Tudomány zöldövezet

A szennyező elit felelős a kibocsátás jelentős részéért

Egy új vizsgálat alapján a leggazdagabb emberek radikális életmódváltására is szükség lesz a klímaváltozás megfékezéséhez – írja a BBC-re hivatkozva az MTI.

Az adatok alapján a legvagyonosabb 1 százalék kétszer annyi szén-dioxidot bocsát ki, mint a legszegényebb 50 százalék együttvéve.

A legtehetősebb 5 százalék, az úgynevezett szennyező elit, 37 százalékban járult hozzá az emisszió növekedéséhez 1990 és 2015 között.

A jelentést a Cambridge-i Fenntarthatósági Bizottság készítette. A szakértők azt vizsgálták, hogy miként lehet a leghatékonyabban fokozni a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorítására irányuló erőfeszítéseket.

Többen úgy vélik, hogy az emisszió csökkentését technológiai fejlesztésekkel, nem pedig várhatóan népszerűtlen intézkedésekkel lehet gyorsítani. Peter Newell, a Sussexi Egyetem munkatársa és a tanulmány vezető szerzője szerint a testület teljes mértékben támogatja a fejlődést, ennek ellenére egyértelműen látszik, hogy drasztikusabb erőfeszítésekre van szükség, hiszen a kibocsátás egyre emelkedik.

Newell úgy véli, muszáj visszaszorítani a túlfogyasztást, és ezt a szennyező elit körében kell kezdeni. „Ezek az emberek repülnek a legtöbbet, vezetik a legnagyobb autókat, illetve élnek a legnagyobb otthonokban, amelyeknek a fűtése nem okoz problémát számukra, ezért nem is aggódnak amiatt, hogy megfelelően szigetelt-e az otthonuk vagy sem. Ők azok az emberek, akik igazán megengedhetnék maguknak a jó hőszigetelést és a napelemek használatát, ha akarnák” – mondta a szakember.

Flashpop / Getty Images

Newell szerint a klímaváltozás problémája akkor kezelhető, ha mindenki azt érzi, hogy részese egy kollektív erőfeszítésnek. A gazdagok részéről ez azt jelentené, hogy kevesebb fogyasztással mutatnak példát a szegényebb embereknek.

„A sokat repülő gazdagok azt gondolhatják, hogy ellensúlyozni tudják a kibocsátásukat faültetésekkel és a szén-dioxid megkötését szolgáló egyéb projektekkel. Ezek a kezdeményezések azonban erősen vitatottak és nem hatékonyak” – emelte ki a kutató, megjegyezve, hogy a tehetőseknek egyszerűen kevesebbet kellene repülniük és autózniuk, még akkor is, ha elektromos járművet vezetnek, mert az is terheli az elektromos rendszert.

A bizottság jelentése alapján a párizsi klímaegyezmény célkitűzéseit nem lehet megvalósítani radikális életmód- és viselkedésbeli változások nélkül. Ezekre elsősorban a társadalom legfelsőbb rétegénél van szükség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik