visszatérő példa Ausztria, így az alábbiakban részletesebben is foglalkozunk vele.
Tartózkodó Európa
Annak ellenére, hogy a világ egyes részein – például Dél-Amerikában – a választási korhatár leszállítása egyre nagyobb teret nyer, az európai országok hezitálnak a kérdés tekintetében. A korhatár csökkentését számos országban megvitatták (Dánia, Norvégia, Egyesült Királyság), mégis csak néhány tette lehetővé fiataljainak, hogy aktívabban formálhassanak véleményt – még ha limitált mértékben is (Németország, Svájc, Horvátország, Észtország, Montenegró, Málta, Bosznia-Hercegovina). Skócia is lehetőséget biztosított a 16-17 évesek számára 2015-ben, ahogyan Norvégia is tett erre kísérleteket.
A témában referenciának tekinthető Eva Zeglovits és Martina Zandonella megállapításaira alapozva kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy a politikai érdeklődés a korai felnőttkorban „indul útjára”. Az ezekben az években ért hatások döntőek lehetnek. Általános részvételi arányok mutatják azonban, hogy az ezt követő életszakasszal ez nem mindig állandósul, a politikai érdeklődés szintje csökken(het), de legalábbis ingadozhat. A politikai érdeklődés szempontjából kiemelt időszak a 14 éves kor és a húszas évek közepe, azaz a középiskolás időszak és a fiatal felnőttkor tényleg fontos. Ennek legfőbb magyarázata – ahogyan Oross Dániel és Szabó Andrea írja –, hogy a politikai érdeklődéshez kapcsolódó készségek, tudások, értékek és attitűdök ebben a korban alapozódnak meg, és ezek szolgálhatnak alapul a későbbi politikai kötődéshez.
Az osztrák példa
Nézzük a sokat hivatkozott osztrák példát. Ausztriában köztudottan hagyományosan magas a választási részvétel, 2002 óta parlamenti választáson egyszer sem volt 74 százalék alatt. A 2007-es választási reform magában foglalta a 16 éves korral járó általános választójogot, beleértve a szövetségi és elnökválasztásokat, az EP-választásokat, valamint a népszavazásokat. Azonban ehhez szükséges hozzátenni, hogy Ausztriában a törvényreformot egy a fiatal választóknak szánt intézkedéscsomag kísérte, a többi között tájékoztató kampányok sokaságával és az állampolgári ismeretek oktatásának priorizálásával. Készülve a 2008-as szövetségi választásra az első szavazók „felkészítésében” az iskolák kivették részüket. Hasonlóra Magyarországon 2026-os távlatban sem adottak a feltételek.
Eva Zeglovits és Julian Aichholzer kutatásai visszaigazolták az osztrák döntéshozókat: nőtt a politikai érdeklődés. A 16-17 évesek körében végzett vizsgálatok alapján a politikai iránti teljes érdektelenség aránya 2004-ben 14 százalék volt, 2008-ban már csak 6,6 százalék, míg a „nagyon érdeklődők” aránya 8,1 százalékról 21,8 százalékra emelkedett. Ugyanez a tendencia figyelhető meg a hírek követésében is.
Ezzel párhuzamosan az újonnan bevont 16-17 évesek esetében a szülők politikai érdeklődésre gyakorolt hatása 2008-ra csökkent, és az iskola szerepe erősödött e tekintetben. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy Ausztriában sem következett ebből az, hogy az érdeklődés tartós maradt volna – mindezt Aichholzer és Zeglovits regionális választásokon vizsgálták. Az első szavazókat elemezve azok részvételi hajlandósága a kor előrehaladtával csökkent. A bécsi mintát vizsgálva azzal szembesültek, hogy fiatalabb első szavazók részvételi aránya növekszik, míg az idősebb első szavazók részvételi aránya, hajlandósága fokozatosan csökken. Azaz a fiatalabb (16-17 éves) választópolgárok részvételi aránya magasabb, mint az idősebb (18-20 év közötti) első szavazóké.
Norvégia nem Ausztria
A közelmúltban Norvégia is kísérletet tett önkormányzati szinten a választói korhatár csökkentésére. Az önkormányzatok jelentkezhettek, hogy részt vegyenek a „kísérletben”, így választottak ki húsz települést. A pályázási folyamatra tekintettel valószínűsíthető, hogy a tulajdonképpeni próbaválasztásokon részt vevő önkormányzatok érdemi tevékenységet végezhettek azért, hogy bevonják a 16-17 éves fiatalokat a közéleti kérdésekbe. Az eredmények mégis jelentős különbségeket és „hiányosságokat” mutatnak az osztrák példával szemben.
A Magyarországról nézve irigylésre méltó oktatási rendszer ellenére is a norvég 16-17 évesek politikai érdeklődése elmaradt az idősebb első szavazókhoz képest, közvetve igazolva azt a populáris ellenérvet, hogy a politikai érdeklődéshez „érni kell”. És akkor azt ki sem bontjuk, hogy „átlag” norvég és magyar fiatal politikai érdeklődése között a különbség nagyságrendi.
Átfogó oktatási reform nélkül nincs értelme
Mint a fentiekből is kitűnik, a választói korhatár csökkentéséhez csak jelentős intézményi-oktatási reformok mellett érdemes hozzákezdeni. A fiatalok bevonása a döntési és szavazási aktusokba nem magától értetődő, legalábbis az első „becsekkolás” utáni tartósság fennmaradása megannyi tényező függvénye. Álláspontunk szerint egy ilyen folyamatnak Magyarországon ma semmilyen lehetősége nem adott; egyszerre zajlik a fiatalok intézményi depolitizálása, illetve ideológiai átprogramozása (Szabó és Oross ezt a folyamatot hívja közvetlen, politikailag motivált, ideologikus politikai szocializációnak). Az ezekkel való szakítás, majd ebből a választói korhatár csökkentéséhez szükséges feltételek teljesítése egy Orbán utáni helyzetben sem lehetséges egy kormányzati ciklus alatt. Felvetni ezt több mint érdemes, ám inflálni percekig tartó „szólítsuk meg a fiatalokat” minikampányokkal kevésbé indokolt.
Böcskei Balázs – Simon Dávid
A szerzők az IDEA Intézet elemzői
