Belföld koronavírus

Beoltották az idősotthonban élő nagymamámat. Mikor látogathatom meg újra?

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI

Könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni. Egy olyan kérdés van, amit meg fogunk fontolni, hogy az idősotthonok lakói, akiket már több mint 80 százalékban átoltottunk, sokat szenvednek amiatt, hogy nem látogathatjuk őket és ők sem hagyhatják el az intézményeket. Itt szeretnénk valami emberileg elfogadható megoldást találni.

Erről beszélt Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban bő egy hónappal ezelőtt, február 24-én. Emberileg elfogadható megoldást viszont azóta sem sikerült találni erre a problémára.

Az idősotthonokban – a nyarat leszámítva – immár egy éve látogatási tilalom van érvényben a koronavírus-járvány miatt. Ez az intézkedés indokolt is volt, hiszen az első és a második hullámban ezekben az intézményekben szedte a legtöbb halálos áldozatot a vírus.

A jelenleg is tomboló harmadik hullám annyiban mindenképpen más, hogy az idősotthonok átoltottsága rendkívül magas, aminek eredménye meglátszik a statisztikákban is. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt hét csütörtöki kormányinfón beszélt arról,

fontos tapasztalat, hogy az idősotthonokban, ahol mindenkit beoltottunk még az első körben, ott egy százalék alá csökkent a megbetegedések száma. Ez jól mutatja, hogy a legidősebbek, legveszélyeztetettebbek esetén is, ha az oltás megtörténik, minimálisra csökken az a veszély, hogy elkapják a fertőzést.

Müller Cecília országos tiszti főorvos pedig az operatív törzs szerdai tájékoztatóján közölte, hogy az idősotthonban élők 82, és a gondozók 77 százaléka megkapta már a koronavírus elleni oltást, és ennek hatására sokkal kevésbé terjed a vírus az intézményekben.

Mindezt a tavaly novemberi és az idén márciusi adatok összehasonlításával erősítette meg. Elmondása szerint a gondozottak körében 96, a dolgozók körében 92 százalékkal csökkent az igazolt fertőzöttek száma, miközben országosan 38-cal nőtt, a halálozás pedig 86 százalékkal csökkent az otthonokban, míg országosan 14 százalékkal nőtt.

Jogosan vetődik fel tehát egyre több aggódó hozzátartozóban a kérdés: mikor lehet újra átölelni az idősotthonokban élő szülőket, nagyszülőket?

Sok gondozó nem kért oltást

Az idősotthonok helyzete jelenleg tényleg embertelen minden szereplő szempontjából. A gondozókra extra nyomás nehezedik, hiszen békeidőben a látogató rokonok komoly terhet vesznek le a vállukról. A hozzátartozókat és a gondozottakat pedig lelkileg viseli meg nagyon, hogy hosszú hónapok óta jó esetben is csak kamerán keresztül láthatják egymást.

A probléma legtragikusabb eleme, hogy az idősotthonokban élők közül sokan demensek, Alzheimer-kóros betegek. Egy év a betegség lefolyásában jelentős idő, így sokakkal előfordulhat az a szívszorongató eset, hogy amikor újra meglátogatják a bentlakó szüleiket, nagyszüleiket, ők már nem emlékeznek majd rájuk.

Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke a 24.hu megkeresésére elmondta, az idősotthonok nyitása jelenleg sajnos még nem tűnik reálisnak, mert sok gondozó és a hozzátartozók többsége sincs még beoltva.

Személy szerint csodálkozom, hogy az idősotthonok látogatási körülményei miatt nincs nagyobb felháborodás. A hozzátartozók helyi szinten az asztalra tudnak csapni, sokan meg is teszik, panaszt és kifogást emelnek a fenntartóval szemben. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy az első és a második hullámban nagyon sok halálozás volt az idősotthonokban, ezért érthető módon mindenki óvatos

– magyarázta.

