Tudomány koronavírus

A kormány a hatalom megerősítésére használja a járványt

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI
A koronavírus alapvetően exogén krízis, vagyis külső fenyegetés az ember számára, de komoly belső hatásokat is okoz. A kormány nagyon sajátos módon kezeli a pandémiát, túlhatalomhoz jut, és ezt ki is használja információmegvonással és a bizalom/bizalmatlanság váltogatásával. Itthon a vírustagadás nem erős, az összeesküvés-elméleteket és az oltástagadást azonban művészi módon műveljük. Így hat a társadalomra a koronavírus-járvány.

A most élő generációk nagy része 2020 elejéig nem igazán ismert mást, mint viszonylagos stabilitást, kiszámítható mindennapokat. Ehhez képest alig egy év alatt teljesen felfordult az életünk, a stabilitás eltűnt, mindennapos lett a halál gondolata, kiszámíthatatlanok a mindennapok, és külső erők alakítják az életünket. Mindez mikro- és makroszintű problémákat is okoz – mondta el előadásában Örkény Antal, az ELTE Társadalomtudományi Karának tanára a Milton Friedman Egyetem által szervezett Járvány, vakcina, társadalom című konferencián. Hiába exogén a krízis, mondja a szakember, elkerülhetetlen belső hatásokat okoz.

Felborultak a mindennapjaink, átalakultak a társadalmi kapcsolatok

Mikroszintű hatás például a személyközi kapcsolatok hiánya, a társadalmi csoportkapcsolatok átalakulása vagy a személyes változás – utóbbihoz tartozik a mentális egészség romlása, a mindennapi rutin megváltozása, beszűkülnek a fizikai tevékenységek, sőt átalakul az időpercepciónk, az időgazdálkodásunk. Mind mentálisan, mind fizikailag beszűkül az életünk, aminek mindenképpen vannak hatásai.

Farkas Norbert / 24.hu

A személyközi és társas kapcsolataink is átalakulnak: intenzívebbé válik a részvétel a közösségimédia-felületeken, mivel a barátságok, és sokszor a családi kapcsolatok is az internetre költöznek. A családi kötelékek viszont jellemzően megerősödnek, ahogy arra krízishelyzetben számítani lehet. Ugyanakkor a diszfunkcionális családokban tovább mélyülhetnek a problémák, a családon belüli erőszak felerősödhet, megnőhet a válások száma.

A járvány mikroszintű következményeiről viszonylag sok szó esik manapság, ezért is lehet különösen érdekes, ha a makroszintű történéseket is megvizsgáljuk. Ezeket a kérdéseket öt szempontból érdemes megközelíteni:

  • kockázati társadalom,
  • az állam túlhatalma,
  • az információhoz való hozzáférés,
  • a bizalom és bizalmatlanság ellentmondásai,
  • a nacionalizmus térnyerése.

A kockázati társadalom az a mód, ahogyan a modern társadalom a kockázatra reagálva szerveződik – a válságok pedig kiszolgáltatott társadalomhoz, szorongáshoz vezetnek. A koronavírus-járványhoz hasonló krízisek növelik a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeket,

a marginalizált rétegek helyzete pedig drámaian romlik.

Új egyenlőtlenségek is megjelennek: a mostani helyzetben például ilyen a digitális szakadék felerősödése, akinek ugyanis nincs hozzáférése az internethez, esetleg online nem mozog olyan magabiztosan, egy ilyen, távoktatást kiaknázó és online információs társadalomban komolyan lemaradhat.

A krízisfaktor döntő hatalomgyakorlási eszköz

Ennél is komolyabb problémát jelenthet, amit itthon a kormány és Orbán Viktor nagyon erősen ki is használ: a krízishelyzetre való reakcióként az állam hatalma megerősödik, monopolizálja az erőforrásokat, felerősödik az állami beavatkozás, és az információhoz való hozzáférés szoros kontrollja.

A pandémia az információhoz való hozzáférésre is hat, az átlagember csak ahhoz jut hozzá, amit a kormány megoszt vele, Magyarországon pedig a sajtónak sincs egyszerű dolga: a virológus szakemberek nem nyilatkozhatnak, az állami szervek nem vagy jelentős késéssel válaszolnak, nagyon nehéz olyan közérdekű információkhoz hozzájutni, amik közvetlenül is érintik az embereket.

A vakcinaprobléma az állam monopóliuma, de csak annyi információt tudunk meg róla, amit megosztanak velünk – jó példa erre, hogy az orosz oltásról sokáig semmit nem lehetett tudni, csak azt, hogy engedélyezték, annak ellenére, hogy az OGYÉI független szakértőinek akadtak fenntartásaik. Mi is hiába kerestük az OGYÉI-t többször is, egy kérdésünkre sem kaptunk választ.

Kapcsolódó
Fontos vizsgálatokat nem végzett el az OGYÉI az orosz vakcinán
A hatóanyagtartalom és az azonosság vizsgálata is kimaradt.

„Aztán ott van annak a problémája, hogy a magyar állam bejelentette: ingyen adja a vakcinát minden magyar állampolgárnak, akinek van tajszáma. Mi lesz akkor a Magyarországon élő 150-200 ezer emberrel, akik nem magyar állampolgárok, és nincs tajszámuk?” – tette fel a kérdést Örkény Antal.

Szigetváry Zsolt / MTI

A rendkívüli jogalkotással való visszaélést is láthatjuk a mai politikában, gyakorlatilag már 2015-től érvényben van, csak akkor a menekültválság miatt érezte szükségesnek a kormány. „A krízisfaktor a magyar kormánynál döntő hatalomgyakorlási eszköz. Először a 2008-as világválságnál lehetett ezt tetten érni, ennek hatékony megoldása bejátszott a választási győzelembe,

aztán jött a menekültválság, amikor egy egyébként valóban kritikus szituációból apokaliptikus körülményeket konstruáltak,

most pedig a koronavírus-járvány kapcsán teszi bizonytalanná a társadalmat, mert kontrollálja az információt” – mondta a szakember. „A nyilvánosság szabadnak tekinthető, de félreinformálják, és nem osztanak meg minden fontos információt.”

Érdekes, hogy a koronavírus-járvány esetében a bizalom és bizalmatlanság ellentmondásai inkább gyengítik a kormányba vetett bizalmat, mint erősítik – az információhiány, a válságkezelés azt eredményezi, hogy ugyan az átlagember függőségi állapotba kerül a kormány által nyújtott információkra vonatkozóan, az állam túlhatalmát és a krízis megoldását rombolja ez a fajta kommunikáció.

Bezárunk, erősödik a nacionalizmus, nő a xenofóbia

Itthon is és globálisan is tetten érhető ugyanakkor a nacionalizmus térnyerése: a túlhajtott nemzeti válságkezelés, a félelem az idegenektől, a bűnbakkeresés, a teljes bezárkózás. Ennek egy része indokolt, másik része viszont egy teljesen káros reakció a krízishelyzetre. Erre ráerősít a kormány kommunikációja is: a Sinopharm kínai vakcináról például az oltásra regisztráltaknak olyan levél ment ki, amiben arra hivatkozik Orbán Viktor, hogy a vakcina jó, hiszen szerbiai magyarokat is oltanak vele – ez azonban nem ok-okozati összefüggés, hiába is próbálja így beállítani a kormány.

Nő az idegengyűlölet is, azonban az inkonzisztencia jellemző: a kínaiakra haragszunk a koronavírus miatt, de a tőlük érkező vakcinát elfogadjuk. Magyarországon egyébként jellemző egy magas fokú szolidaritási deficit, ugyanakkor magas a szabálykövetés a társadalomban.

Itthon, annak ellenére, hogy magas az oltásellenesek száma, a vírustagadás viszonylag alacsony szinten folyik – az oltásellenesség csak egyötöd részben magyarázható a konteókkal, derült ki Krekó Péter, a Political Capital szakértőjének előadásából. Az viszont rossz hír, hogy a konteók nemcsak hogy nem gyengülnek az idő múlásával, úgy tűnik, egyre erősebbé is válnak Magyarországon.

Kapcsolódó

Még a fideszesek egy része sem bíznak a kormányban, ha a vakcináról van szó

Érdekes azt is megvizsgálni, hogy a politika, a párthovatartozás mennyire szól bele abba, hogyan viszonyulnak az emberek a járványhoz, a kormány intézkedéseihez, illetve a vakcinákhoz. Talán nem meglepő, hogy márciusban a kormány intézkedéseiről a Fidesz-szavazók 55 százaléka mondta azt, hogy védenek a járvány ellen, míg az ellenzéki szavazók 71 százaléka gondolta úgy, hogy egyáltalán nem védenek. Érdekes azonban az, hogy párthovatartozás alapján hogyan alakul a vakcinákba vetett bizalom – Böcskei Balázs, az IDEA Intézet kutatási igazgatójának előadásából kiderült, hogy

a Fidesz-szavazók 20 százaléka elfogadja az orosz Szputnyik V oltóanyagot,

25 százalékuk pedig semmivel nem oltatná be magát, míg az ellenzéki szavazók csak minimális arányban támogatják az orosz vakcinát, és leginkább a németben, vagyis a Pfizer és a BioNTech közös szerében bíznak (31 százalék). Közöttük 34 százalék azoknak az aránya, akik nem oltatnák be magukat semmivel. Az összes válaszadó közül szintén a német vakcina vitte a bizalmi szavazást (24 százalék), és magas az oltásellenesek aránya (35 százalék).

Czeglédi Zsolt / MTI Kipakolják a koronavírus elleni oltóanyagot, a Pfizer-BioNTech vakcinát egy kisteherautóból a Debreceni Egyetem Klinikai Gyógyszertáránál 2020. december 26-án.

A legmagasabb arányban a Fidesz-szavazók oltatnák be magukat, a válaszadók 57 százaléka mondta közülük decemberben azt, hogy bízik az oltásokban. Az ellenzékiek közül a Momentum szavazói a leginkább oltáspártiak 46 százalékkal. A DK és a Jobbik szavazói utasítják el a legnagyobb arányban a vakcinákat. Az MSZP-sek és a Fideszesek szigorításpártiak, a Jobbik pedig a leginkább szabadságpárti szavazóbázissal rendelkező párt ma, az ő szavazóik már kinyitnák az országot.

Érdekes, hogy még a kormánypárti szavazók között is 12 százalék az aránya azoknak, akik azért nem oltatnák be magukat, mert nem bíznak a kormányban, de az oltáselleneseknél erős érv még a vakcinába vetett bizalom hiánya és a saját immunrendszerben való bizalom is. A legnagyobb arányban a középkorúak oltatnának (40 százalék), az idősek sincsenek túlzottan lemaradva (39 százalék), a 18-29 éveseknek viszont csak a 29 százaléka kérne oltást. Érdekes tendencia az is, hogy a tudományban leginkább a fiatalok, míg az EU-s engedélyeztetési folyamatban leginkább az idősek bíznak. A kormány felé általános bizalmatlanság figyelhető meg.

Ezekből az eredményekből is jól látszik, hogy a járványkezelés egyáltalán nem politikamentes, ahogyan az sem, ahogyan a vakcinák kérdéséhez hozzáállnak az emberek. Ez azonban nem a lakosság hibája, a kormány jócskán rájátszik a bizonytalanságra a hiányos kommunikációval, az információk monopolizálásával, a rendkívüli jogalkotás kihasználásával, és a válságkezelés hatalom megerősítésére való felhasználásával. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a lakosság jó része nem bízik a kormányban, ha a járványkezelésről és a vakcinákról van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik