Sport

Budapest rendezheti a 2024-es sakkolimpiát

Facebook/Magyar Sakkszövetség
Facebook/Magyar Sakkszövetség

Budapest adhat otthont a 2024-es sakkolimpiának, erről döntött vasárnap a nemzetközi szövetség (FIDE). A világ ötödik legnagyobb sporteseményét a magyar főváros éppen a FIDE alapításának 100. évfordulóján rendezheti meg.

A 46. sakkolimpiának a tervek szerint a Hungexpo ad majd otthont 2024 szeptemberében, várhatóan 3500 résztvevővel. A pályázati dokumentációt vasárnap tárgyalta, majd szavazta meg a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) közgyűlése, online formában.

A magyar sakkolimpiai pályázat számos innovációt is tartalmaz. A tervek szerint ez lesz az első 5G sakkolimpia, a mérkőzések nem pusztán valós időben lesznek követhetőek, de akár a saját szobájába is varázsolhat mindenki egy-egy partit, írta az MTI.

Zöld sakkolimpiát hirdet a magyar szövetség, kizárva a papír és a műanyag használatát az eseményen, a versenyzőknek és a vezetőknek pedig azt kínálva, hogy bicikliken közlekedjenek a szállodák és a versenyhelyszín között.

Fontos terv, hogy növelni szeretné a magyar szövetség a női csapatok számát, hiszen az eddigi sakkolimpiákon mindig kevesebb női csapat indult, mint férfi.

Magyarország korábban még sosem rendezett sakkolimpiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik