Élet-Stílus

Spanyolország teszteli a négynapos munkahetet

Getty Images
Getty Images

Spanyolország a világon az elsők között teszteli a négynapos munkahetet, miután a kormány jóváhagyta a visszafogott pilot elindítását azoknál a cégeknél, melyek érdeklődnek az ötlet iránt, írja a Guardian.

Év elején a Más Pais spanyol baloldali párt jelentette be, hogy a kormány elfogadta javaslatát a kísérletre irányulóan.

A négynapos (32 órás) munkahéttel korunk valódi vitáját próbáljuk rövidre zárni. Eljött ennek az ideje

– írta Iñigo Errejón párttag a Twitteren.

Az ötlet alapvetően nem újkeletű, Új-Zélandtól Németországig több helyen próbálkoztak már vele. Támogatói szerint a négynapos munkahéttel növelni lehetne a produktivitást, a munkaadók mentális egészségére is jó hatást gyakorolna és még a klímaváltozás elleni küzdelem egyik eszközeként is lehetne tekinte rá.

Az elképzelés azt követően került ismét a középpontba, hogy a járvány miatt egyre nehezebb megtalálni a munka és a magánélet közötti egyensúlyt, és sokan a kiégés határán vannak, ha még nem lépték azt át.

Spanyolországban 1919-ben tartottak 44 napos sztrájkot a dolgozók Barcelonában, ennek hatására lett ez az első nyugati állam, ahol bevezették a nyolcórás munkanapot. Mostanra viszont már a spanyolok dolgoznak majdnem a legtöbbet átlagban Európában, de a hatékonyságukat illetően nincsenek az élbolyban.

Fenntartom az állításom, hogy a több munkaóra nem jelent jobb minőségű munkát

– fogalmazott Errejón.

Ugyan a pilot részleteit még nem közölték, a párt azt javasolta, hogy a hároméves projektre 50 millió eurót szánjon a kormány, így a cégek minimális rizikó mellett tudnák tesztelni a programot. Az első évben a vállalatok a négynapos munkahét okozta többletköltség 100 százalékát, a másodikban 50 százalékot, a harmadikban pedig 33 százalékot kapnának meg.

Úgy számolnak, körülbelül 200 cég venne részt a kísérletben 3000-6000 dolgozójával.

Ezeknél a vállalatoknál várhatóan ősztől lehet csütörtök az új péntek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik