Belföld

Ursula von der Leyen válaszolt a Karácsony-Ujhelyi tandemnek

MTI/EPA/Pool/Aris Oikonomu
MTI/EPA/Pool/Aris Oikonomu

„Határozott és gyors” választ küldött az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen arra a megkeresésre, amelyet néhány nappal ezelőtt Karácsony Gergely főpolgármester és Ujhelyi István küldött az uniós testület vezetőjének – számolt be vasárnap a levélváltásról a szocialista EP-képviselő.

Mint írta, levelükben arra hívták fel a figyelmet, hogy a magyar kormány nyomokban sem tesz eleget azon kötelességének, hogy széleskörű társadalmi vitát folytasson a hazánknak járó újjáépítési csomag mintegy 5472 milliárd forintnyi támogatásának sorsáról.

Rámutattunk arra, hogy az Európai Parlament és a Tanács nemrég fogadta el azt a rendeletet, amely konkrétan a társadalmi partnerekkel (önkormányzatokkal, civil- és szakszervezetekkel, egyéb fórumokkal) megvitatott nemzeti reformterv benyújtására kötelezi a tagállami kormányokat. A Fidesz azonban egyelőre csak elbábozza ezt a társadalmi konzultációt, ez a magatartás pedig végső soron veszélyezteti ezeknek a (következő hétéves uniós költségvetésen felül rendelkezésre álló) újjáépítési forrásoknak a lehívását

– írja közleményében Ujhelyi István, aki szerint Ursula von der Leyen válasza gyors volt és egyértelmű.

Az uniós vezető többek között azt írta a két magyar politikusnak, hogy „a folyamatot az egyes tagállamok jogi keretrendszerével összhangban, a helyi és regionális hatóságok, a szociális partnerek, civil szervezetek, ifjúsági szervezetek és más érdekelt felek bevonásával kell lefolytatni, és az érdekeltek véleményének figyelembevételével a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben. A Bizottság ezt a kérdést a tagállamokkal folytatott kétoldalú találkozókon is aktívan és rendszeresen felveti”.

Ursula von der Leyen arra a felvetésre is kitért, hogy bár sem a konzultáció nem zajlott még le érdemben, sem a részletes nemzeti reformtervet nem fogadták még el, a magyar kormány máris 1500 milliárdot ígér az egyetemeknek ebből a költségvetésből. Az EB elnöke azt írta, tudomásul veszi az ezzel kapcsolatos aggályokat, hozzátéve: a tagállami kormányoknak „biztosítaniuk kell az uniós és nemzeti jogszabályok betartását, és helyreállítási és rugalmassági tervükben pedig indokolniuk kell a vonatkozó intézkedéseket”, az Európai Bizottság ezután mérlegelni fogja, hogy kellő biztosítékot nyújtanak-e az abban megfogalmazott tételek vagy sem.

Ujhelyi sokatmondónak tartja, hogy a bizottsági elnök válaszlevelének utolsó mondata így szól:

az Európai Csalás Elleni Hivatal, az Európai Számvevőszék és maga az Európai Bizottság is hozzáférést kérhet a releváns adatokhoz, és szükség esetén felülvizsgálhatja a pénzeszközök felhasználását.

Ujhelyi értelmezésében ez azt jelenti, hogy a magyar kormánynak – ha nem akarja veszélyeztetni vagy épp elveszíteni a Magyarországnak járó újjáépítési források időbeni lehívását – ideje „összekapnia magát, és április végéig nem kamu-konzultációt, hanem érdemi és átfogó társadalmi párbeszédet folytatni a források felhasználásáról”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik