Sport

Brazília váratlan meglepetést tartogathat a magyar kéziválogatottnak

Khaled Elfiqi / POOL / AFP
Khaled Elfiqi / POOL / AFP

A magyar férfi kézilabda-válogatott a hibátlan csoportkört követően négy ponttal kezdi meg szereplését az egyiptomi világbajnokság középdöntőjében, ahol csütörtökön Brazília lesz az ellenfél.

Kapcsolódó
Bár húzzuk a szánkat a lúzereken, a szakma szerint a vb-bővítés a kézilabda érdekeit szolgálja
Pásztor István szerint a kisebb válogatottakban akadnak olyanok, akikre Európában is felfigyelhetnek.

Magyarország eddig mindhárom mérkőzését megnyerte, a Zöld-foki Köztársaság és Uruguay ellen behúzott kötelező győzelmek után egy kiélezett végjátéknak, Bánhidi Bence nagyszerű teljesítményének köszönhetően 29-28-ra verte a németeket.

Következik Brazília, amely ugyan csak csoportharmadikként és egy ponttal jutott tovább, de nem szabad leírni: a nyitó fordulóban 29-29-re végzett a tavaly Európa-bajnok spanyolokkal, majd 32-32-es döntetlent ért el Tunéziával (pechjére az afrikai csapat kiestet, így ezt a pontot nem vihette magával), ugyanakkor egy szoros első félidő után nagyon sima, 33-23-as vereséget szenvedtet a lengyelektől.

A keret két legnevesebb játékosa a Veszprémben játszó beállós, Rogerio Moraes, illetve a Barcelona balátlövője, Haniel Langaro.

A brazilok ötvözik a dél-amerikai forrófejűséget az európai stílussal, amit megtanultak, így ők egy nagyon érdekes társaság

– idézte az M4sport.hu Gulyás István szövetségi kapitányt, aki szerint a dél-amerikaiak roppant kellemetlen játékra képesek.

Öt mérkőzés, öt győzelem

A statisztika szerint nincs félnivalónk, hiszen eddig öt mérkőzésből ötször győztünk: az 1992-es olimpián 27-21-re, a 2004-es olimpián 20-19-re, a 2011-es vb-csoportmeccsen 36-24-re, a 2012-es olimpiai selejtezőn 29-27-re, míg a legutóbbi, 2018. április 8-i, siófoki felkészülési mérkőzésen 30-22-re.
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Brazília eddigi legjobb vb-szereplését két éve érte el, amikor a 9. helyen végezett.

Kapcsolódó
A fekete csuklyás betörő miatt még mindig retteg a sztárkézis hatéves kisfia
Hans Lindberg örül, hogy már visszavonult a válogatottságtól, így otthon lehetett, és üldözhette a rablót.

De azt sem, hogy a betegség extrán sújtotta a válogatottat (úgy tűnik, nem kerülhetjük el az ilyen ellenfeleket), a sérült jobbátlövő, Gabriel Ceretta és a beállós Matheus Francisco Da Silva mellett a koronavírus még otthon kihúzta a vb-keretből Leonardo Tercariol kapust, illetve a Szegedről is jól ismert, jelenleg Barcelonában szereplő Thiagus Petrust.

Aztán jött az újabb gyomros, a balszélső Cleber Andrade is megsérült, ő egyelőre még nem is lépett pályára a vébén, majd már az egyiptomi tesztelésen kiderült, hogy a rutinos (szintén) balszélső, Felipe Borges is vírusos, a helyére a mindössze 21 éves Guilherme Torrianit nevezte a szakvezetés.

Online kapitány

Az a stáb, amelynek feje, Marcus „Tatá” Oliveira szintén tévéről nézi az eseményt, a koronavírus ugyanis őt sem kímélte.

„Minden nap van néhány mítingünk, egy, kettő vagy három, ahogy jön. Úgy teszünk, mintha személyes megbeszélés lenne, a szokásoknak megfelelően együtt döntünk. Persze, a végleges döntés az enyém, hogy például kit nevezzünk a mérkőzésre.

De amikor elkezdődik a mérkőzés, a két asszisztensem, Giancarlos Ramirez és Leonardo Bortolini a főnök. Onnantól szabad kezet kapnak, ők érzik a játékot és értenek is hozzá

– idézte Oliveira kapitányt a Globo.com portál.

A hírek szerint az is elképzelhető, hogy a szakember még csatlakozhat a válogatotthoz a héten, szerdán ugyanis új PCR-tesztet végeztek rajta, és ha negatív, akkor elindulhat a helyszínre.

Ami még érdekes, a helyi olimpiai sportportál, az Olimpiadatododia.com.br azt írta, hogy a szövetségi kapitány mellett

Thiagus Petrus is várja az újabb teszt eredményét, és ha úgy alakul, akár a magyarok ellen is ott lehet.

A csütörtöki program

15.30: Uruguay – Lengyelország
18.00: Magyarország – Brazília
20.30: Spanyolország – Németország

 

Az I. csoport állása
1. Magyarország 4 pont
2. Spanyolország 3
3. Németország 2
4. Lengyelország 2
5. Brazília 1
6. Uruguay 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik