Belföld

17 évet kapott a tatai férfi, aki kivégezte a háromgyermekes feleségét az esküvő után

Tizenhét év fegyházra ítélte a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki 2019 nyarán három hét házasság után kivégezte a feleségét, mert attól félt, hogy elhagyja.

K. László 2019. augusztus 8-án vette feleségül a három kisgyermeket nevelő anyukát, akikkel az édesanyjával közösen lakott ingatlanában kialakítandó önálló lakrészben kívánt együtt élni, amelyhez babaváró hitelt is igényeltek.

A férfi édesanyja azonban ellenezte a házasságkötést, és azt is, hogy a menye odaköltözzön. A férfi igyekezett megfelelni mind az édesanyja, mind pedig a felesége elvárásainak, ami pszichésen zavart állapotot eredményezett nála, és a feszült idegállapota miatt szorongásoldó hatású gyógyszert szedett.

K. László és a nő a ház sufnijában együtt töltötték az éjszakát, majd a feleség másnap is ott maradt. A férfi csak egyszer ment át a ház első felébe, ebédelni az édesanyjához, ahová a nő kísérte el.

A férfi a visszaérkezése után másfél órával felkapott egy baltát és a nőt minden különösebb előzmény nélkül, fel nem deríthető motívumtól vezérelve, többször fejbe vágta egy baltával, majd magához vette a vadászkését és háromszor mellkason szúrta. A baltaütések és a késszúrások következtében a feleség a helyszínen életét vesztette.

A férfi a bűncselekmény után értesítette a rendőrséget, és a helyszínen megvárta a kiérkező rendőröket. Az asszony halálának oka a nyílt koponya- és agysérülés volt. Az időben érkező szakszerű egészségügyi ellátás esetén sem lehetett volna a sértett életét megmenteni.

A kegyetlen férfi a féltékenységével magyarázta a történteket. Attól tartott, hogy a nő elfogja hagyni, ezt pedig nem akarta. A Tatabányai Törvényszék 17 év fegyházra ítélte az elkövetőt.

A vádhatóság hosszabb tartamú szabadságvesztését fellebbezett, kiemelve, hogy három kiskorú gyermek az anyja elvesztése miatt árván maradt. A táblabíróság helybenhagyta az elsőfokon kiszabott büntetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik