Írja azt, hogy mindig részt vettem az osztályharcban
– mondja a középkorú török férfi. Neve nincs. Nem mutatkozik be. A férfi éttermének a falán vörös agitprop plakát. A török Forradalmi Népi Felszabadítási Párt/Front (DHKP-C) aktuális felhívása a görög hatóságokkal szembeni ellenállásra.
A világon nagyjából mindenhol terrorszervezetként jegyzett párt a Kurd Munkáspárt után a második számú közellenség Törökországban. A szervezet nem utasítja el az erőszakot, sem az öngyilkos merénylet intézményét. 2013-ban ők robbantották fel az amerikai nagykövetséget Ankarában, így „tiltakozva” az USA külpolitikája ellen. Addig sem szerették őket Törökországban, azóta viszont tűzzel-vassal üldözik a szervezetet és támogatóit. Sokan menekültek Görögországba az elmúlt években.
Azért áll szóba velünk, mert a mobiltelefonomon hosszasan mutogattam az észak-szíriai kurd kantonok milicistáiról még tavaly tavasszal készített fényképeimet a helyi fordítónknak, aki aztán véres kardként hordozta körbe a „forradalmi baloldaliak” között. Azóta a kurd kommunista kantonokat lerohanta Törökország. A fényképeimen egy csomó mosolygó halott látható. Ennek nyilván volt némi hatása Athén szélsőbalos, anarchista köreire.
Az is segített, hogy egy úgynevezett foglaltház kávézójában éles hangú vitába keveredtem az unatkozó antifás csapossal, aki több lesajnáló megjegyzést tett a sajtóra. Azt kiabáltam neki, hogy ha jó voltam a szíriai kurdoknak, legyek már jó az athéni anarchistáknak is, aminek akkor és ott nem sok eredménye volt. Szináj, a fordítónk azonban ettől kezdve ezzel kampányolt nekünk.
A göndör, gesztenyehajú lány az Erdogan elnök elleni puccs idején hagyta el Törökországot, hogy folytassa tanulmányait Görögországban, és kikerüljön a török belpolitika látóköréből. A Covid-19 járványban leálló hivatalok miatt jelenleg nem tisztázott az országban a státusza, pedig nem menedékkérő. Telefonon hívott, hogy leszervezte az interjút. A feltételek ugyanazok voltak, mint mindig. Az embercsempészet szervezőinek nem lehet leírni a nevét, fénykép – ellentétben a folyamatosan próbálkozó migránsokkal – nem készülhet róluk. Ha ezt betartjuk, hajlandóak szóba állni velünk. Így beszéltem Izmirben egy szíriai embercsempésszel, aki a gumihajós túrákat szervezi a görög szigetekre, és most így állt szóba velem a török „forradalmi” kommunista is.
Vándorlási útvonalak
A 2015-ös menekültkrízis óta drasztikusan megváltoztak az Európa felé induló illegális migráció útvonalai. 2015-ben Magyarországon is keresztülgyalogolt több tízezer ember a balkáni útvonalon, amely – ahogy a neve is mutatja – főleg Törökország és Görögország felől, Macedónián és Szerbián keresztül haladt az EU felé.
A bevándorlási hullámra nálunk politikai kampány épült, de Görögországban is nacionalista kormányt hozott. A migrációs hullám viszonylagos lecsillapodásához azonban nem igazán a harcias szólamok és a rohamtempóban felhúzott csillogó vaskerítések, hanem egy 2016-ban Törökországgal tető alá hozott megállapodás vezetett, melynek egyik tétele, hogy Erdogan állama nem engedi tovább az országban élő nagyjából négymillió menekültet, cserébe az unió fizet, mint a katonatiszt. A megállapodásnak ránk nézve nyilván ez volt a legfontosabb pontja, ennyit teljesítettünk is. A szerződés azon pontjait, miszerint újratárgyaljuk az EU és Törökország vámunióját, illetve vízummentességet adunk a török állampolgároknak, sosem aktiváltuk.
Igaz, nem ez volt az oka annak, hogy idén márciusban Törökország migránsok ezreit buszoztatta a görög határhoz, hanem az, hogy Törökország kiváló zsarolási potenciálként használja fel középhatalmi törekvéseiben a migránskártyát.
Törekvésekből pedig bőven akad. Szinan Ülgen török politikai elemző, diplomata, a vámuniós szerződés egyik megfogalmazója szerint a török külpolitika egyik meghatározó célja, hogy csökkentse az energiafüggését Oroszországtól. A befolyási zóna növelésén túl ezért szállt be a líbiai polgárháborúba Törökország, és ezért kezdték meg a Földközi-tengeren egy folyosó kialakítását is, ami a jelenlegi török-görög konfliktus alapja.
Ülgen az isztambuli irodájában azt mondta, a török közbeszéd az EU elleni „büntetés” körül forog. A szerződés nem teljesített pontjai csak ezt erősítik tovább. Nagyon úgy tűnik, hogy Törökország a menekültek bent tartásáért cserébe gyakorlatilag szabad kezet vár az EU-tól.
A tavaszi migránsbuszoztatás a görög határhoz azonban nem sült el valami jól. A 2015-ös uniós álláspont radikálisan megváltozott az EU-ba érkező menedékkérőkkel szemben. Senki sem szeretne már tömegeket, ezért, ha hallgatólagosan is, de minden tagállam arra buzdította Görögországot, hogy védje meg a határait, és újabb összegeket különítettek el a görög határvédelemre. Nem is indult el a 2015-öshöz mérhető újabb migránshullám a szárazföldön.
Törökország levonta a tanulságokat az esetből, de a migránskártya bevetéséről továbbra sem tett le. Több külföldi isztambuli tudósító egybehangzó véleménye szerint a migránsútvonalak az EU felé végérvényesen a tengerre tevődtek át, ha pedig konfliktus alakulna ki, akkor arra a görög szigeteknél kerülhet sor.
Menekültek Görögországban
2013-tól Görögország nagyjából kétmilliárd eurónyi támogatást kap azért, hogy kezdjen valamit az országba özönlő migránsokkal. A legnagyobb gyűjtőtábor Leszboszon található, de a szárazföldön is több menekülttábort hoztak létre ebből a pénzből. A migránsok, akikkel beszéltünk, elmondták, hogy pokoli körülmények uralkodnak a szigeteken az állam által üzemeltetett menekülttáborokban, melyek inkább hasonlítanak börtönökre. Mindent el is követnek azért, hogy mihamarabb a szárazföld valamelyik táborába helyezzék át őket. Idén márciusban leégett a leszboszi Moria tábor. A görög hatóságok afgán migránsokat tartóztattak le a gyújtogatásért. A tábort ugyan azóta ismét felhúzták, de sokat elárul az ottani körülményekről, hogy a saját lakói gyújtották fel azt.
A görög belpolitika is radikálisan átalakult a migránsválság kirobbanása óta: 2019-ben, a konzervatív Kiriákosz Micotákisz Új Demokrácia nevű pártja került hatalomra – a többi között a menekültekkel kampányolva –, és meg is kezdték a háborújukat az országon belüli szélsőségek ellen. Ne a neofasiszta Arany Hajnal nevű mozgalom bűnszervezetté nyilvánítását, feloszlatását, illetve vezetőik bebörtönzését értsük ez alatt, bár nyilván ez is hozzá tartozik. Rendőrségi razziák keretében a Micotákisz-kormány több száz úgynevezett foglaltházat is felszámolt, melyek alternatív menhelyként funkcionáltak a menedékkérők számára. Ezeknek a foglaltházaknak a nyomait jelenleg befalazott ablakok és ajtók őrzik Exerchia kerületében.
A kormány a bűncselekményekre és a szervezett bűnözésre hivatkozva záratta be a foglaltházakat, de a valódi indok a főleg ideológiai alapú migráció támogatásának felszámolása volt. A „forradalmi” radikális baloldal ugyanis kifejezetten támogatja a bevándorlást az EU-ba. Dimász, a Prosfygika foglaltház egyik vezetője arra a kérdésemre, hogy hogyan értékeli a „mozgalom” a migránskrízist, azt a választ adta, hogy „osztályharcként” – vagyis a migránsok támogatása a munkásosztály támogatása. A szélsőbal kiszorítása mellett Micotákisz hatalomra kerülése óta lett állandó téma a görög határőrség brutalitása is.
Micotákisz kormánya a menedékkérelmek elbírálásának felgyorsítása mellett új menekülttáborok felépítésére is ígéretet tett a szigeteken, melyeknek átadása 2021-re várható. Azt is megígérték, hogy tesznek valamit az akár évek óta várakozó, mintegy 87 ezer elfekvő menedékkérelem elbírálásának felgyorsítása ügyében – csakhogy a koronavírus-járvány gyakorlatilag mindent leállított.
Az ország leállása azonban nem akadályozta meg a kormányzatot, hogy a teljes nemzetközi sajtónak beszámoljon arról, hogy ellentétben a tavalyi évvel, amikor 59 726 menedékkérő érkezett az országba, idén csak 9342 (UNHCR-adatok). Ezt természetesen a saját sikerükként igyekeznek eladni. Nótisz Mitarákisz bevándorlásügyi miniszter egészen odáig ment, hogy kijelentette:
Jelentős veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni az idén azok az embercsempészbandák, amelyek az utóbbi években migránsok százezreit szállították Törökországból Görögországba és ezzel az Európai Unió területére.
Gond a számokkal
„Nyilván hazudnak a számokkal, mert kell a pénz” – mondja a török embercsempész Exerchiában. Miközben beszél, anarchista motorosok húznak végig az utcában. „Elég, ha megnézed a statisztikákat” – teszi hozzá. „Ha csak ennyi menekült érkezett Görögországba, akkor hogyan lehetséges, hogy Macedóniába már most többen érkeztek?”
A kérdése valóban elgondolkodtató, tekintve, hogy Észak-Macedónia egyedül Görögországgal határos, Törökországból máshogyan nem tudnak a területére lépni a migránsok. Márpedig a görög belügyminiszter által idézett ENSZ-statisztika szerint Észak-Macedóniába júniusig már 16 453 migráns érkezett, majdnem a duplája a Görögországban regisztráltnak. Bár az adatok valóban csökkenő tendenciát mutatnak a görög tengeri határon, de ezeket az embereket nyilván nem a szél fújta Észak-Macedóniába. Akiket érkezőként regisztráltak, azokat megállította a macedón határőrség, tekintve, hogy Észak-Macedónia nem célország, ahogyan igazából Görögország sem az.
Még mindig elég sok pénz van az embercsempészetben, Mítarákisz hülyeségeket beszél
– teszi hozzá. Elmondása szerint jelenleg Görögországból az olyan uniós célországokba jutni, mint Németország, ötezer euróba kerül. Ellentétben azonban a törökországi csempészettel, ahol a migrációt általában arabok szervezik, Görögországban a szervezett bűnözés ráépült az embercsempészetre is, a migrációs utak pedig az albán maffia erős jelenlétével Albánia felé is kinyíltak. „Albánián és Macedónián átjutni nem igazán problémás. Szerbiában és Horvátországban azonban már akadnak gondok a rendőrséggel.”
Az ötezer eurós út talán az egyik legbiztonságosabb a jórészt ma már afganisztáni migránsoknak. Biztonságos, mert nem előre fizetnek, hanem letétbe teszik a pénzt, amit akkor kap meg a csempészszervezet, ha a migráns már a célállomásról bejelentkezik.
Az érdeklődök pedig szájhagyomány útján, illetve különböző közösségi médiás platformokon tudnak kapcsolatba kerülni velük.
Nem mindenki engedheti meg azonban magának, hogy ötezer eurót fizessen azért, hogy Nyugat-Európába jusson. Görögországban is – akárcsak Törökországban – az embercsempészek különböző csomagokban árulják a szolgáltatásaikat. Törökországból Németországba az út 13-15 ezer euróba kerül, legalábbis erről számoltak be nekem Izmirben az arabok, de ez ugyanaz a letétes módszer, biztonsági házakkal és „pihentetésekkel” az egyes országokban, amiken keresztül mennek. Törökországban egy gumicsónakra feljutni ötszáz euróba kerül, de az út a görög felségterületen véget is ér. Változatlanul kérdés azonban, hogyan jutnak tovább Görögországból azok, akik több ezer euró kifizetését nem engedhetik meg maguknak.
Okmánybiznisz
A kérdésre a malakásai menedékkérőktől kapjuk meg a választ. Hajnali vonattal utazunk le az Athéntől körülbelül egy órányira található menekülttáborba. Lepusztult falusi vasútállomásnál szállunk le, átvágunk a töltésen.
A menekülttábor drótkerítéses kapuja előtt rendőrautó vár – ránk hívták ki őket. Miután ellenőrizték a papírjainkat, elengednek. A tábor nem látogatható. A peron csurig van a tábor lakóival, akikkel együtt szállunk fel az Athénba tartó vonatra. A lakók bármikor kimehetnek.
Ellentétben Hölvényi kollégával, aki az elmúlt öt évét a menekültkrízis dokumentálásával töltötte, és simán eladja magát arabnak, az én esetemben ez szóba sem jöhet. Ő napokat töltött el illegálisan a táborban az elmúlt években, a mai napig aktív kapcsolata van néhány bent élő fiatal afgán férfivel.
„Semmi baj” – mondja Musztafa a telefonba. „Majd megkereslek titeket Athénban.”
Az interjúra a hotelszobánkban kerül sor. Attiki kerületében, közvetlenül a Phyllis utca mellett vettünk ki szobát. Este van. A kuplerájok neonszínűre festett bejárataiból szűrődik ki némi fény. Szomáliaiak és afgánok ülnek a járdaszéleken, száll a hasis és az ópium szaga. A Victory Hotel vörös neonfénye becsap az ablakon, ahogyan szereljük fel a kamerát.
Honnan jött?
Kabulból.
Miért?
Viszonyom volt egy lánnyal, akinek a családja tálib. Meg akartak ölni emiatt. Először Iránba mentem, majd Törökországba, onnan ide. Az elmúlt hetekben kaptam meg a menekültstátuszt.
A lánnyal mi lett?
Férjhez ment az unokatestvéréhez.
Beszéltek azóta?
Nem. A barátaim azt mondták, már özvegy és egy gyereke van.
Visszamenne?
Nem. Németországba akarok menni.
Miért?
Mert ott jobb.
Később még elmondja azt is, hogy a legtöbben a migránsok közül az „okmányozást” választják. Ez azt jelenti, hogy a feketepiacon olyan EU-s úti okmányt vásárolnak, ami hasonlít rájuk. Aztán szerencsét próbálnak a repülőtereken vagy a vonatokon. Egy ilyen lopott dokumentum ára 300 és 500 euró között mozog. A jegyet is meg kell venni persze. Más kockázat nincs.
Az összes migráns, akivel Görögországban beszéltünk, megerősítette, hogy ha ki is szúrják a határőrök a lopott vagy elvesztett útlevelet, félreállítják őket, de más eljárás nem indul. Az okmányt bevonják ugyan, de a próbálkozót szabadon engedik. A Viktória tér afgán éttermében találkozunk olyan családapával, aki ezzel a módszerrel juttatta át Németországba a feleségét és a gyerekeit, és akit egyedül csíptek meg. Majdnem egy éve nem találkozott velük.
Hisszük is meg nem is a beszámolókat, amíg vissza nem indulunk Magyarországra. Közvetlenül a beszállás előtt félreállítanak egy férfit. Miközben felszállunk a géphez induló kisbuszra látjuk, hogy a határőr mutatja neki, hogy húzzon el.