Migács Tibor hozzátette, lehetne keresni alternatív találkozási módszereket, hogy akár szabadtéren, akár plexifallal elválasztva láthassák egymást személyesen is az idősek és gyermekeik. Az intézmények 90 százalékában van egy kisebb-nagyobb park, ahol a tavasz közeledtével nyugodtan, biztonságosan meg lehetne szervezni a találkozásokat.

Mint mondta, hiába követelték a házi segítségnyújtásban tevékenykedők számára is az oltást, ők nem kapták meg a vakcinát, pedig naponta akár 10 helyre is kimehetnek idősekhez. Szerinte ennyi erővel az idősotthonokat is meg lehetne nyitni.

Czeglédi Zsolt / MTI

Lapunk értesülései szerint egyébként az idősotthonok nyitását valamelyest gátolja az is, hogy a gondozók alacsony arányban éltek az oltás lehetőségével. Ennek részben az az oka, hogy korábban sokan átestek a betegségen és ha annak lefolyása adott esetben enyhe volt, nem félnek tőle. A beoltottak viszont a kutatások szerint még ha nem is kerülnek súlyos állapotba, elkaphatják a betegséget és tudnak is fertőzni, emiatt pedig az oltással nem élő gondozók veszélyben lehetnek.

A nyájimmunitás elérésével oldható fel a látogatási tilalom

Falus Ferenc a 24.hu-nak arról beszélt, amíg a személyzet és a látogatók nem védettek a koronavírussal szemben, addig nem elképzelhető az idősotthonok látogatási tilalmának feloldása.

Előbb-utóbb mindenki elkapja a betegséget, ha nem oltatja be magát. Ez egy új világjárvány, már nem az, ami tavaly indult a kínai Vuhanból. Egyre rémesebb a helyzet, rengetegen betegszenek meg. Ez azt jelenti, hogy az idősotthonok óvatlan nyitásával is sok ember kerülhet bajba

– magyarázta a volt országos tiszti főorvos.

Mint fogalmazott, lehet valakinek olyan genetikai öröksége, ami miatt súlyosabb a betegség lefolyása, ahogy olyan is, aminek köszönhetően egyáltalán nem betegszik meg. Ezzel kapcsolatban zajlanak a vizsgálatok, de minimális arányról lehet szó.

Elmondta azt is, a tudomány jelenlegi állása szerint képtelenség megmondani azt is, ki tartozik abba a pár százalékba, akit nem véd a vakcina a fertőzéstől. Éppen ezért most kell nagyon vigyázni, a kockázat magas.

Amíg a gondozók, a gondozottak és a hozzátartozók nem szereznek védettséget, addig a békeidőben megszokott látogatási körülmények nem állíthatóak vissza. Ez a gyakorlatban sajnos azt jelenti, hogy a nyájimmunitás eléréséig nem biztonságos az idősotthonok újranyitása

– értékelte a helyzetet.

Megjegyezte, vannak próbálkozások jelenleg is a látogatás fenntartására. Ilyen lehet például, ha a szabadban, egymástól két méteres távolságra, maszkban találkoznak a gondozottak a szeretteikkel. A folyamatot úgy lehet leegyszerűsíteni, hogy előzetes bejelentkezéssel fogadja az intézmény a hozzátartozókat, így nem egyszerre jelennek meg az épületnél a bentlakók rokonai. Ezt kiemelten fontosnak is nevezte, mert a kapcsolattartás elengedhetetlen a családok számára.

Az idősotthonok látogatási körülményeinek esetleges enyhítéséről kérdeztük a Miniszterelnökséget és az operatív törzset is, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.

Kapcsolódó
Heteket kell várnunk a 2,5 millió beoltottra, pedig a vakcinánk megvan hozzá
Bő másfél millió embert már beoltottak, félmillióan a második oltásukon is túl vannak. Megnéztük az elmúlt hónapok oltási statisztikáit, és azt is, hogy mi következik belőlük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik